Útiélmény-beszámoló zsigeri önvallomással

A Szent Jakab sírjához vezető zarándokút és a hozzá kapcsolódó élmények, érzések, vívódások és döbbenetesen egyszerű (sorsszerű) megoldások képezték a József Attila Könyvtár rendezvényének gerincét múlt csütörtökön este. A Camino, vagyis az út mentén nyomon lehet követni az ereklyék kultúráját, a természetet, az ősi művészet és építészet remekeit, a táj, a régmúlt kelta hagyomány istenségeit, mondáit, manóit és tündéreit idézi. A régi korok emlékei közt útnak induló évi több ezer zarándok, köztük Tóth Ágnes nem elsősorban ezért vág neki az útnak, sokkal inkább céljuk az önismeret elmélyítése, és ezáltal az egyetemes célok feltárása. Tóth Ágnes döbbenetesen, zsigerien őszinte élménybeszámolója sem a tájról, a relikviákról szólt, sokkal inkább felfogható egyfajta önvallomásnak, a sorsszerűség példabeszédének. A spiritualitástól elszakadt városi ember számára talán érthetetlen, netán hihetetlen a történetek sorakoztatása. Pedig tagadhatatlan, hogy bizonyos helyek olyan szokatlan spirituális erővel rendelkeznek, amely átjárja az odalátogatókat, szinte megtisztítja tudatukat. Akadnak, akik állítják, egy magasztosabb világ irányítása alá kerülhetnek. Tóth Ágnes is sok megerősítést nyert a zarándoklat alatt, már tudja, a sorsa elől senki nem bújhat, futhat el, s az esetleg rosszul működő életünkre a megoldást magunkban kell keresnünk. Anélkül is rájöhetünk, hogy kivételes adomány számunkra a fűtött otthon, melybe felvonóval jutunk, hogy el kellene töltenünk mondjuk Párizsban két hetet szállás és pénz, étel és meleg ruha nélkül. Mert számára a Camino nem Salvador de Compostellában ért véget, hanem amikor erre rájött. A Camino egy nyolcszáz kilométer hosszú zarándokút - Tóth Ágnes végigjárta