Kultúra

2010.03.02. 03:27

Úgyis a legkisebb fiú nyer!

Dunaújváros - Népmesei elemekkel tűzdelt táncmesejátékot láthatott a publikum a Bartók Táncszínház értelmezésében, múlt héten pénteken a premieren.

Berkó Hajnalka

A kamaraterem színültig megtelt kíváncsiskodókkal, még a harmadik történet főszereplőjének, a tűnek is maximum a széksorok között lett volna helye.

Amikor a nézőtér elcsendesedett, halk, később egyre erősödő köhögést lehetett hallani a néma sötétben. Pár másodperc múlva kiderült, hogy nem az új típusú influenza tüneteivel küzd valamelyik szülő, csak az előadás első jelenetét láthatjuk.

A néptáncelemekből építkező koreográfia jól kiegészítette a népmesei eredetű történeteket.

Többször előfordult, hogy már valamely szereplő megjelenésekor kitört a nevetés, ez a karakterek hiteles megformálásán túl nyilván a jelmezeknek volt betudható.

A szamár (Thiard-Laforest Csaba), az öreg király (Suplicz Mihály) és a kakas (Tóth Boglárka) figurájáért járt a legnagyobb taps a publikumtól. Egy-egy geg láttán az ámuló gyereksereg alig tudta abbahagyni a kacagást. Ilyen momentum volt, amikor az öreg királytól legkisebb fia elnyerte fele királyságát, mire ő levette a koronáját, kettétörte, majd visszatette a fejére. Később a közönség egy tagja nostredamusi jóslatba bocsátkozott: egy alsó sorban ülő fiúcska csengő hangon bekiabálta, ő tudja, hogy úgyis a legkisebb fiú fog nyerni, és övé lesz végül a fele királyság. Nem kellett csalódnia.

Bár a történetek nem tartogattak nagyobb meglepetéseket, a kicsik és kísérőik mégis többször könnyesre nevették magukat mindhárom feldolgozáson. A történet tanmese a javából, a rossz mindig elnyeri benne méltó büntetését. A receptúra a következő: végy pár képzett táncost, öltöztesd őket kreatívan megtervezett gúnyába, az összhatást emeld remek világítással, néptáncelemekkel és zenével, majd a végén adj hozzá két csipetnyi esküvővel, és egy kiadós csihipuhival végződő történetet. S hogy hogy jön a királykisasszonyokhoz a verekedés? A férfi főszereplő elmarasztalta lányát a mindig friggyel végződő történetekért, majd megmutatta, hogyan is kell mesélni.Egy kisfiú előre megjósolta, ki fog győzni a mesében

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!