Tudós világjárók a Kaukázustól a Góbi sivatagig

Zichy Mihály - aki 1827. október 14-én született a Somogy megyei Zala községben - Pesten az olasz származású Marastoni Jakab festészeti iskolájában tanult, majd Bécsben Ferdinand Waldmüller volt a mestere. Alig múlt húszéves, amikor sikeres külföldi bemutatkozása után Jelena nagyhercegnő meghívta Oroszországba leánya rajztanítójának. A cári családdal sokat utazott, nevezetesek a vadászataikról készült festményei.

1856-ban a cár udvari festője lett. 1874-től Párizsban dolgozott. 1879-ben hazatért Magyarországra, de mellőzve érezte magát és visszament Szentpétervárra. 1881-ben tette első nagyobb utazását a Kaukázus vidékén, főleg Grúziában. Itt ismerkedett meg a XII. századi híres grúz költő, Sota Rusztaveli klasszikus hőskölteményével, A Tigrisbőrös lovaggal (más fordításban: A párducbőrös lovag), amelynek díszes új kiadásához ő alkotta az illusztrációkat. A festő, grafikus Zichy Mihály nem készített útleírást, viszont ecsetjével művészi módon örökítette meg az általa bejárt tájakat és a grúz főváros panorámáját. A magyar utazó-festő iránti tiszteletből utcát neveztek el róla Tbilisziben, illetve emléktáblával jelölték meg a helyet, ahol dolgozott, és az egyik téren felállították bronzszobrát, Kiss Sándor alkotását.

Zichy Mihály és fia 1872 körül

Az ausztriai születésű gróf Zichy Ágost a nagyszombati gimnáziumban érettségizett és 1875-ben jogi diplomát szerzett Budapesten. Ugyanezen év novemberében bátyjával, Zichy Józseffel kétéves kelet-ázsiai utazásra indult. Legjelentősebb útja a Távol-Keletre vezetett. Hat évvel a Szuezi-csatorna megnyitása után a szokásos hajózási útvonalon - Alexandria, Áden és Bombay érintésével - utazott bátyjával Jávára, a holland gyarmatok gyöngyszemére. A szigeten elsősorban a buddhista építészet pompás emlékeit tanulmányozták (Borobudur és Prambanan), ezután átkeltek Sziámba (Thaiföld), majd Kína nagyobb kikötőiben szálltak partra. Egy ideig Sanghajban pihentek, később áthajóztak Japánba. Ott az ősi japán kultúra és művészet keltette fel érdeklődésüket és tanulmányozására hosszabb időt szenteltek. Ezután ismét Kínába mentek és Pekingben készültek fel ázsiai körutazásuk legnehezebb szakaszára, a Góbi sivatagon való átkelésre. Előttük azt az útvonalat magyar expedíció még nem tette meg. Tevekaravánt szerveztek és Kalgánon át jutottak el Urgába (Ulánbátor), majd tovább Irkutszkba, és Nyugat-Szibérián át tértek vissza Európába. Ezt az utat húsz évvel később, fordított irányban Zichy Jenő expedíciója tette meg. Útközben sok lehetőségük nyílt megismerni a mongol nép akkori életmódját és vallását. Zichy Ágost utazót 1880-ban a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává választotta, 1883-ban Fiume kormányzójává nevezték ki, s ezzel tagja lett a főrendiháznak.

Illusztrációink Zichy Mihály alkotásait jelenítik meg; itt éppen az Utcai jelenetek látható, 1850-ből

Gróf Zichy Jenő Ázsia-kutató (1837. Szentmihály - 1906. Merán) alig volt 23 éves, amikor Fejér megye főszolgabírája lett, 1861-ben pedig már képviselőnek választották meg a bodajki kerületben. Néhány év kihagyásával országgyűlési mandátumát időskoráig megőrizte. 1870-ig Deák pártján állt, azután párton kívüli képviselőként működött, majd a szabadelvű párt tagja lett 1903-ig. Jelentős szerepet vállalt az iparfejlesztés és a szakmai oktatás terén: ő szervezte meg Magyarországon az alsófokú ipariskolákat.

Mint tehetős család gyermeke, korán lehetősége nyílt külföldi utazásra: húszéves korában Széchenyi István fiaival - Széchenyi Bélával, a későbbi híres Ázsia-utazóval és testvérével, Széchenyi Ödönnel - a Balkán-félsziget országait kereste fel és eljutott a Kaukázusba is. Zichy Jenő már 58 éves volt, amikor az első tudományos célú utazására sor került 1895-ben. Az útitervben elsődleges feladatként a nyugat-kaukázusi népek nyelvének és történetének kutatása szerepelt és ennek megfelelően tevődött össze a héttagú expedíció, melynek tagjai voltak: Bálint Gábor nyelvész és Szádeczky-Kardoss Lajos történelemprofesszor a kolozsvári egyetemről, Wosinszky Mór régész, Karl Wutke müncheni festőművész, Roslapil Károly erdész és Cselingarjan Jakab orosz-örmény tolmács. Az expedíció fő bázisa Odesszában Déchy Mór otthona volt, aki korábban már négy expedíciót vezetett a Kaukázusba. Tapasztalatcseréjük után Zichy Jenő és társai hajóra szálltak és a krími kikötők érintésével a Kercsi-szoroson át elhajóztak az Azovi-tengerre, majd onnan visszafordulva a Fekete-tenger partján fekvő Novorosszijszkban szálltak partra. Bejárták a Nyugat-Kaukázust, miközben a szakemberek néprajzi és régészeti gyűjtést, illetve nyelvészeti kutatásokat folytattak. A második kaukázusi expedícióra 1896 nyarán került sor: Zichyék ezúttal a Kaukázus déli völgyeit járták be, majd a Turáni-alföldre utaztak, ahol felkeresték Turkesztán két ősi kulturális központját, Buharát és Szamarkandot. A kaukázusi expedíciók tudományos eredményeit két vaskos kötetben foglalták össze magyarul és franciául. Az elismerések mellett szakmai körökben akadtak bírálók is, különösen a nagy tekintélyű Herman Ottó kritizálta Zichy tevékenységét.

Kaukázusi jelenet, 1853

A kritikát megszívlelve Zichy Jenő több időt szánt a harmadik ázsiai expedíció előkészületeire és a résztvevőket is alaposabban megválogatta. Az expedíció fő feladatának tekintette, hogy kifürkéssze és összegyűjtse mindazokat a nyelvi, történelmi, régészeti, embertani és néprajzi nyomokat, amelyek összefüggésükben a magyarság oroszföldi vándorlásának útját jelzik . A régészeti kutatások terén az orosz múzeumok gazdag népvándorláskori anyagának átvizsgálására és a hazai leletekkel való egybevetésére helyezték a hangsúlyt. A néprajzi feladatok közt első helyen a halászat tanulmányozása állt, továbbá ennek összehasonlítása a magyar halászat hagyományaival.

Ifj. Zichy Mihály Reprodukció: Szakony Attila

1898 nyarán a megfogyatkozott expedíció tagjai átkeltek a Bajkál-tavon és felhajóztak a Szelengán, ezután lóháton és kordélyos karavánnal vonultak át a mongol pusztákon és a Góbi sivatagon, útba ejtve Urgát. 1898. szeptember 30-án érkeztek meg Pekingbe. Zichy Jenőnek az volt a terve, hogy megpróbálja felkutatni azokat az Árpád-kori írásos dokumentumokat, melyeket állítólag Batu kán hurcoltatott el 1241-ben Magyarországról. A kutatásra azonban nem kerülhetett sor, mert Pekingben palotaforradalom tört ki, az országban pedig zavaros helyzet alakult ki. Zichyék emiatt kénytelenek voltak Sanghajba utazni és hajóra szállni. Dél-Ázsia megkerülésével, Szingapúr és Alexandria érintésével Triesztig hajóztak, ahonnan vonattal érkeztek vissza Budapestre 1898. december 18-án. A gyűjtött anyag feldolgozása azonnal megkezdődött, és az eredmények összegzése egy hatkötetes, látványos kiállítású magyar és német nyelvű műben jelent meg. Ezzel a feldolgozással gróf Zichy Jenő harmadik ázsiai utazása a legsikeresebb magyar tudományos expedíciók sorába került.