szép eredmények

2021.05.27. 14:00

Tavaszt köszöntő online és élő népdaléneklés

Különleges népdaléneklési verseny díjkiosztó gálájára kapott szerkesztőségünk meghívást, amelynek boldogan tettünk eleget. A járványhelyzet miatt az általános iskolás kisdiákok ezúttal online versenyeztek. De a szokatlan helyzet sem törte le a dalos kedvű gyermekek igyekezetét sem az éneklés, sem a vetélkedés területén, több mint harmincan mérettették meg magukat.

Török Tímea

Fotó: LI

Pusztaszabolcs – A településen 2021. május 21-én, pénteken délután tartották a Tavaszköszöntő tankerületi online népdaléneklési verseny ünnepélyes eredményhirdetését. A tizennyolcadik alkalommal megrendezett versenyen összesen harminckét jelentkező küzdötte le a pandémia okozta kihívást, és küldte el a zsűrinek a videón rögzített produkcióját. Pusztaszabolcs diákjain túl a mezőnyben képviseltette magát Dunaújváros, Sárbogárd, Rácalmás és egy fővel Jászberény települése is.

A díjkiosztásban a pusztaszabolcsi szervezők mellett közreműködtek a zsűri tagjai: Csányiné Pergel Andrea, Szuszán Jánosné és Fazekasné Domak Anikó népzenetanár, etnográfus is Fotók: Laczkó Izabella/Dunaújvárosi Hírlap

A díjátadó helyszíne a pusztaszabolcsi József Attila Általános Iskola udvara volt., ahol a versenyzők és családtagjaik is szép számmal megjelentek a zsűri és a szervezők mellett. A ceremóniát Gódi Katalin, az iskola igazgatója nyitotta meg. Beszédében a többi között azt hangsúlyozta az oktatási vezető a megjelent gyerekeknek és szüleiknek, hogy a tehetség bizony felelősséggel is jár. Az igazgató asszony után Boros Ildikó szervező, az esemény házigazdája vette át a szót, aki maga is felkészítő pedagógus és a helyi iskola ének-zene tanára. Mint elmondta, örömmel látták, hogy milyen komolyan készültek a szereplésre a résztvevők. Szépen felöltözve, a verseny profiljához méltóan sokan népviseletben énekelnek a videókon, és hallatszott az is, hogy egyes produkciók mögött mennyi gyakorlás volt. Ezért köszönet illeti a felkészítő tanárok munkáját is, akik segítették a diákokat a versenyen való részvételben a szokatlan körülmények ellenére is – foglalta össze a tapasztalatokat, majd ismertette a díjazás rendszerét.

Jónás Liliána csilingelő hangocskája is megszólalt

Mint kiemelte, a díjakat idén a megszokottól eltérően adták ki. Miután a második korcsoportban jóval több jelentkező nevezett, így ott külön díjazták a harmadikos és a negyedikes versenyzőket. Viszont a legnagyobbaknál a versenyzők száma miatt csak egy díjat ítéltek oda. Ezután következett a gála legszebb része. A vállalkozó kedvűek versenyprodukcióikat a helyszínen is bemutathatták a nézők nagy örömére. A gyönyörű dalok után a díjkiosztásra került sor, amelyben közreműködtek a zsűri tagjai: Csányiné Pergel Andrea, a Kulturális Értékmentő Egyesület elnöke, Szuszán Jánosné, a Besnyői Népdalkör vezetője és Fazekasné Domak Anikó népzenetanár, etnográfus. Az első és második osztályos gyerekek között az első helyezett Pető Rózsa lett, a második legjobb Vas Emma volt, és a harmadik helyezést Jónás Liliána Leila érte el. A harmadik osztályosok között Tausz Kinga Viola lett a legjobb, majd őt követi Nyíri Frida és harmadik helyezést Koltai Kimberlinek ítélte a zsűri. A negyedikeseknél első Sebestyén Rebeka Anna, a második Udvari Nóra Napsugár lett, a kategória különdíjasa lett Barics Vanessza, Moharos Míra és Osvald Hanga. Az ötödik és hatodik osztályosok viadalában Szabó Bori és Piróth Petra nyertek, Tausz Emese Jázmin második és Patai Hunor harmadik lett. Különdíjat Kovács Laura Anna kapott. A hetedik és nyolcadik osztályosok versenyében Abrodos Nemet Abril Elizabeth nyerte el az első és egyetlen díjat.

Tausz Kinga Viola a harmadikosok között első helyezést ért el, a képen a családja körében látható a díjként kapott nemez tündérrel

A 18. verseny emlékére minden résztvevőnek oklevéllel köszönték meg a felkészülést. A díjazottak ebben az évben az agárdi Manómanufaktúra termékeit, tündérmanókat és barátaikat ábrázoló nemez kézműves alkotásokat kaptak ajándékba.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!