Kultúra

2014.03.19. 11:20

Tavaszköszöntő tárlat Perkátán

Perkáta és a francia Saint Maximin 1991 óta áll testvértelepülési kapcsolatban. Önkormányzati és egyesületi szinten a mai napig ápolják a jó viszonyt.

Bogó Anikó

A partnerkapcsolat eredményeként jött létre egy fotókiállítás, amely március 18-án 17 órakor nyílt meg Perkátán, a művelődési házban. A franciák portugál és magyar testvértelepülésük számára hirdettek pályázatot "Virágos parkok, közterek, magán balkonok, teraszok, utcák ", vagyis " A virágzás " témakörben. Az alkotásokat helyi verseny alapján a perkátai ÁMK zsűri bizottsága küldte tovább Saint Maximin-be. A portugálok és a franciák kiállították már ezeket képeket, és most Perkátán tekinthetik meg az érdeklődők húsvétig.

Nágel Erzsébet, Klózer Kitti, Papp Péter, Kisné Ujfalusi Ramóna (Fotó: Bogó Anikó)

A megnyitón részt vettek a fotók készítői közül négyen, Kisné Ujfalusi Ramóna, Klózer Kitti, Nágel Erzsébet és Papp Péter (Basticz Zoltánt édesanyja képviselte). Papp Péter összefoglalta a pályázatot és a természet fotózásról beszélt, majd a természet védelméről, szeretetéről is szólt, és egyúttal meghívta a jelenlévőket a faültetési akcióra. A természetvédők a régi 62-es út körforgótól Perkátáig vezető szakaszához ültetnek fákat szombaton fél nyolctól.

A népművészeti szakkörösökműsorát tekinthették meg a vendégek. Az önkormányzat részéről Ujfalusi Pál képviselő ajándékot adott át a pályázatban résztvevőknek. A csodálatos tavaszi-nyári képek megtekintése mellett a művelődési ház dolgozói egy kis vendéglátással, zenével kedveskedtek a résztvevőknek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!