2007.02.06. 03:29
Tanítani, makacsul
Dunaújváros - Genius Apáczai Diploma Díjjal tüntették ki a Béke városrészi Arany János Általános Iskola egyik tanítóját, Komárominé Dudás Mariannt. Saját kollégái jelölték a díjra.
Aligha tudják sokan mifelénk, merre van Alattyán - de ha azt mondom, hogy a Jászságnak ez az egyetlen olyan faluja, amelyben nem jászok élnek, akkor már adódhat valami fogalmunk az ottaniakról. Biz makacs emberek lehetnek azok, akik a szintúgy nyakas jászok tengerében megmaradtak a maguk hitén, módján, kenyerén.
Nem is hoz szégyent rájuk Komárominé Dudás Mariann, az Arany János Általános Iskola tanítója, akit a minap a Genius Apáczai Diploma Díj arany fokozatával tüntetett ki a celldömölki székhelyű Apáczai Kiadó.
Mint az első, úgy az előző mondatban is van néhány szokatlan körülmény. Aki ismeri Komárominét, az mondjuk aligha csodálkozik azon, hogy kitüntették: egyike ő azon, a szó eredeti, jó értelmében vett megszállott pedagógusoknak, akik miatt még működik a magyar oktatásügy, akiktől gyerekeink megtanulnak írni, olvasni, számolni, rajzolni, meg mást is - és némelyik kisdiák egyetemig, sőt, tovább jut a városszéli, panel-lakótelepek övezte monstre iskolából.
Ám az már szokatlanabb, hogy ma még létezik nem állami kitüntetés pedagógusok számára. S az még inkább, hogy létezik olyan, nem állami tankönyvkiadó, amelynek nem csak a puszta fönnmaradásra futja, hanem fontosnak tartja azt is, hogy a könyveit jól s jóra használók közül néhányat kitüntessen.
Érik még kellemes meglepetések az embert a magyar oktatásüggyel kapcsolatban manapság is...
Komárominé több mint húsz éve, 1983 óta tanít az Aranyban, a város egyetlen, rajztagozatos általános iskolájában. Óvónőként kezdte, s Cegléd, Tótkomlós, Kecskemét, Adony érintésével érkezett Dunaújvárosba. A vándorlás oka férje hivatásában keresendő. A korábbi neves úszóedző, Komáromi László sokfelé tanította-nevelte az úszópalántákat, míg kikötött Dunaújváros mellett - habár a szűkös kereset egy ideje vállalkozóvá tette őt.
Ez csak részben baj, mert elveszítettünk ugyan egy kiváló edzőt, ám nyertünk egy nagyvonalú szponzort. A pedagógusvér ugyanis nem veszett ki a volt trénerből: felesége olyan szaktanfolyamokra és továbbképzésekre járt és jár az ő támogatásával, amilyenekre az iskolának vagy a szegény tanerőnek bizony nem futná.
Komárominé pedig nem csak azzal igyekszik befektetni így megszerzett közoktatás-vezetői vagy közoktatási szakértői tudását az iskolában, hogy dislexiás gyerekek képességfejlesztésével foglalkozik, vagy a város tanítói munkaközösségének vezetőjeként dolgozik, hanem igyekszik minél több szaktanfolyamot idehozni a városba, jó előadókat szerezni, tanulságos előadásokat szervezni.
Gyarapodjanak mások is, ha csak lehet, tudásban, kitartásban egyaránt, mondja. Akárki tanúsítja, milyen nagy szüksége van erre mostanság a folyamatos reformoknak kitett és bürokratikus akadálypályákra kényszerített, kizsigerelt és leépítésektől fenyegetett, rosszul fizetett, mindenkitől leszólt, néha már, igen: fásult pedagógusoknak.
Ezért is kívánja Komárominé minden kollégájának, hogy pályafutásuk alatt legalább egyszer részesüljenek olyan kitüntetésben, mint ő. Mert egy ilyen gesztus nagyon sokat segíthet. Már az, hogy a Genius Apáczai Diploma Díjra az iskola tantestülete terjesztette fel, az igazgatóval az élen, egész kis tanulmányt összeállítva az ő munkásságáról, meghatotta és föllelkesítette. Az már csak ráadás volt, hogy egy olyan kiadótól kapta a kitüntetést, amelynek gyakorló pedagógusok által írott tankönyveit igen nagyra becsüli.
Ám egy pedagógus munkája egyedül és önmagában semmi. Az igazi mérce a gyerek. Ajánlom bárkinek a kísérletet, amit magam is elvégeztem. Menjenek el a Béke városrészi iskolába (amely nem a legjobb adottságú, nem kiemelt, hírneves intézmény, nem válogatott diákokkal működik), és az egyik szünetben vegyék szemügyre a nebulókat.
Rendes gyereksereget fognak ott látni.Egy pedagógus munkája egyedül és önmagában semmi. Az igazi mérce a gyerek.
Nem is hoz szégyent rájuk Komárominé Dudás Mariann, az Arany János Általános Iskola tanítója, akit a minap a Genius Apáczai Diploma Díj arany fokozatával tüntetett ki a celldömölki székhelyű Apáczai Kiadó.
Mint az első, úgy az előző mondatban is van néhány szokatlan körülmény. Aki ismeri Komárominét, az mondjuk aligha csodálkozik azon, hogy kitüntették: egyike ő azon, a szó eredeti, jó értelmében vett megszállott pedagógusoknak, akik miatt még működik a magyar oktatásügy, akiktől gyerekeink megtanulnak írni, olvasni, számolni, rajzolni, meg mást is - és némelyik kisdiák egyetemig, sőt, tovább jut a városszéli, panel-lakótelepek övezte monstre iskolából.
Ám az már szokatlanabb, hogy ma még létezik nem állami kitüntetés pedagógusok számára. S az még inkább, hogy létezik olyan, nem állami tankönyvkiadó, amelynek nem csak a puszta fönnmaradásra futja, hanem fontosnak tartja azt is, hogy a könyveit jól s jóra használók közül néhányat kitüntessen.
Érik még kellemes meglepetések az embert a magyar oktatásüggyel kapcsolatban manapság is...
Komárominé több mint húsz éve, 1983 óta tanít az Aranyban, a város egyetlen, rajztagozatos általános iskolájában. Óvónőként kezdte, s Cegléd, Tótkomlós, Kecskemét, Adony érintésével érkezett Dunaújvárosba. A vándorlás oka férje hivatásában keresendő. A korábbi neves úszóedző, Komáromi László sokfelé tanította-nevelte az úszópalántákat, míg kikötött Dunaújváros mellett - habár a szűkös kereset egy ideje vállalkozóvá tette őt.
Ez csak részben baj, mert elveszítettünk ugyan egy kiváló edzőt, ám nyertünk egy nagyvonalú szponzort. A pedagógusvér ugyanis nem veszett ki a volt trénerből: felesége olyan szaktanfolyamokra és továbbképzésekre járt és jár az ő támogatásával, amilyenekre az iskolának vagy a szegény tanerőnek bizony nem futná.
Komárominé pedig nem csak azzal igyekszik befektetni így megszerzett közoktatás-vezetői vagy közoktatási szakértői tudását az iskolában, hogy dislexiás gyerekek képességfejlesztésével foglalkozik, vagy a város tanítói munkaközösségének vezetőjeként dolgozik, hanem igyekszik minél több szaktanfolyamot idehozni a városba, jó előadókat szerezni, tanulságos előadásokat szervezni.
Gyarapodjanak mások is, ha csak lehet, tudásban, kitartásban egyaránt, mondja. Akárki tanúsítja, milyen nagy szüksége van erre mostanság a folyamatos reformoknak kitett és bürokratikus akadálypályákra kényszerített, kizsigerelt és leépítésektől fenyegetett, rosszul fizetett, mindenkitől leszólt, néha már, igen: fásult pedagógusoknak.
Ezért is kívánja Komárominé minden kollégájának, hogy pályafutásuk alatt legalább egyszer részesüljenek olyan kitüntetésben, mint ő. Mert egy ilyen gesztus nagyon sokat segíthet. Már az, hogy a Genius Apáczai Diploma Díjra az iskola tantestülete terjesztette fel, az igazgatóval az élen, egész kis tanulmányt összeállítva az ő munkásságáról, meghatotta és föllelkesítette. Az már csak ráadás volt, hogy egy olyan kiadótól kapta a kitüntetést, amelynek gyakorló pedagógusok által írott tankönyveit igen nagyra becsüli.
Ám egy pedagógus munkája egyedül és önmagában semmi. Az igazi mérce a gyerek. Ajánlom bárkinek a kísérletet, amit magam is elvégeztem. Menjenek el a Béke városrészi iskolába (amely nem a legjobb adottságú, nem kiemelt, hírneves intézmény, nem válogatott diákokkal működik), és az egyik szünetben vegyék szemügyre a nebulókat.
Rendes gyereksereget fognak ott látni.Egy pedagógus munkája egyedül és önmagában semmi. Az igazi mérce a gyerek.
Nem is hoz szégyent rájuk Komárominé Dudás Mariann, az Arany János Általános Iskola tanítója, akit a minap a Genius Apáczai Diploma Díj arany fokozatával tüntetett ki a celldömölki székhelyű Apáczai Kiadó.
Mint az első, úgy az előző mondatban is van néhány szokatlan körülmény. Aki ismeri Komárominét, az mondjuk aligha csodálkozik azon, hogy kitüntették: egyike ő azon, a szó eredeti, jó értelmében vett megszállott pedagógusoknak, akik miatt még működik a magyar oktatásügy, akiktől gyerekeink megtanulnak írni, olvasni, számolni, rajzolni, meg mást is - és némelyik kisdiák egyetemig, sőt, tovább jut a városszéli, panel-lakótelepek övezte monstre iskolából.
Ám az már szokatlanabb, hogy ma még létezik nem állami kitüntetés pedagógusok számára. S az még inkább, hogy létezik olyan, nem állami tankönyvkiadó, amelynek nem csak a puszta fönnmaradásra futja, hanem fontosnak tartja azt is, hogy a könyveit jól s jóra használók közül néhányat kitüntessen.
Érik még kellemes meglepetések az embert a magyar oktatásüggyel kapcsolatban manapság is...
Komárominé több mint húsz éve, 1983 óta tanít az Aranyban, a város egyetlen, rajztagozatos általános iskolájában. Óvónőként kezdte, s Cegléd, Tótkomlós, Kecskemét, Adony érintésével érkezett Dunaújvárosba. A vándorlás oka férje hivatásában keresendő. A korábbi neves úszóedző, Komáromi László sokfelé tanította-nevelte az úszópalántákat, míg kikötött Dunaújváros mellett - habár a szűkös kereset egy ideje vállalkozóvá tette őt.
Ez csak részben baj, mert elveszítettünk ugyan egy kiváló edzőt, ám nyertünk egy nagyvonalú szponzort. A pedagógusvér ugyanis nem veszett ki a volt trénerből: felesége olyan szaktanfolyamokra és továbbképzésekre járt és jár az ő támogatásával, amilyenekre az iskolának vagy a szegény tanerőnek bizony nem futná.
Komárominé pedig nem csak azzal igyekszik befektetni így megszerzett közoktatás-vezetői vagy közoktatási szakértői tudását az iskolában, hogy dislexiás gyerekek képességfejlesztésével foglalkozik, vagy a város tanítói munkaközösségének vezetőjeként dolgozik, hanem igyekszik minél több szaktanfolyamot idehozni a városba, jó előadókat szerezni, tanulságos előadásokat szervezni.
Gyarapodjanak mások is, ha csak lehet, tudásban, kitartásban egyaránt, mondja. Akárki tanúsítja, milyen nagy szüksége van erre mostanság a folyamatos reformoknak kitett és bürokratikus akadálypályákra kényszerített, kizsigerelt és leépítésektől fenyegetett, rosszul fizetett, mindenkitől leszólt, néha már, igen: fásult pedagógusoknak.
Ezért is kívánja Komárominé minden kollégájának, hogy pályafutásuk alatt legalább egyszer részesüljenek olyan kitüntetésben, mint ő. Mert egy ilyen gesztus nagyon sokat segíthet. Már az, hogy a Genius Apáczai Diploma Díjra az iskola tantestülete terjesztette fel, az igazgatóval az élen, egész kis tanulmányt összeállítva az ő munkásságáról, meghatotta és föllelkesítette. Az már csak ráadás volt, hogy egy olyan kiadótól kapta a kitüntetést, amelynek gyakorló pedagógusok által írott tankönyveit igen nagyra becsüli.
Ám egy pedagógus munkája egyedül és önmagában semmi. Az igazi mérce a gyerek. Ajánlom bárkinek a kísérletet, amit magam is elvégeztem. Menjenek el a Béke városrészi iskolába (amely nem a legjobb adottságú, nem kiemelt, hírneves intézmény, nem válogatott diákokkal működik), és az egyik szünetben vegyék szemügyre a nebulókat.
Rendes gyereksereget fognak ott látni.Egy pedagógus munkája egyedül és önmagában semmi. Az igazi mérce a gyerek.
Mint az első, úgy az előző mondatban is van néhány szokatlan körülmény. Aki ismeri Komárominét, az mondjuk aligha csodálkozik azon, hogy kitüntették: egyike ő azon, a szó eredeti, jó értelmében vett megszállott pedagógusoknak, akik miatt még működik a magyar oktatásügy, akiktől gyerekeink megtanulnak írni, olvasni, számolni, rajzolni, meg mást is - és némelyik kisdiák egyetemig, sőt, tovább jut a városszéli, panel-lakótelepek övezte monstre iskolából.
Ám az már szokatlanabb, hogy ma még létezik nem állami kitüntetés pedagógusok számára. S az még inkább, hogy létezik olyan, nem állami tankönyvkiadó, amelynek nem csak a puszta fönnmaradásra futja, hanem fontosnak tartja azt is, hogy a könyveit jól s jóra használók közül néhányat kitüntessen.
Érik még kellemes meglepetések az embert a magyar oktatásüggyel kapcsolatban manapság is...
Komárominé több mint húsz éve, 1983 óta tanít az Aranyban, a város egyetlen, rajztagozatos általános iskolájában. Óvónőként kezdte, s Cegléd, Tótkomlós, Kecskemét, Adony érintésével érkezett Dunaújvárosba. A vándorlás oka férje hivatásában keresendő. A korábbi neves úszóedző, Komáromi László sokfelé tanította-nevelte az úszópalántákat, míg kikötött Dunaújváros mellett - habár a szűkös kereset egy ideje vállalkozóvá tette őt.
Ez csak részben baj, mert elveszítettünk ugyan egy kiváló edzőt, ám nyertünk egy nagyvonalú szponzort. A pedagógusvér ugyanis nem veszett ki a volt trénerből: felesége olyan szaktanfolyamokra és továbbképzésekre járt és jár az ő támogatásával, amilyenekre az iskolának vagy a szegény tanerőnek bizony nem futná.
Komárominé pedig nem csak azzal igyekszik befektetni így megszerzett közoktatás-vezetői vagy közoktatási szakértői tudását az iskolában, hogy dislexiás gyerekek képességfejlesztésével foglalkozik, vagy a város tanítói munkaközösségének vezetőjeként dolgozik, hanem igyekszik minél több szaktanfolyamot idehozni a városba, jó előadókat szerezni, tanulságos előadásokat szervezni.
Gyarapodjanak mások is, ha csak lehet, tudásban, kitartásban egyaránt, mondja. Akárki tanúsítja, milyen nagy szüksége van erre mostanság a folyamatos reformoknak kitett és bürokratikus akadálypályákra kényszerített, kizsigerelt és leépítésektől fenyegetett, rosszul fizetett, mindenkitől leszólt, néha már, igen: fásult pedagógusoknak.
Ezért is kívánja Komárominé minden kollégájának, hogy pályafutásuk alatt legalább egyszer részesüljenek olyan kitüntetésben, mint ő. Mert egy ilyen gesztus nagyon sokat segíthet. Már az, hogy a Genius Apáczai Diploma Díjra az iskola tantestülete terjesztette fel, az igazgatóval az élen, egész kis tanulmányt összeállítva az ő munkásságáról, meghatotta és föllelkesítette. Az már csak ráadás volt, hogy egy olyan kiadótól kapta a kitüntetést, amelynek gyakorló pedagógusok által írott tankönyveit igen nagyra becsüli.
Ám egy pedagógus munkája egyedül és önmagában semmi. Az igazi mérce a gyerek. Ajánlom bárkinek a kísérletet, amit magam is elvégeztem. Menjenek el a Béke városrészi iskolába (amely nem a legjobb adottságú, nem kiemelt, hírneves intézmény, nem válogatott diákokkal működik), és az egyik szünetben vegyék szemügyre a nebulókat.
Rendes gyereksereget fognak ott látni.Egy pedagógus munkája egyedül és önmagában semmi. Az igazi mérce a gyerek.
Mint az első, úgy az előző mondatban is van néhány szokatlan körülmény. Aki ismeri Komárominét, az mondjuk aligha csodálkozik azon, hogy kitüntették: egyike ő azon, a szó eredeti, jó értelmében vett megszállott pedagógusoknak, akik miatt még működik a magyar oktatásügy, akiktől gyerekeink megtanulnak írni, olvasni, számolni, rajzolni, meg mást is - és némelyik kisdiák egyetemig, sőt, tovább jut a városszéli, panel-lakótelepek övezte monstre iskolából.
Ám az már szokatlanabb, hogy ma még létezik nem állami kitüntetés pedagógusok számára. S az még inkább, hogy létezik olyan, nem állami tankönyvkiadó, amelynek nem csak a puszta fönnmaradásra futja, hanem fontosnak tartja azt is, hogy a könyveit jól s jóra használók közül néhányat kitüntessen.
Érik még kellemes meglepetések az embert a magyar oktatásüggyel kapcsolatban manapság is...
Komárominé több mint húsz éve, 1983 óta tanít az Aranyban, a város egyetlen, rajztagozatos általános iskolájában. Óvónőként kezdte, s Cegléd, Tótkomlós, Kecskemét, Adony érintésével érkezett Dunaújvárosba. A vándorlás oka férje hivatásában keresendő. A korábbi neves úszóedző, Komáromi László sokfelé tanította-nevelte az úszópalántákat, míg kikötött Dunaújváros mellett - habár a szűkös kereset egy ideje vállalkozóvá tette őt.
Ez csak részben baj, mert elveszítettünk ugyan egy kiváló edzőt, ám nyertünk egy nagyvonalú szponzort. A pedagógusvér ugyanis nem veszett ki a volt trénerből: felesége olyan szaktanfolyamokra és továbbképzésekre járt és jár az ő támogatásával, amilyenekre az iskolának vagy a szegény tanerőnek bizony nem futná.
Komárominé pedig nem csak azzal igyekszik befektetni így megszerzett közoktatás-vezetői vagy közoktatási szakértői tudását az iskolában, hogy dislexiás gyerekek képességfejlesztésével foglalkozik, vagy a város tanítói munkaközösségének vezetőjeként dolgozik, hanem igyekszik minél több szaktanfolyamot idehozni a városba, jó előadókat szerezni, tanulságos előadásokat szervezni.
Gyarapodjanak mások is, ha csak lehet, tudásban, kitartásban egyaránt, mondja. Akárki tanúsítja, milyen nagy szüksége van erre mostanság a folyamatos reformoknak kitett és bürokratikus akadálypályákra kényszerített, kizsigerelt és leépítésektől fenyegetett, rosszul fizetett, mindenkitől leszólt, néha már, igen: fásult pedagógusoknak.
Ezért is kívánja Komárominé minden kollégájának, hogy pályafutásuk alatt legalább egyszer részesüljenek olyan kitüntetésben, mint ő. Mert egy ilyen gesztus nagyon sokat segíthet. Már az, hogy a Genius Apáczai Diploma Díjra az iskola tantestülete terjesztette fel, az igazgatóval az élen, egész kis tanulmányt összeállítva az ő munkásságáról, meghatotta és föllelkesítette. Az már csak ráadás volt, hogy egy olyan kiadótól kapta a kitüntetést, amelynek gyakorló pedagógusok által írott tankönyveit igen nagyra becsüli.
Ám egy pedagógus munkája egyedül és önmagában semmi. Az igazi mérce a gyerek. Ajánlom bárkinek a kísérletet, amit magam is elvégeztem. Menjenek el a Béke városrészi iskolába (amely nem a legjobb adottságú, nem kiemelt, hírneves intézmény, nem válogatott diákokkal működik), és az egyik szünetben vegyék szemügyre a nebulókat.
Rendes gyereksereget fognak ott látni.Egy pedagógus munkája egyedül és önmagában semmi. Az igazi mérce a gyerek.
Ám az már szokatlanabb, hogy ma még létezik nem állami kitüntetés pedagógusok számára. S az még inkább, hogy létezik olyan, nem állami tankönyvkiadó, amelynek nem csak a puszta fönnmaradásra futja, hanem fontosnak tartja azt is, hogy a könyveit jól s jóra használók közül néhányat kitüntessen.
Érik még kellemes meglepetések az embert a magyar oktatásüggyel kapcsolatban manapság is...
Komárominé több mint húsz éve, 1983 óta tanít az Aranyban, a város egyetlen, rajztagozatos általános iskolájában. Óvónőként kezdte, s Cegléd, Tótkomlós, Kecskemét, Adony érintésével érkezett Dunaújvárosba. A vándorlás oka férje hivatásában keresendő. A korábbi neves úszóedző, Komáromi László sokfelé tanította-nevelte az úszópalántákat, míg kikötött Dunaújváros mellett - habár a szűkös kereset egy ideje vállalkozóvá tette őt.
Ez csak részben baj, mert elveszítettünk ugyan egy kiváló edzőt, ám nyertünk egy nagyvonalú szponzort. A pedagógusvér ugyanis nem veszett ki a volt trénerből: felesége olyan szaktanfolyamokra és továbbképzésekre járt és jár az ő támogatásával, amilyenekre az iskolának vagy a szegény tanerőnek bizony nem futná.
Komárominé pedig nem csak azzal igyekszik befektetni így megszerzett közoktatás-vezetői vagy közoktatási szakértői tudását az iskolában, hogy dislexiás gyerekek képességfejlesztésével foglalkozik, vagy a város tanítói munkaközösségének vezetőjeként dolgozik, hanem igyekszik minél több szaktanfolyamot idehozni a városba, jó előadókat szerezni, tanulságos előadásokat szervezni.
Gyarapodjanak mások is, ha csak lehet, tudásban, kitartásban egyaránt, mondja. Akárki tanúsítja, milyen nagy szüksége van erre mostanság a folyamatos reformoknak kitett és bürokratikus akadálypályákra kényszerített, kizsigerelt és leépítésektől fenyegetett, rosszul fizetett, mindenkitől leszólt, néha már, igen: fásult pedagógusoknak.
Ezért is kívánja Komárominé minden kollégájának, hogy pályafutásuk alatt legalább egyszer részesüljenek olyan kitüntetésben, mint ő. Mert egy ilyen gesztus nagyon sokat segíthet. Már az, hogy a Genius Apáczai Diploma Díjra az iskola tantestülete terjesztette fel, az igazgatóval az élen, egész kis tanulmányt összeállítva az ő munkásságáról, meghatotta és föllelkesítette. Az már csak ráadás volt, hogy egy olyan kiadótól kapta a kitüntetést, amelynek gyakorló pedagógusok által írott tankönyveit igen nagyra becsüli.
Ám egy pedagógus munkája egyedül és önmagában semmi. Az igazi mérce a gyerek. Ajánlom bárkinek a kísérletet, amit magam is elvégeztem. Menjenek el a Béke városrészi iskolába (amely nem a legjobb adottságú, nem kiemelt, hírneves intézmény, nem válogatott diákokkal működik), és az egyik szünetben vegyék szemügyre a nebulókat.
Rendes gyereksereget fognak ott látni.Egy pedagógus munkája egyedül és önmagában semmi. Az igazi mérce a gyerek.
Ám az már szokatlanabb, hogy ma még létezik nem állami kitüntetés pedagógusok számára. S az még inkább, hogy létezik olyan, nem állami tankönyvkiadó, amelynek nem csak a puszta fönnmaradásra futja, hanem fontosnak tartja azt is, hogy a könyveit jól s jóra használók közül néhányat kitüntessen.
Érik még kellemes meglepetések az embert a magyar oktatásüggyel kapcsolatban manapság is...
Komárominé több mint húsz éve, 1983 óta tanít az Aranyban, a város egyetlen, rajztagozatos általános iskolájában. Óvónőként kezdte, s Cegléd, Tótkomlós, Kecskemét, Adony érintésével érkezett Dunaújvárosba. A vándorlás oka férje hivatásában keresendő. A korábbi neves úszóedző, Komáromi László sokfelé tanította-nevelte az úszópalántákat, míg kikötött Dunaújváros mellett - habár a szűkös kereset egy ideje vállalkozóvá tette őt.
Ez csak részben baj, mert elveszítettünk ugyan egy kiváló edzőt, ám nyertünk egy nagyvonalú szponzort. A pedagógusvér ugyanis nem veszett ki a volt trénerből: felesége olyan szaktanfolyamokra és továbbképzésekre járt és jár az ő támogatásával, amilyenekre az iskolának vagy a szegény tanerőnek bizony nem futná.
Komárominé pedig nem csak azzal igyekszik befektetni így megszerzett közoktatás-vezetői vagy közoktatási szakértői tudását az iskolában, hogy dislexiás gyerekek képességfejlesztésével foglalkozik, vagy a város tanítói munkaközösségének vezetőjeként dolgozik, hanem igyekszik minél több szaktanfolyamot idehozni a városba, jó előadókat szerezni, tanulságos előadásokat szervezni.
Gyarapodjanak mások is, ha csak lehet, tudásban, kitartásban egyaránt, mondja. Akárki tanúsítja, milyen nagy szüksége van erre mostanság a folyamatos reformoknak kitett és bürokratikus akadálypályákra kényszerített, kizsigerelt és leépítésektől fenyegetett, rosszul fizetett, mindenkitől leszólt, néha már, igen: fásult pedagógusoknak.
Ezért is kívánja Komárominé minden kollégájának, hogy pályafutásuk alatt legalább egyszer részesüljenek olyan kitüntetésben, mint ő. Mert egy ilyen gesztus nagyon sokat segíthet. Már az, hogy a Genius Apáczai Diploma Díjra az iskola tantestülete terjesztette fel, az igazgatóval az élen, egész kis tanulmányt összeállítva az ő munkásságáról, meghatotta és föllelkesítette. Az már csak ráadás volt, hogy egy olyan kiadótól kapta a kitüntetést, amelynek gyakorló pedagógusok által írott tankönyveit igen nagyra becsüli.
Ám egy pedagógus munkája egyedül és önmagában semmi. Az igazi mérce a gyerek. Ajánlom bárkinek a kísérletet, amit magam is elvégeztem. Menjenek el a Béke városrészi iskolába (amely nem a legjobb adottságú, nem kiemelt, hírneves intézmény, nem válogatott diákokkal működik), és az egyik szünetben vegyék szemügyre a nebulókat.
Rendes gyereksereget fognak ott látni.Egy pedagógus munkája egyedül és önmagában semmi. Az igazi mérce a gyerek.
Érik még kellemes meglepetések az embert a magyar oktatásüggyel kapcsolatban manapság is...
Komárominé több mint húsz éve, 1983 óta tanít az Aranyban, a város egyetlen, rajztagozatos általános iskolájában. Óvónőként kezdte, s Cegléd, Tótkomlós, Kecskemét, Adony érintésével érkezett Dunaújvárosba. A vándorlás oka férje hivatásában keresendő. A korábbi neves úszóedző, Komáromi László sokfelé tanította-nevelte az úszópalántákat, míg kikötött Dunaújváros mellett - habár a szűkös kereset egy ideje vállalkozóvá tette őt.
Ez csak részben baj, mert elveszítettünk ugyan egy kiváló edzőt, ám nyertünk egy nagyvonalú szponzort. A pedagógusvér ugyanis nem veszett ki a volt trénerből: felesége olyan szaktanfolyamokra és továbbképzésekre járt és jár az ő támogatásával, amilyenekre az iskolának vagy a szegény tanerőnek bizony nem futná.
Komárominé pedig nem csak azzal igyekszik befektetni így megszerzett közoktatás-vezetői vagy közoktatási szakértői tudását az iskolában, hogy dislexiás gyerekek képességfejlesztésével foglalkozik, vagy a város tanítói munkaközösségének vezetőjeként dolgozik, hanem igyekszik minél több szaktanfolyamot idehozni a városba, jó előadókat szerezni, tanulságos előadásokat szervezni.
Gyarapodjanak mások is, ha csak lehet, tudásban, kitartásban egyaránt, mondja. Akárki tanúsítja, milyen nagy szüksége van erre mostanság a folyamatos reformoknak kitett és bürokratikus akadálypályákra kényszerített, kizsigerelt és leépítésektől fenyegetett, rosszul fizetett, mindenkitől leszólt, néha már, igen: fásult pedagógusoknak.
Ezért is kívánja Komárominé minden kollégájának, hogy pályafutásuk alatt legalább egyszer részesüljenek olyan kitüntetésben, mint ő. Mert egy ilyen gesztus nagyon sokat segíthet. Már az, hogy a Genius Apáczai Diploma Díjra az iskola tantestülete terjesztette fel, az igazgatóval az élen, egész kis tanulmányt összeállítva az ő munkásságáról, meghatotta és föllelkesítette. Az már csak ráadás volt, hogy egy olyan kiadótól kapta a kitüntetést, amelynek gyakorló pedagógusok által írott tankönyveit igen nagyra becsüli.
Ám egy pedagógus munkája egyedül és önmagában semmi. Az igazi mérce a gyerek. Ajánlom bárkinek a kísérletet, amit magam is elvégeztem. Menjenek el a Béke városrészi iskolába (amely nem a legjobb adottságú, nem kiemelt, hírneves intézmény, nem válogatott diákokkal működik), és az egyik szünetben vegyék szemügyre a nebulókat.
Rendes gyereksereget fognak ott látni.Egy pedagógus munkája egyedül és önmagában semmi. Az igazi mérce a gyerek.
Érik még kellemes meglepetések az embert a magyar oktatásüggyel kapcsolatban manapság is...
Komárominé több mint húsz éve, 1983 óta tanít az Aranyban, a város egyetlen, rajztagozatos általános iskolájában. Óvónőként kezdte, s Cegléd, Tótkomlós, Kecskemét, Adony érintésével érkezett Dunaújvárosba. A vándorlás oka férje hivatásában keresendő. A korábbi neves úszóedző, Komáromi László sokfelé tanította-nevelte az úszópalántákat, míg kikötött Dunaújváros mellett - habár a szűkös kereset egy ideje vállalkozóvá tette őt.
Ez csak részben baj, mert elveszítettünk ugyan egy kiváló edzőt, ám nyertünk egy nagyvonalú szponzort. A pedagógusvér ugyanis nem veszett ki a volt trénerből: felesége olyan szaktanfolyamokra és továbbképzésekre járt és jár az ő támogatásával, amilyenekre az iskolának vagy a szegény tanerőnek bizony nem futná.
Komárominé pedig nem csak azzal igyekszik befektetni így megszerzett közoktatás-vezetői vagy közoktatási szakértői tudását az iskolában, hogy dislexiás gyerekek képességfejlesztésével foglalkozik, vagy a város tanítói munkaközösségének vezetőjeként dolgozik, hanem igyekszik minél több szaktanfolyamot idehozni a városba, jó előadókat szerezni, tanulságos előadásokat szervezni.
Gyarapodjanak mások is, ha csak lehet, tudásban, kitartásban egyaránt, mondja. Akárki tanúsítja, milyen nagy szüksége van erre mostanság a folyamatos reformoknak kitett és bürokratikus akadálypályákra kényszerített, kizsigerelt és leépítésektől fenyegetett, rosszul fizetett, mindenkitől leszólt, néha már, igen: fásult pedagógusoknak.
Ezért is kívánja Komárominé minden kollégájának, hogy pályafutásuk alatt legalább egyszer részesüljenek olyan kitüntetésben, mint ő. Mert egy ilyen gesztus nagyon sokat segíthet. Már az, hogy a Genius Apáczai Diploma Díjra az iskola tantestülete terjesztette fel, az igazgatóval az élen, egész kis tanulmányt összeállítva az ő munkásságáról, meghatotta és föllelkesítette. Az már csak ráadás volt, hogy egy olyan kiadótól kapta a kitüntetést, amelynek gyakorló pedagógusok által írott tankönyveit igen nagyra becsüli.
Ám egy pedagógus munkája egyedül és önmagában semmi. Az igazi mérce a gyerek. Ajánlom bárkinek a kísérletet, amit magam is elvégeztem. Menjenek el a Béke városrészi iskolába (amely nem a legjobb adottságú, nem kiemelt, hírneves intézmény, nem válogatott diákokkal működik), és az egyik szünetben vegyék szemügyre a nebulókat.
Rendes gyereksereget fognak ott látni.Egy pedagógus munkája egyedül és önmagában semmi. Az igazi mérce a gyerek.
Komárominé több mint húsz éve, 1983 óta tanít az Aranyban, a város egyetlen, rajztagozatos általános iskolájában. Óvónőként kezdte, s Cegléd, Tótkomlós, Kecskemét, Adony érintésével érkezett Dunaújvárosba. A vándorlás oka férje hivatásában keresendő. A korábbi neves úszóedző, Komáromi László sokfelé tanította-nevelte az úszópalántákat, míg kikötött Dunaújváros mellett - habár a szűkös kereset egy ideje vállalkozóvá tette őt.
Ez csak részben baj, mert elveszítettünk ugyan egy kiváló edzőt, ám nyertünk egy nagyvonalú szponzort. A pedagógusvér ugyanis nem veszett ki a volt trénerből: felesége olyan szaktanfolyamokra és továbbképzésekre járt és jár az ő támogatásával, amilyenekre az iskolának vagy a szegény tanerőnek bizony nem futná.
Komárominé pedig nem csak azzal igyekszik befektetni így megszerzett közoktatás-vezetői vagy közoktatási szakértői tudását az iskolában, hogy dislexiás gyerekek képességfejlesztésével foglalkozik, vagy a város tanítói munkaközösségének vezetőjeként dolgozik, hanem igyekszik minél több szaktanfolyamot idehozni a városba, jó előadókat szerezni, tanulságos előadásokat szervezni.
Gyarapodjanak mások is, ha csak lehet, tudásban, kitartásban egyaránt, mondja. Akárki tanúsítja, milyen nagy szüksége van erre mostanság a folyamatos reformoknak kitett és bürokratikus akadálypályákra kényszerített, kizsigerelt és leépítésektől fenyegetett, rosszul fizetett, mindenkitől leszólt, néha már, igen: fásult pedagógusoknak.
Ezért is kívánja Komárominé minden kollégájának, hogy pályafutásuk alatt legalább egyszer részesüljenek olyan kitüntetésben, mint ő. Mert egy ilyen gesztus nagyon sokat segíthet. Már az, hogy a Genius Apáczai Diploma Díjra az iskola tantestülete terjesztette fel, az igazgatóval az élen, egész kis tanulmányt összeállítva az ő munkásságáról, meghatotta és föllelkesítette. Az már csak ráadás volt, hogy egy olyan kiadótól kapta a kitüntetést, amelynek gyakorló pedagógusok által írott tankönyveit igen nagyra becsüli.
Ám egy pedagógus munkája egyedül és önmagában semmi. Az igazi mérce a gyerek. Ajánlom bárkinek a kísérletet, amit magam is elvégeztem. Menjenek el a Béke városrészi iskolába (amely nem a legjobb adottságú, nem kiemelt, hírneves intézmény, nem válogatott diákokkal működik), és az egyik szünetben vegyék szemügyre a nebulókat.
Rendes gyereksereget fognak ott látni.Egy pedagógus munkája egyedül és önmagában semmi. Az igazi mérce a gyerek.
Komárominé több mint húsz éve, 1983 óta tanít az Aranyban, a város egyetlen, rajztagozatos általános iskolájában. Óvónőként kezdte, s Cegléd, Tótkomlós, Kecskemét, Adony érintésével érkezett Dunaújvárosba. A vándorlás oka férje hivatásában keresendő. A korábbi neves úszóedző, Komáromi László sokfelé tanította-nevelte az úszópalántákat, míg kikötött Dunaújváros mellett - habár a szűkös kereset egy ideje vállalkozóvá tette őt.
Ez csak részben baj, mert elveszítettünk ugyan egy kiváló edzőt, ám nyertünk egy nagyvonalú szponzort. A pedagógusvér ugyanis nem veszett ki a volt trénerből: felesége olyan szaktanfolyamokra és továbbképzésekre járt és jár az ő támogatásával, amilyenekre az iskolának vagy a szegény tanerőnek bizony nem futná.
Komárominé pedig nem csak azzal igyekszik befektetni így megszerzett közoktatás-vezetői vagy közoktatási szakértői tudását az iskolában, hogy dislexiás gyerekek képességfejlesztésével foglalkozik, vagy a város tanítói munkaközösségének vezetőjeként dolgozik, hanem igyekszik minél több szaktanfolyamot idehozni a városba, jó előadókat szerezni, tanulságos előadásokat szervezni.
Gyarapodjanak mások is, ha csak lehet, tudásban, kitartásban egyaránt, mondja. Akárki tanúsítja, milyen nagy szüksége van erre mostanság a folyamatos reformoknak kitett és bürokratikus akadálypályákra kényszerített, kizsigerelt és leépítésektől fenyegetett, rosszul fizetett, mindenkitől leszólt, néha már, igen: fásult pedagógusoknak.
Ezért is kívánja Komárominé minden kollégájának, hogy pályafutásuk alatt legalább egyszer részesüljenek olyan kitüntetésben, mint ő. Mert egy ilyen gesztus nagyon sokat segíthet. Már az, hogy a Genius Apáczai Diploma Díjra az iskola tantestülete terjesztette fel, az igazgatóval az élen, egész kis tanulmányt összeállítva az ő munkásságáról, meghatotta és föllelkesítette. Az már csak ráadás volt, hogy egy olyan kiadótól kapta a kitüntetést, amelynek gyakorló pedagógusok által írott tankönyveit igen nagyra becsüli.
Ám egy pedagógus munkája egyedül és önmagában semmi. Az igazi mérce a gyerek. Ajánlom bárkinek a kísérletet, amit magam is elvégeztem. Menjenek el a Béke városrészi iskolába (amely nem a legjobb adottságú, nem kiemelt, hírneves intézmény, nem válogatott diákokkal működik), és az egyik szünetben vegyék szemügyre a nebulókat.
Rendes gyereksereget fognak ott látni.Egy pedagógus munkája egyedül és önmagában semmi. Az igazi mérce a gyerek.
Ez csak részben baj, mert elveszítettünk ugyan egy kiváló edzőt, ám nyertünk egy nagyvonalú szponzort. A pedagógusvér ugyanis nem veszett ki a volt trénerből: felesége olyan szaktanfolyamokra és továbbképzésekre járt és jár az ő támogatásával, amilyenekre az iskolának vagy a szegény tanerőnek bizony nem futná.
Komárominé pedig nem csak azzal igyekszik befektetni így megszerzett közoktatás-vezetői vagy közoktatási szakértői tudását az iskolában, hogy dislexiás gyerekek képességfejlesztésével foglalkozik, vagy a város tanítói munkaközösségének vezetőjeként dolgozik, hanem igyekszik minél több szaktanfolyamot idehozni a városba, jó előadókat szerezni, tanulságos előadásokat szervezni.
Gyarapodjanak mások is, ha csak lehet, tudásban, kitartásban egyaránt, mondja. Akárki tanúsítja, milyen nagy szüksége van erre mostanság a folyamatos reformoknak kitett és bürokratikus akadálypályákra kényszerített, kizsigerelt és leépítésektől fenyegetett, rosszul fizetett, mindenkitől leszólt, néha már, igen: fásult pedagógusoknak.
Ezért is kívánja Komárominé minden kollégájának, hogy pályafutásuk alatt legalább egyszer részesüljenek olyan kitüntetésben, mint ő. Mert egy ilyen gesztus nagyon sokat segíthet. Már az, hogy a Genius Apáczai Diploma Díjra az iskola tantestülete terjesztette fel, az igazgatóval az élen, egész kis tanulmányt összeállítva az ő munkásságáról, meghatotta és föllelkesítette. Az már csak ráadás volt, hogy egy olyan kiadótól kapta a kitüntetést, amelynek gyakorló pedagógusok által írott tankönyveit igen nagyra becsüli.
Ám egy pedagógus munkája egyedül és önmagában semmi. Az igazi mérce a gyerek. Ajánlom bárkinek a kísérletet, amit magam is elvégeztem. Menjenek el a Béke városrészi iskolába (amely nem a legjobb adottságú, nem kiemelt, hírneves intézmény, nem válogatott diákokkal működik), és az egyik szünetben vegyék szemügyre a nebulókat.
Rendes gyereksereget fognak ott látni.Egy pedagógus munkája egyedül és önmagában semmi. Az igazi mérce a gyerek.
Ez csak részben baj, mert elveszítettünk ugyan egy kiváló edzőt, ám nyertünk egy nagyvonalú szponzort. A pedagógusvér ugyanis nem veszett ki a volt trénerből: felesége olyan szaktanfolyamokra és továbbképzésekre járt és jár az ő támogatásával, amilyenekre az iskolának vagy a szegény tanerőnek bizony nem futná.
Komárominé pedig nem csak azzal igyekszik befektetni így megszerzett közoktatás-vezetői vagy közoktatási szakértői tudását az iskolában, hogy dislexiás gyerekek képességfejlesztésével foglalkozik, vagy a város tanítói munkaközösségének vezetőjeként dolgozik, hanem igyekszik minél több szaktanfolyamot idehozni a városba, jó előadókat szerezni, tanulságos előadásokat szervezni.
Gyarapodjanak mások is, ha csak lehet, tudásban, kitartásban egyaránt, mondja. Akárki tanúsítja, milyen nagy szüksége van erre mostanság a folyamatos reformoknak kitett és bürokratikus akadálypályákra kényszerített, kizsigerelt és leépítésektől fenyegetett, rosszul fizetett, mindenkitől leszólt, néha már, igen: fásult pedagógusoknak.
Ezért is kívánja Komárominé minden kollégájának, hogy pályafutásuk alatt legalább egyszer részesüljenek olyan kitüntetésben, mint ő. Mert egy ilyen gesztus nagyon sokat segíthet. Már az, hogy a Genius Apáczai Diploma Díjra az iskola tantestülete terjesztette fel, az igazgatóval az élen, egész kis tanulmányt összeállítva az ő munkásságáról, meghatotta és föllelkesítette. Az már csak ráadás volt, hogy egy olyan kiadótól kapta a kitüntetést, amelynek gyakorló pedagógusok által írott tankönyveit igen nagyra becsüli.
Ám egy pedagógus munkája egyedül és önmagában semmi. Az igazi mérce a gyerek. Ajánlom bárkinek a kísérletet, amit magam is elvégeztem. Menjenek el a Béke városrészi iskolába (amely nem a legjobb adottságú, nem kiemelt, hírneves intézmény, nem válogatott diákokkal működik), és az egyik szünetben vegyék szemügyre a nebulókat.
Rendes gyereksereget fognak ott látni.Egy pedagógus munkája egyedül és önmagában semmi. Az igazi mérce a gyerek.
Komárominé pedig nem csak azzal igyekszik befektetni így megszerzett közoktatás-vezetői vagy közoktatási szakértői tudását az iskolában, hogy dislexiás gyerekek képességfejlesztésével foglalkozik, vagy a város tanítói munkaközösségének vezetőjeként dolgozik, hanem igyekszik minél több szaktanfolyamot idehozni a városba, jó előadókat szerezni, tanulságos előadásokat szervezni.
Gyarapodjanak mások is, ha csak lehet, tudásban, kitartásban egyaránt, mondja. Akárki tanúsítja, milyen nagy szüksége van erre mostanság a folyamatos reformoknak kitett és bürokratikus akadálypályákra kényszerített, kizsigerelt és leépítésektől fenyegetett, rosszul fizetett, mindenkitől leszólt, néha már, igen: fásult pedagógusoknak.
Ezért is kívánja Komárominé minden kollégájának, hogy pályafutásuk alatt legalább egyszer részesüljenek olyan kitüntetésben, mint ő. Mert egy ilyen gesztus nagyon sokat segíthet. Már az, hogy a Genius Apáczai Diploma Díjra az iskola tantestülete terjesztette fel, az igazgatóval az élen, egész kis tanulmányt összeállítva az ő munkásságáról, meghatotta és föllelkesítette. Az már csak ráadás volt, hogy egy olyan kiadótól kapta a kitüntetést, amelynek gyakorló pedagógusok által írott tankönyveit igen nagyra becsüli.
Ám egy pedagógus munkája egyedül és önmagában semmi. Az igazi mérce a gyerek. Ajánlom bárkinek a kísérletet, amit magam is elvégeztem. Menjenek el a Béke városrészi iskolába (amely nem a legjobb adottságú, nem kiemelt, hírneves intézmény, nem válogatott diákokkal működik), és az egyik szünetben vegyék szemügyre a nebulókat.
Rendes gyereksereget fognak ott látni.Egy pedagógus munkája egyedül és önmagában semmi. Az igazi mérce a gyerek.
Komárominé pedig nem csak azzal igyekszik befektetni így megszerzett közoktatás-vezetői vagy közoktatási szakértői tudását az iskolában, hogy dislexiás gyerekek képességfejlesztésével foglalkozik, vagy a város tanítói munkaközösségének vezetőjeként dolgozik, hanem igyekszik minél több szaktanfolyamot idehozni a városba, jó előadókat szerezni, tanulságos előadásokat szervezni.
Gyarapodjanak mások is, ha csak lehet, tudásban, kitartásban egyaránt, mondja. Akárki tanúsítja, milyen nagy szüksége van erre mostanság a folyamatos reformoknak kitett és bürokratikus akadálypályákra kényszerített, kizsigerelt és leépítésektől fenyegetett, rosszul fizetett, mindenkitől leszólt, néha már, igen: fásult pedagógusoknak.
Ezért is kívánja Komárominé minden kollégájának, hogy pályafutásuk alatt legalább egyszer részesüljenek olyan kitüntetésben, mint ő. Mert egy ilyen gesztus nagyon sokat segíthet. Már az, hogy a Genius Apáczai Diploma Díjra az iskola tantestülete terjesztette fel, az igazgatóval az élen, egész kis tanulmányt összeállítva az ő munkásságáról, meghatotta és föllelkesítette. Az már csak ráadás volt, hogy egy olyan kiadótól kapta a kitüntetést, amelynek gyakorló pedagógusok által írott tankönyveit igen nagyra becsüli.
Ám egy pedagógus munkája egyedül és önmagában semmi. Az igazi mérce a gyerek. Ajánlom bárkinek a kísérletet, amit magam is elvégeztem. Menjenek el a Béke városrészi iskolába (amely nem a legjobb adottságú, nem kiemelt, hírneves intézmény, nem válogatott diákokkal működik), és az egyik szünetben vegyék szemügyre a nebulókat.
Rendes gyereksereget fognak ott látni.Egy pedagógus munkája egyedül és önmagában semmi. Az igazi mérce a gyerek.
Gyarapodjanak mások is, ha csak lehet, tudásban, kitartásban egyaránt, mondja. Akárki tanúsítja, milyen nagy szüksége van erre mostanság a folyamatos reformoknak kitett és bürokratikus akadálypályákra kényszerített, kizsigerelt és leépítésektől fenyegetett, rosszul fizetett, mindenkitől leszólt, néha már, igen: fásult pedagógusoknak.
Ezért is kívánja Komárominé minden kollégájának, hogy pályafutásuk alatt legalább egyszer részesüljenek olyan kitüntetésben, mint ő. Mert egy ilyen gesztus nagyon sokat segíthet. Már az, hogy a Genius Apáczai Diploma Díjra az iskola tantestülete terjesztette fel, az igazgatóval az élen, egész kis tanulmányt összeállítva az ő munkásságáról, meghatotta és föllelkesítette. Az már csak ráadás volt, hogy egy olyan kiadótól kapta a kitüntetést, amelynek gyakorló pedagógusok által írott tankönyveit igen nagyra becsüli.
Ám egy pedagógus munkája egyedül és önmagában semmi. Az igazi mérce a gyerek. Ajánlom bárkinek a kísérletet, amit magam is elvégeztem. Menjenek el a Béke városrészi iskolába (amely nem a legjobb adottságú, nem kiemelt, hírneves intézmény, nem válogatott diákokkal működik), és az egyik szünetben vegyék szemügyre a nebulókat.
Rendes gyereksereget fognak ott látni.Egy pedagógus munkája egyedül és önmagában semmi. Az igazi mérce a gyerek.
Gyarapodjanak mások is, ha csak lehet, tudásban, kitartásban egyaránt, mondja. Akárki tanúsítja, milyen nagy szüksége van erre mostanság a folyamatos reformoknak kitett és bürokratikus akadálypályákra kényszerített, kizsigerelt és leépítésektől fenyegetett, rosszul fizetett, mindenkitől leszólt, néha már, igen: fásult pedagógusoknak.
Ezért is kívánja Komárominé minden kollégájának, hogy pályafutásuk alatt legalább egyszer részesüljenek olyan kitüntetésben, mint ő. Mert egy ilyen gesztus nagyon sokat segíthet. Már az, hogy a Genius Apáczai Diploma Díjra az iskola tantestülete terjesztette fel, az igazgatóval az élen, egész kis tanulmányt összeállítva az ő munkásságáról, meghatotta és föllelkesítette. Az már csak ráadás volt, hogy egy olyan kiadótól kapta a kitüntetést, amelynek gyakorló pedagógusok által írott tankönyveit igen nagyra becsüli.
Ám egy pedagógus munkája egyedül és önmagában semmi. Az igazi mérce a gyerek. Ajánlom bárkinek a kísérletet, amit magam is elvégeztem. Menjenek el a Béke városrészi iskolába (amely nem a legjobb adottságú, nem kiemelt, hírneves intézmény, nem válogatott diákokkal működik), és az egyik szünetben vegyék szemügyre a nebulókat.
Rendes gyereksereget fognak ott látni.Egy pedagógus munkája egyedül és önmagában semmi. Az igazi mérce a gyerek.
Ezért is kívánja Komárominé minden kollégájának, hogy pályafutásuk alatt legalább egyszer részesüljenek olyan kitüntetésben, mint ő. Mert egy ilyen gesztus nagyon sokat segíthet. Már az, hogy a Genius Apáczai Diploma Díjra az iskola tantestülete terjesztette fel, az igazgatóval az élen, egész kis tanulmányt összeállítva az ő munkásságáról, meghatotta és föllelkesítette. Az már csak ráadás volt, hogy egy olyan kiadótól kapta a kitüntetést, amelynek gyakorló pedagógusok által írott tankönyveit igen nagyra becsüli.
Ám egy pedagógus munkája egyedül és önmagában semmi. Az igazi mérce a gyerek. Ajánlom bárkinek a kísérletet, amit magam is elvégeztem. Menjenek el a Béke városrészi iskolába (amely nem a legjobb adottságú, nem kiemelt, hírneves intézmény, nem válogatott diákokkal működik), és az egyik szünetben vegyék szemügyre a nebulókat.
Rendes gyereksereget fognak ott látni.Egy pedagógus munkája egyedül és önmagában semmi. Az igazi mérce a gyerek.
Ezért is kívánja Komárominé minden kollégájának, hogy pályafutásuk alatt legalább egyszer részesüljenek olyan kitüntetésben, mint ő. Mert egy ilyen gesztus nagyon sokat segíthet. Már az, hogy a Genius Apáczai Diploma Díjra az iskola tantestülete terjesztette fel, az igazgatóval az élen, egész kis tanulmányt összeállítva az ő munkásságáról, meghatotta és föllelkesítette. Az már csak ráadás volt, hogy egy olyan kiadótól kapta a kitüntetést, amelynek gyakorló pedagógusok által írott tankönyveit igen nagyra becsüli.
Ám egy pedagógus munkája egyedül és önmagában semmi. Az igazi mérce a gyerek. Ajánlom bárkinek a kísérletet, amit magam is elvégeztem. Menjenek el a Béke városrészi iskolába (amely nem a legjobb adottságú, nem kiemelt, hírneves intézmény, nem válogatott diákokkal működik), és az egyik szünetben vegyék szemügyre a nebulókat.
Rendes gyereksereget fognak ott látni.Egy pedagógus munkája egyedül és önmagában semmi. Az igazi mérce a gyerek.
Ám egy pedagógus munkája egyedül és önmagában semmi. Az igazi mérce a gyerek. Ajánlom bárkinek a kísérletet, amit magam is elvégeztem. Menjenek el a Béke városrészi iskolába (amely nem a legjobb adottságú, nem kiemelt, hírneves intézmény, nem válogatott diákokkal működik), és az egyik szünetben vegyék szemügyre a nebulókat.
Rendes gyereksereget fognak ott látni.Egy pedagógus munkája egyedül és önmagában semmi. Az igazi mérce a gyerek.
Ám egy pedagógus munkája egyedül és önmagában semmi. Az igazi mérce a gyerek. Ajánlom bárkinek a kísérletet, amit magam is elvégeztem. Menjenek el a Béke városrészi iskolába (amely nem a legjobb adottságú, nem kiemelt, hírneves intézmény, nem válogatott diákokkal működik), és az egyik szünetben vegyék szemügyre a nebulókat.
Rendes gyereksereget fognak ott látni.Egy pedagógus munkája egyedül és önmagában semmi. Az igazi mérce a gyerek.
Rendes gyereksereget fognak ott látni.Egy pedagógus munkája egyedül és önmagában semmi. Az igazi mérce a gyerek.
Rendes gyereksereget fognak ott látni.Egy pedagógus munkája egyedül és önmagában semmi. Az igazi mérce a gyerek.