műtárgy-kereskedelem

2019.11.12. 16:00

Száznál is több háború utáni műalkotásra lehet licitálni

A Virág Judit Galéria tematikus aukciós kiállításának anyagából vasárnap rendeznek árverést.

Forrás: Shutterstock

A Budapest Kongresszusi Központban tartják az árverést. A Virág Judit Galéria munkatársa, Kaszás Gábor művészettörténész az M1 aktuális csatorna keddi műsorában elmondta: megpróbálták úgy összeállítani az aukciós anyagot, hogy olyan raritások szerepeljenek benne, amelyek a művészek műtermeiből már nem beszerezhetők.

A szakember elmondása szerint az utóbbi években komoly átrendeződés zajlik a magyar műtárgy-kereskedelemben,

egyre nagyobb ugyanis az érdeklődés a hatvanas-hetvenes-nyolcvanas évek művészete iránt, de ez a trend a nemzetközi piacon is megfigyelhető már jó ideje.

„Már a korábbi árveréseinken is lehetett licitálni kortárs darabokra, de sokkal kisebb volumenben, aukciónként 20-30 tételre. Most először vállalkozunk arra, hogy kifejezetten kortárs anyaggal lepjék meg az érdeklődőket” – közölte.

Kaszás Gábor hangsúlyozta: úttörő jellegű a vállalkozás, ezért kockázatot is rejt magában, mert

a szocialista kultúrpolitika évtizedekig a klasszikus képzőművészetre helyezte a hangsúlyt, és nem igyekezett fogékonnyá tenni a közönséget a kortársra.

A hatvanas-hetvenes évek képzőművészete ezért Magyarországon nem kapott olyan megbecsülést, mint nyugaton.

„Mostanra ez megváltozott, sőt, külföldön is felfigyeltek a korszak magyar alkotóira: a londoni Tate Modern éppen Maurer Dórát mutatja be monografikus kiállítással, de mások, például Keserü Ilona vagy Nádler István munkái is olyan gyűjteményekbe kerültek be, mint a párizsi Pompidou Központ vagy a New York-i Metropolitan Múzeum” – számolt be Kaszás Gábor, hozzátéve: ezzel

várhatóan a külföldi gyűjtők érdeklődése is megnő a korszak magyar alkotói iránt.

A Virág Judit Galéria tájékoztatása szerint a háború utáni és kortárs művek árverésének 105 műalkotása mintegy 160 millió forintos összkikiáltási árról indul. Az aukcióhoz kapcsolódó kiállítás szombatig tekinthető meg a galéria Falk Miksa utcai központjában.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában