Stelly Zsófia: a higgadtságomat édesapámtól örököltem

Ányaként varázsolt a Cseresznyéskertben, majd Dorothyként az Ózban. Lehengerlő egyéniség, tele ötletekkel. Stelly Zsófiával a Vasárnap Reggel készített interjút.

Szép neve van, honnan eredeztethető?

Nem végeztem családtörténeti kutatást, de egy családfa­kutató már megkeresett ezzel kapcsolatban. Jelezték, hogy utánanéznének a családi gyökereimnek. Annyit tudok, hogy voltak olasz felmenőim, de ez nincs bizonyítva.

Ma már egy egyszerű, otthon is elvégezhető DNS-teszt is felfedi, honnan származunk.

Erről még nem hallottam. Sikerült annyit kiderítenem, hogy a felmenőim mind y-nal írták a nevüket. Édesapám ágáról nem sokat tudok, mert alig hatéves voltam, amikor őt elveszítettem. A mai napig nagyon hiányzik.

Vannak emlékei róla?

De még mennyi! Ötéves koromig Kaposvár mellett, egy kis faluban éltünk. Édesapámnak volt egy kék sportbiciklije, aminek a hátsó részére fel volt szerelve a gyerekülésem. Így hódítottuk meg a környéket. Ő meg én. Vitt körbe-­körbe, én meg néztem a házak ablakát, a kerteket.

Az édesapja mivel foglalkozott?

Sok mindent csinált. Egy húskombinátüzem vezetője volt, majd a váltást követően oknyomozó riporterként dolgozott. Nagyon tehetséges volt, kitűnően írt.

Megvannak még ezek a cikkek?

Édesanyám elrakta őket valahová. Óriási szerelem volt az övék. A Kaposvári Egyetemen találkoztak, ahol mindketten állattenyésztőként diplomáztak.

Az édesanyja állatorvos lett?

Persze, és mellette valóra váltotta régen dédelgetetett álmát, saját lovardát alapított. A mai napig, ötvenhét éves fejjel olyan energiával dolgozik, ami lenyűgöz. Négy ember munkáját végzi.

Természetben kire hasonlít?

Szerintem a békére való törekvésemet, a higgadtságomat édesapámtól, a tehertűrő képességemet viszont az édesanyámtól örököltem. Van bennem egy jó adag exibicionizmus is, hiszen imádok játszani a színpadon.

Állatorvos akart lenni, mégis színésznő lett. Ez hogy történt?

Tizenegy éves koromtól kezdve lovagoltam, és természetesen, ahogy édesanyám is, állatorvosi pályára készültem. Aztán zsigerből valahogy a színház felé húzott a szívem. A középiskolában két színjátszókör is működött, és olyannyira lelkes voltam, hogy egyből mindkettőbe beiratkoztam. A drámatanárnőm, Szász Kolumbán Olga vette észre, hogy érzékem van a színészi pályához.

Ő készítette fel a színművészetire?

De még milyen jól! Három helyre adtam be a jelentkezésemet, végül a Pesti Magyar Színiakadémián kötöttem ki. Nem volt egyszerű a kezdés, Pécsről fel kellett költöznöm egy ismeretlen világba. Albérletből albérletbe vándoroltam, mire megtaláltam a helyemet. A Macskafogó című musicalben volt az első komolyabb feladatom. Aztán denevérként kellett színpadra lépnem, amit annyira hitelesen akartam megformálni, hogy, emlékszem, állandóan zseléztem a hajamat. Emiatt később meg kellett válnom a hosszú loknijaimtól.

Szerepek tekintetében beskatulyázták?

A pályafutásom első éveiben csak naiva karaktereket kaptam. Aztán Guelmino Sándor harmadik év végén rendezte az egyik vizsgaelőadásunkat, ő figyelt fel rám, és elhívott Székesfehérvárra, ahol a Cseresznyéskertben Ányát játszhattam el. Jött Szolnok, majd a következő évben Silló Sándor állította színpadra az Ózt Székesfehérváron.

Karakteres arca és csodás vörös haja miatt gondolom, Dorothy szerepét kapta.

Pontosan. Imádtam.

Volt két év az életében, amikor kivonta magát a színházi világból. Hova tűnt?

Ez egy bonyolult történet. A magánéletemben és a szakmai pályafutásom során olyasmiken mentem keresztül, ami miatt egy rövid időre kiléptem a színházi világból. Egy színész életében egyébként is előfordulhatnak hullámvölgyek. Rögtön az iskola után a vendéglátásban kezdtem el dolgozni, és ebben a két évben is csak ezt csináltam. Szép lassan haladtam előre a ranglétrán, üzletvezető lettem a Szimpla Kertben. Nagyon intenzív időszak volt, amiből sokat tanultam.

Végül az Udvardi Kamaraszínháznál lelt otthonra. Hol találkozott ezzel a társulattal?

Teljesen véletlenül, 2015-ben volt egy meghallgatás a színházban, amire elmentem.

Gyakorlatilag így kerültem a délvidéki gyökerű utazó társulathoz, ami korábban magánszínházként működött, de az idei évtől már államilag támogatott teát­rum lett. Ráadásul kineveztek a színház művészeti titkárának, ami áldásos.

Mi volt az első előadás, amiben részt vett?

A Fehér szarvas, amit Andrási Attila, a színház alapítója és művészeti vezetője írt. A darab témája sorsok lendületes ütközéséről, egy világról szól, amely végleg tovatűnik. Magyarország 1920-as szétszabdalása akkor is és most is fájó téma annak, aki a magyar történelem iránt igazán érdeklődik. Az előadás az egyik szálon bemutatja, hogy mi történik egy magyar úrral és feleségével immár román földön: birtokukat elveszik, udvarházukat kirabolják, kertjüket kifosztják és zaklatják őket a Securitate emberei. A második felvonásban már Budapesten vagyunk, ahol az utolsó koronázott magyar király hazatérését készíti elő egy végsőkig elszánt csapat. Az előadás záróképében pedig úgy tűnik, hogy sikerül megalapítani a Fehér Szarvas Társaságot, mindenki ugyanazt szeretné, hogy a fehér szarvas, csodaszarvas, mint jelkép, vezessen a fény felé, de ez csak a látszat. Mindenki álarcot visel, másnak szeretne látszani, mint ami valójában. Ebben a pillanatban derül ki igazán, hogy ki hová tartozik.

Elgondolkodtató és erős darab.

Egyes embereket gondolkozásra késztet, míg másokat arra, hogy végre vegyék le az álarcukat. Mert a világban az számít igazán, ami alatta van.

Hány darab szerepel a repertoáron?

Jelenleg öt előadásunk van, szeptember 22-én Pozsgai Zsolt rendezésében mutatjuk be a Mátyás és Janus című darabot, ami azért különleges, mert ezzel a bemutatóval avatjuk új, állandó pesti játszóhelyünket. Decemberben a Tizennyolc című előadásunk folytatásaként visszük színre a Tizenkilenc munkacímet viselő darabunkat.

Utaztatják az előadásokat?

Hogyne, az összeset! A darabokat a határon túl mindenhová elvisszük, ahol közös múltunknak jelenleg is élnek letéteményesei. Sajnos a demográfiai adatok is azt mutatják, hogy egyre kevesebben vagyunk. A magyar kultúrát elég masszívan irtják a határon túl.

Felejthetetlen fellépésekről és élményekről be tud számolni?

Rengeteg ilyen fellépésnek voltam a részese. Tavaly ősszel az Új Nemzeti Kamara Színházzal voltam egy egyhetes turnén az Arany János-esttel. Olyan helyekre is eljutottunk, ahol negyven éve nem láttak színházat. Az előadásra eljött a falu apraja-nagyja. A végén negyedóráig tartó álló tapsot kaptunk. Nem vagyok egy szentimentális típus, de ott mindennap pityeregtem. És tudja, mit éreztem? Hálát, hogy részese lehetek ennek az őrült varázslatnak.

Úgy tudom, hogy van egy komoly hobbija, méghozzá az utazás.

A tavalyi év nagyon meghatározó volt, hiszen hosszú álmodozás után végre eljutottam a tengerentúlra is. Ahogy betettem a lábamat Amerikába, úgy éreztem, mintha jártam volna már ott. Az utcák, az emberek, a mentalitás azonnal elvarázsolt. A legnagyobb álmom, hogy egyszer három hónapot tölthessek el New Yorkban. Márciusban pedig egy olcsó repülőjegynek köszönhetően Japánba is eljutottunk a párommal.

Vannak bakancslistás helyek?

Most örülnék egy prágai hétvégének is, de nagyon szeretném, ha összejönne egy jordániai körutazás. Meglátjuk, mit hoz a jövő.