-1°

Pünkösdi rózsa táncfesztivál

Dunaújváros - Nagy dobásra készülnek a Munkásművelődési Központ háza táján. Hagyományteremtő szándékkal rendezik meg a hét végén az I. Pünkösdi rózsa gyermek néptánctalálkozót május 7-én. Az intézmény igazgatóját, Kováts Rózsát kérdeztük.

– Egy új kezdeményezést indítottunk el, egy gyermek néptánc találkozót rendezünk. Ennek fő szervezője az MMK, de természetesen a Vasas két vezetője, Suplicz Mihály és Szőke Genovéva is a szervezők közé tartozik. A rendezvényhez az MMK biztosítja a fedezetet, mint fenntartója és működtetője városunk hatvannégy éves múlttal rendelkező táncegyüttesének. Teljesen újszerű az ötlet, a régióból hívtunk résztvevőket. Többek között Adonyból, Hantosról, Dunaföldvárról, Madocsáról várjuk a résztvevőket, de ott lesz a Vasas Táncegyüttes három csoportja is. Különlegessége, hogy élőben a Kóborzengő zenekar fogja az egész napot végig muzsikálni. Mivel csatlakoztunk a Táncházak Napja országos rendezvényeihez, ezért este közösen egy táncházat fogunk tartani az ittlévő gyerekekkel. Elég látványosnak ígérkezik, mivel nagyjából háromszáz gyerekre számítunk.

– Mik a díjak?

– Nem díjazunk, nem lesz zsűri sem. Ez egyszerűen egy örömtánc lesz, egy találkozó. Viszont minden egyes táncegyüttes külön ajándékcsomagot kap majd, tehát minden gyerek valami kézzel fogható emléket hazavihet. Külön erre az alkalomra bőr karkötőket készíttetünk nekik

– Programok is lesznek?

– Előző nap délután pár táncossal, és a dobossal közhírré tesszük városszerteszerte, kidoboljuk a város főbb pontjain. Szombaton az MMK-ból délután kettőkor kimegyünk a főtérre, és csapunk egy hatalmas, látványos táncot. Ezzel az a célunk, hogy a régióból érkező gyerekek is láthassák, hogy Dunaújvárosnak milyen csodálatos főtere van, szeretnénk lehetőségeinkhez képest becsatlakozni a városmarketingbe. Ez után visszajövünk az MMK-ba, és mivel a Pünkösdre hangolódunk, májusfát állítunk majd. Délután háromkor megkezdődnek a fellépések. Az udvaron népi fajátszótéren kínálunk régi, hagyományos játékokat. Ez versengés is lesz, aki a legtöbb pontot eléri, az lesz a Pünkösdi király, és Pünkösdi királyné. Miközben a programok zajlanak, bográcsban készül vacsorára a pörkölt is, amihez az ifjú táncosok a Város kenyerét kapják majd.


Legolvasottabb

1
Jön az új ezerforintos
2
Találkoztál már Dunaújváros kandúrjával?
3
Programok, rendezvények Dunaújvárosban
4
Nógrádi pár lett Az év párja, ők utazhatnak Tirolba
5
Javában tart a zöld sztk belső bontása
új eredmények
A legkorábbi ismert trópusi bálnafosszíliát azonosították
gazdasági tervek / 2 órája
Lázár: a következő négy évben az ország dinamikus fejlődés előtt áll
Az ország dinamikus fejlődés előtt áll, amely komoly technológiai fejlesztést és bérnyomást, valamint társadalmi változásokat eredményezhet – mondta Lázár János.
Gyász
Köszönetet mondunk mindazoknak, akik
NAGY JÓZSEF
temetésén részt vettek, sírjára koszorút, virágot helyzetek,
mély fájdalmunkban osztoztak.
A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy édesanyánk
BARTHA LÁSZLÓNÉ
(szül.: Brezovszki Márta Gizella)
68 éves korában,
türelemmel viselt hosszú betegség után elhunyt.
Temetése római katolikus szertartás szerint
2018. február 19-én 13 órakor lesz a dunaujvárosi temető ravatalozójában.
A gyászoló család
"Elcsitult a szív, mert értünk dobogott,
Pihen a kéz, mely értünk dolgozott.
Számunkra te sosem leszel halott,
Örökké élni fogsz, mint a csillagok"

Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy
KOVÁCS ISTVÁNNÉ
(újtelepi lakos)
életének 96. évében
örökre megpihent. Temetése 2018. február 21-én
13 órakor lesz a dunaújvárosi temető ravatalozójában.
A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték
és szerették, hogy
TRAUTMANN ISTVÁN
70 éves korában elhunyt.
Hamvasztás utáni búcsúztatása szűk családi körben történik.
A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy
PÁSZTOR MIHÁLY
életének 82. évében hosszan tartó betegség után elhunyt.
Hamvasztás utáni búcsúztatása 2018. február 23-án 13 órakor lesz a dunaújvárosi temetőben.
A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy
HANKÓSZKI ANDRÁSNÉ
86 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatója 2018. február 23-án 11.30-kor lesz a Dunaújvárosi Kegyelet Bt. ravatalozójában.
A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték
és szerették, hogy
CSAPÓ KATALIN
80 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni temetése 2018. február 20-án 11.30-kor lesz a Dunaújvárosi Kegyelet Bt. rendezvénytermében.
A gyászoló család
"Szememben könnyek, kezemben virág.
Gyertyát gyújtok, égjen a szeretetért,
a Veletek eltöltött minden pillanatért.
Értetek, kiket nagyon szerettem,
értetek hullik mindig könnyem.
Ragyogjon a mécses, ahogy a csillagok,
őrizzék álmotokat hófehér angyalok!"

Soha el nem múló szeretettel emlékezem drága szüleim
MOLNÁR JÁNOSNÉ
halálának 1.
és
MOLNÁR JÁNOS
halálának 15.
évfordulóján
Szerető lányotok: Gyöngyi
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy
SZABÓ ZOLTÁN
(Liszt Ferenc kerti lakos)
92 éves korában elhunyt.
Temetése szűk családi és baráti körben megtörtént.
A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték
és szerették, hogy
KORSOVECZKI GYULA
67 éves korában elhunyt.
Hamvasztás utáni búcsúztatója 2018. február 22-én 13 órakor lesz a dunaújvárosi temetőben.
Kérjük, mindenki egy szál virággal rója le kegyeletét.
A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték
és szerették, hogy
FARKAS JÓZSEF
életének 86. évében elhunyt.
Hamvasztás utáni búcsúztatása
2018. február 21-én
14 óra 30 perckor lesz a római katolikus templom altemplomában.
Kérjük, kegyeletüket
egy szál virággal róják le.
A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték
és szerették, hogy
PESSEI ISTVÁN
Dömös
életének 67. évében elhunyt.
Hamvasztás utáni búcsúztatása 2018. február 21-én 13 órakor lesz a nagyvenyimi temetőben.
A gyászoló család
"Váratlanul, csendesen
Búcsú nélkül ment el,
S itt hagyott egy halk sóhajt,
Ne feledjetek el."

Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték
és szerették, hogy
FARAGÓ LÁSZLÓ
életének 75. évében elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2018. február 20-án 13 órakor lesz a dunaújvárosi temetőben.
A gyászoló család
Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik
VAJDA BÉLÁNÉ
temetésén részt vettek,
sírjára virágot helyeztek, gyászunkban
bármi módon osztoztak.
A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték
és szerették, hogy
VIRÁG MIHÁLY
életének 92. évében elhunyt.
Hamvasztás utáni búcsúztatása
2018. február 19-én 16 órakor lesz a római katolikus templom altemplomában.
Kérjük, kegyeletüket egy szál virággal róják le.
A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték
és szerették, hogy
SZABÓ LÁSZLÓNÉ
(szül. Horváth Márta)
a Fonoda Kivarró volt dolgozója

75 éves korában elhunyt. Temetése 2018. február 15-én 15 órakor
lesz a dunaföldvári Fehérvári utcai temetőben.
A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték
és szerették, hogy
NAGY JÓZSEF
(nagyvenyimi lakos)
61 éves korában elhunyt.
Temetése 2018. február 16-án, pénteken 16 órakor lesz a nagyvenyimi temetőben.
A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy
ADORJÁN ISTVÁN
(Sztyopa)
a DDGÁZ volt dolgozója

75 éves korában elhunyt. Temetése 2018. február 16-án 15 órakor
lesz Dunaföldváron
a Fölvégi temetőben.
A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték
és szerették, hogy
RAABE IMRE
88 éves korában elhunyt.
Temetéséről, kérésének megfelelően családja szűk körében gondoskodott.
A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték
és szerették, hogy
VAJDA KÁROLYNÉ
szül. Szabó Erzsébet
87 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatója 2018. február 12-én 11.30-kor lesz a Dunaújvárosi Kegyelet Bt. rendezvénytermében.
A gyászoló család
felemás eredmény / 2 órája
Saját pénzből készült és indult Swaney Elizabeth az olimpián
globális érdek / 2 órája
Nemzetközi szabályozást sürget az internetes hadviselésről az ENSZ-főtitkár
kispálya / 3 órája
Nem hibázott a Steelworkers
Gróf András
Háromszor két pont / 3 órája
Mindhárom NB II-es csapat sikerrel kezdett
Jankó Árpád
idénynyitó / 3 órája
Lábtollasok versenye
A győztest azért megverték / 4 órája
Ausztriában szerepelt a magyar U14-es jégkorong-válogatott