15°
20°

Páratlan értékeink – Érkezik a VAS/MŰ – acélszobrász építők kerestetnek

Dunaújváros - A nemzetközi szintéren is páratlan helyi acélszobrász alkotótelep négy évtizedét kívánja bemutatni egy, a jövő hónapban jelentkező kiállítás. Építők kerestetnek.

VAS/MŰ címmel március 11-én mutatkozik be a Kortárs Művészeti Intézetben a dunaújvárosi Acélszobrász Alkotótelep négy évtizedét bemutató kiállítás, amely még várja az építők személyes visszaemlékezéseit.

A kiállítás két ötletgazda-főszervezője Várnai Gyula Munkácsy-díjas alkotó és Nagy Annamária művészettörténész, a Kortárs Művészeti Intézet munkatársa, az Acélszobrász Alkotótelep történetének kutatója.

A jubileumi céllal is jelentkező kiállítás szervezői lapunknak elmondták, az elmúlt hónapokban, hetekben több korábbi alkotót is megkerestek itthon és külföldön egyaránt. A kiállítás érdemi része már összeállt, ám szeretnék, hogy a főként a Duna-parton elhelyezett acélszobrok kivitelezői, a gyártási folyamatban aktív szerepet vállaló dolgozók is jelentkezzenek és mondják el élményeiket tapasztalataikat a munkák kapcsán. Várnai Gyula és Nagy Annamária a DH kérdésére elmondta, hogy a dunaújvárosi acélszoborpark több szempontból is egyedülállónak számít, mind a hazai, mind a nemzetközi művészeti életben, éppen ezért is fontos, hogy méltó szerepet kapjon a város kulturális életében is.

A jelentkezéseket várják az info@ica-d.hu elektronikus levélcímen, valamint a Kortárs Művészéti Intézet telefonszámainak egyikén: (25) 412 220, mobil: 06 20 801 3316

 


Legolvasottabb

1
Baleset történt a 6-os úton Rácalmás felé!
2
Jelentkezzen, ha látta a balesetet!
3
Baleset történt a Vasmű úton!
4
Lángra kapott egy hétvégi ház Dunaújvárosban!
5
Épülnek az okos zebrák Dunaújvárosban!
felmérés
Több gyümölcsöt, kevesebb zöldséget ettünk 2016-ban
tragédia / 1 órája
Megégett egy ember Komárom-Esztergom megyében
Egy ház tetőszerkezete égett le Császáron szombat este.
Gyász
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy *VARGA MÁRIA* *(a 2. körzet volt körzeti nővére)* 69 éves korában elhunyt. Szűk körben búcsúzunk tőle.
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy *VIDA JÁNOSNÉ* 77 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2017. október 26-án 15 órakor lesz a katolikus templom altemplomában. A gyászoló család
Labdarúgó NB I / 2 órája
A hosszabbításban lőtt góllal nyert a Diósgyőr
3 órája
„Mi azt üzenjük nekik, ne jöjjenek”
Gallai Péter
titkosítás feloldása / 3 órája
Trump engedélyezni fogja a Kennedy-gyilkosság iratainak közzétételét
Szoborpark / 4 órája
Kvíz: Ön tudja a dunaújvárosi szobrok neveit?
Nagy Annabella
Kerékpár / 4 órája
Dina Márton és Vas Kata Blanka sikere a városligeti cyclocross-nyitányon
illegális bevándorlás / 5 órája
Fidesz: az LMP teljes mellszélességgel támogatja a Soros-tervet