Pályatársak, barátok emlékeztek Kemény Dezső 95. születésnapján

Anno, amikor a Hírlapban gyakornokként merészeltem tevékenykedni, rendre előjött egy név, amelyet az éppen aktuális politikai és világnézeti állásfoglalástól függetlenül mindenki – tényleg mindenki – ihletett szeretettel említett: Kemény Dezső. Dezső bá’ra, Dezső bácsira, Gyogyiszre emlékeztek pályatársak, írók, újságírók, barátok a múlt héten pénteken, a József Attila Könyvtárban. A félkerekasztalt Pekarek János, Boda András, Smuk Imre, Kiss Kálmán és Nyulasi Zsolt ülte félkörbe.

Hiányos életmű: van még egy kiadatlan regény

Az említett urak pedig alapos anekdotabetekintéssel szolgáltak arról, mit is jelentett Kemény Dezső ténykedése Sztálin-, illetve Dunaújváros mindennapi kulturális rezdülésében. Visszafogott szóhasználattal: mindent! Adott egy igazi polgári, görög-latin műveltséggel felvértezett férfi, aki a Műegyetemre is beballagott pár évre. Felkészültsége, tudása, humora és fellépése egyedülálló volt Dunaújvárosban. Smuk Imre, aki fiatalon, mondhatni pályakezdőként kapta meg maga mellé – színházi propagandistaként – Dezső bácsit, így emlékezett. „Kézfogás, bemutatkozás, aztán ittunk egy vodkát. Aztán végigjártuk az ország legjobb színházait. Mindenkiről mindent tudott, hibátlan ízlése volt. Egy igazi, régi vágású úriembert ismertem meg benne.” Kemény Dezső bedolgozott a Hírlap mellett számos lapnál is, természetesen a helyi nyomdánál is legenda lett. Amint Kiss Kálmán tanár úr fogalmazott: „Kemény Dezső olyan független személyiség volt, akit mindenki elfogadott és tisztelt.” Műveltsége, humor­érzéke egyedülálló volt a város kulturális életében. A számos emlékezetes, pikáns sztorit, anekdotát felsorakoztató est végén Pásztor Bertalan tett egy megfontolandó javaslatot. Mint elmondta: „Most emlékezünk, szóban, remek hangulatban, de ne felejtsük el, hogy Kemény Dezsőnek van egy máig kiadatlan kiváló regénye, amelyet a székesfehérvári Árgus tervezett részben megjelentetni, ám ez meghiúsult. Jó lenne, ha e regény megjelenne, mert Kemény Dezső mindezt megérdemli városától.”

A „Nagyöreg”, aki 1926. március 6-án született

„Itt maradtam tehát, s lettem dunaújvárosi, és maradok is, mert hiszen életemnek túlnyomó részét itt töltöttem. Hogy mivel töltöttem? Azzal, hogy éltem. Dolgoztam itt és ott, s közben írtam és fordítottam, jól-rosszul ezt én meg nem ítélhetem. (…)

A Parnasszusnak még a derekára sem vágyakoztam, nemhogy a csúcsára, s maradtam itt és írtam, ahogyan erőmből és szorgalmamból tellett.” A fent említett kerekasztal-beszélgetésen mindenki a „Nagyöregként” emlegette Kemény Dezsőt, aki feleségével és két gyermekével 1953-ban költözött Sztálinvárosba a jobb megélhetés, a lakáshoz jutás reményében.

Harmadik gyermeke már Sztálinvárosban született. Verseket írt, amelyeket a Tiszatáj és az Új Írás közölt.