Kultúra

2017.06.01. 12:50

Gömöry Zsolt az Eddáról és az Omegáról, a családtaggá lett Hammondról

DUNAÚJVÁROS A szokásos laza lendületével, mindenki haverjaként érkezett és a stílusos derűjével folyamatosan új beszélgetőtársakat vonzott maga köré. Nem volt nehéz dolguk. Gömöry Zsolttal az Edda Művek billentyűs, zenei rendezőjével és a legtöbb daluk szerzőjével még a Családi Hétvégén beszélgettünk.

Balogh Tamás

Ismerős a helyszín?

- Sokszor játszottunk már itt. Emlékezetes volt például az amerikai autók találkozója. Amikor beérkeztünk, egyből mondtam, hogy ez szinte hazai terep lesz nekünk.

Régi barátok a zenekarban, a közönség soraiban. És a színpadon. Egy Hammond orgona formájában - a hangszert gyakorlatilag kis korrekciókkal gyártották 1935 és 1975 között. A rock zene ikonikus eszközévé vált - az is a szívéhez nőtt?

- Pontosan emlékszem az első találkozásra. Még a múlt században, 1989-ben vettem. Az ORI-ba - a fiatalabbak kedvéért: Az Országos Rendező Iroda (ORI) a könnyűzenéért és a belföldi koncertszervezésért felelős állami monopóliumjellegű szervezet volt a Kádár-rendszer idején. 1958-ban alapították, 1991-ig működött - a szerk, mentem Budapestre, a Vörösmarty térre. Hétfő reggel volt. Minden egyes emeletre kirakták a hirdetését. Mind a hat szinten leszedtem a feliratot, hogy más ne hívhassa föl... És megvettem.

Ragaszkodik a régi dolgokhoz?

- A Hammondhoz föltétlenül, a többi régiséghez nem annyira.

És a dalokhoz?

- Az más, az saját gyerek.

A mobil billentyűs hangszerével egy időben szinte frontemberré vált...

- Nem, nem. A frontember az Attila. Azt nem lehet tőle elvenni. Ilyen szempontból ő utolérhetetlen.

Szinte hazai pályán játszhatott az Edda Művek a Családi Hétvégén az alsó Duna-parton. A zenekar két ikonikus alakja, Gömöry Zsolt és Pataky Attila között Nemes László hangmérnök Fotó: Ady Géza

Úgy látom, hogy önök igazi jó kapcsolatban vannak egymással.

- Ez így van, hiszen harminchárom éve dolgozunk együtt. Ez a szám gombócból se kevés, hát még zenekari években számolva. Ennyi idő után még mindig tudunk együtt alkotni és dalokat, lemezeket készíteni. Még van jövőnk, hiszen terveink születnek és mondanivalónk is van, amit megakarunk osztani a közönségünkkel. Azt gondolom, hogy ez a titka a dolognak.

Kell, hogy folyamatosan motiválja magát, vagy van egy múzsa az életében?

- Ez nem múzsa kérdése. A dalok vagy jönnek, vagy nem jönnek. Azt gondolom, hogy ez egy ösztönös dolog. Van úgy, hogy egy évig se jön semmi. Nem baj, megyünk tovább.

A koncert előtt az Eddában is leírják a műsoron lévő dalok sorrendjét?

- Így van, de ez nálunk teljesen rapszodikus. Tehát, ha az Attila hátraszól, hogy most ez jön, akkor azt fogjuk játszani. Hál' istennek van miből válogatni.

Ezek szerint ez egy teljesen élőben játszó banda?

- Ez így van. Az összesből nem tudjuk bármelyiket, de a műsoron lévőkből, amelyiket akarjuk és amikor szükség van rá, egyből tudjuk játszani.

Párhuzamosan más zenekarban is dolgozott már.

- Ha megkeresnek, természetesen előfordulhat, de nekem ez a fő zenekarom és a legfontosabb. Már voltak kitérőim, de mindig ez volt az első. Az Omegának négy lemezt csináltam. Zenei rendező és hangszerelő voltam. Szép és jó időszak volt, de annak már vége. Akit vittem magam helyett az az ember tökéletesen jól bevált.

Rock zenészként hogyan tervezi a jövőt?

- Megyek, amíg tart az út. Amit látni rajtam az a rockzene hatása miatt van. Konzerválja az embert. Ezért, ha nem csinálhatnánk ezt, amit szeretünk, akkor két év múlva az öregapánk nézne ránk a tükörből. Én itt a színpadon játszom. Ez nem meló. Ez az életem.

EGY KIS ZENETÖRTÉNET

Gömöry Zsolt, becenevén Göme első együttese a Pók, majd a Derby volt. 1982-ben a Piramis koncertjein volt állandó közreműködő, majd az Edda Művek Platina-turnéján fúvós hangszereken játszva vett részt. 1985-ben szerepet vállalt az Edda újjáalakításában, kezdetben vendégzenész státuszban, majd az 5. album megjelenése után Pataky Attila és Fortuna László előléptették állandó taggá. Azóta ő az együttes legtöbb dalának zeneszerzője.

Az 1999-es Népstadion-beli koncerttől kezdve az Omega „tiszteletbeli tagja", 2005-ig vett részt az együttes koncertjein. Később közreműködött az Omega Rhapsody, Omega Szimfónia & Rapszódia, valamint az Omega Oratórium albumok felvételein is, az Omega Szimfónia dalait ő hangszerelte át nagyzenekarra.

Ezen kívül több produkcióban vett részt zeneszerzőként, producerként - Baby Sisters, Blow Up, Vad Angyalok. Egy szólólemezt és egy gyereklemezt is készített. 2005-ben, valamint 2009-től 2011-ig a Keresztes Ildikó Bandben is játszott.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!