Kultúra

2013.10.07. 17:00

Olvasópróbák a Padláson

Dunaújváros - Hétfőn délelőtt kezdődtek meg A padlás című félig mese – félig musicaljének próbái a Bartókban.

Bogó Anikó

A Padlás ősbemutatóját 1988. január 27-én tartották a Vígszínházban, Marton László rendezésében, ahol azóta is szűnni nem akaró sikerrel játsszák. Ez év elején már túlesett a nyolcszázadik elő-adáson is, ami huszonöt év alatt sem lebecsülendő teljesítmény. A legsikeresebb magyar musicalt mintegy harmincszor mutatták be az ország különböző színházai, így több mint nyolcszázezren láthatták eddig.

A Bartók Padlását a bábszínházi vonalról érkező, Berlinben végzett Kuthy Ágnes rendezi, aki a Rádiós szerepét Gulyás H. Sándorra, Sünit Polgár Lillára, a Mamókát Kútvölgyi Erzsébetre, illetve Oláh Zsuzsára, Barnabás és a Révész figurájának megformálását Jászberényi Gáborra bízta. A Herceg köntösébe Csadi Zoltánt bújtatta, a Kölyök alakjában Lapis Erika jelenik meg, a Lámpást Farkas Erik kelti életre, Meglökő, a hóhér bőrébe Suplicz Mihály bújik majd, Témüller Kiss Attila megformálásában lesz látható, a Detektívet Quintus Konrád alakítja, míg balkeze, az Üteg életre keltése Gasparik Gábornak jutott, Robinson pedig Dubai Péter hangján szólal majd meg.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!