Kultúra

2015.07.13. 17:13

Nők versei színésznőtől - Tőkés Nikoletta önálló estje a Petőfi Művészeti Ligetben

Dunaújváros - Tőkés Nikoletta önálló estjével folytatódott az immár felezőpontján túljutott nyári szabadtéri sorozat, a Petőfi Művészeti Liget vasárnap este.

Németh András

Az elmúlt évad legjobb alakításaiért járó közönségdíjat, a Teátrista-díjat magáénak tudható fiatal színésznőt sokféle, sokszínű és sokrétű szereppel ajándékozta már meg a Bartók Kamaraszínház, de önálló esttel a nagyérdemű elé állni eleddig nem volt még módja. Ráadásul a léc is magasra van állítva, hiszen jó két héttel ezelőtt a másik fiatal Bartókos tehetség, Lapis Erika bűvölte el a liget közönségét Piaf estjével, újabb két hét múlva pedig Petőfit idézi majd ugyanitt nem kevésbé tehetséges kollégájuk, Csadi Zoltán.

Tőkés Nikoletta mégsem a legkisebb ellenállás vonalán haladt, a nehezebb utat választotta, és költeményekből állította össze önálló estjének műsorát. Persze - valljuk be - ezzel sem vállal az ember fia túl nagy kockázatot, ha bevált klasszikusokból ügyesen ollózza össze a a műsort. A hirtelenszőke művésznő ezt a magasságot is kihagyta, és VERS-ES-(E)T címmel kortárs alkotók tollából származó művek közül válogatott. Olyan alkotók munkáit igyekezett népszerűsíteni, akikkel akár együtt vásárolhatunk a boltban, vagy utazhatunk a metrón. Négy, pontosabban négy plusz egy szerző műveinek adott hangot és testet a bő egyórás műsorban.

A zenepavilon nézőterének karéjában elhelyezkedő kamarateremnyi közönség elsőként egy olyan szerző munkáival ismerkedhetett meg, aki két éve lopta a színésznő szívébe magát keserédes humorával. Dunaújváros és Erdős Virág első találkozása ugyanis a Pimpáré és Vakvarjúcska című gyermekdarab volt, melyben az előadó is szerepet vállalt. Így derülhetett ki az Egyszeregy királyfi című költeményből vasárnap este, hogyan is gondolkodik a szerző a férfiakról, hogy a Trabantfejű Nő kevéssé formatervezett, és hogy az élet, mindig mondom! , nem csak liszt, meg Erkel-bon-bon, csupacsoki-mánia: a szívnek is kell fájnia.

A második női szerző alkotásáról - merthogy zömében nőktől válogatott - Keresztury Tibor ezt írja: Ez a könyv sokat tud a szorongásról, a páros magányról, az ösztönök és a vágyak hatalmáról, az anyáról, apáról, a nőiségről és az erotikáról: a versvilág egyszerre fülledten érzéki és visszafogottan érzékletes. Aki ismeri Karafiáth Orsolyát, csak egyetérteni tud ezzel. A Tükör versciklusból hallhattunk egy kiadós adagot, játékosan, könnyeden, sok humorral előadva. Hasonlóan, bár kissé dermesztően kacagtató élmény volt a legnagyobb nyilvánosságot kapó Tóth Krisztina újgazdagék kutyájáról szóló története is. Jutott azért szerep a férfiaknak is, Forgách András 12 nő voltam című kötetéből egy fejezet hangzott el, majd ráadásként a Kossuth-díjas Faludy György három versével búcsúzott

A szerda esti folytatásban egy fiatal tehetség, Koós-Hutás Áron, és quintetje érkezik a szabadtéri színpadra, ráadásul egy meglepetésvendéget is hoznak, Németh Péter aka MC Zeek személyében. Akinek Koós-Hutás Áron neve nem mond túl sokat, annak eláruljuk, ő napjaink egyik legkeresettebb fiatal trombitása, akit már több formációban is láthatott a honi és nemzetközi közönség is. A jazz-trombitás legújabb zenekarával érkezik, melynek tagjait körültekintően válogatta maga mellé. A muzsika kategóriába nem sorolható, egyedülállóan, kozmikus hangszínekkel fűszerezett.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!