Juhos Melinda két harmonikása is első lett

2019.06.06. 12:00

Nemzetközi mezőnyben is helyt álltak a Sándor Frigyes Zeneiskola tanítványai Szerbiában

Az óbecsei (Szerbia) Petar Konjovic Alapfokú Zeneiskola és a Muzički trenutak polgári társulás idén is megszervezte a Fantast 2019 elnevezésű nemzetközi versenyt, amelyen Juhos Melinda két, harmonikás tanítványa, Vári Gergely Péter és Szloboda Balázs is indult, és első helyezett lett.

Balla Tibor

A tíz napon át tartó nemzetközi verseny rangját jól szemlélteti a tény, hogy Európa 68 városából érkeztek versenyzők zongora, hegedű, cselló, harmonika, tambura és gitár hangszeres kategóriákban, hat korcsoportban. A verseny résztvevőit szakképzett 3-5 tagú kiváló hazai és külföldi pedagógusokból álló zsűri értékelte, köztük Juhos Melinda, a Sándor Frigyes Alapfokú Művészetoktatási Intézmény tanára is, immár negyedik alkalommal.

Vári Gergely Péter az elismerésével
Fotók: amatőr

Mielőtt azonban bárki is elfogultsággal vádolná a kiváló zenepedagógust, fontos leszögeznünk, hogy saját diákjait nem pontozhatta, erre a két produkcióra tartalék zsűritag állt az ítészek közé. A verseny célja egyébként a pedagógiai tapasztalatcsere a fiatal diákok oktatásáról és a jövő előadóművészeinek neveléséről, a rendkívül tehetséges gyermekek felfedezése és pályájuk követése koncertfellépéseik által illetve a kiemelkedő eredményekkel rendelkező pedagógusok elismerése volt.

Szloboda Balázs előadás közben

A fókuszban a zeneszeretet volt, így azt is értékelték, hogy az előadásmódon mennyire látszik annak örömtelisége. Első díjat 90 és 100 pont közötti teljesítményért adtak. Vári Gergely Péter ugyan 90 pontot szerzett „csak”, ám mivel dallambasszuson játszott (bal kézzel is dallamot), ami már konzervatóriumi követelmény, természetesen első helyezett lett.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában