Kultúra

2014.08.17. 16:05

Nemes, Kiss, Móder: három alkotó, három tárlata péntekig látogatható a KMI-ben

Dunaújváros - Péntekig várja a látogatókat Nemes Ferenc, Kiss Ervin Gábor és Móder Rezső egy-egy önálló kiállítása a Kortárs Művészeti Intézetben. Last minute tárlatles!

Szabó Szabolcs

Nemes Ferenc „haladék" című kiállításán a hatvanas évek „betörő" képverseiből, valamint az újabb, és a tárlatra frissen készülő konceptuális szobraiból látható válogatás, melyek szervező elve a „haladék" fogalmának vizuális eszközökkel való körbejárása. A haladéké, amit értelmezhetünk rövid időszaknak, melyet Istentől vagy embertől kapunk céljaink elérésére, de utalhat az (élet)úton való mozgásunkra, illetve halálunkra is.

Móder Rezső Erőtér Etűdök című kiállítása a művész legfrissebb, kisméretű festményeire épül. A grafika hatását keltő olaj-vászon alkotásokon keveredve-összekuszálódva jelennek meg a régi és új dimenziószimbólumok, ilymódon a művek nem csak Móder jelenlegi praxisába nyújtanak betekintést, hanem (tér)képet adnak a teljes alkotói pályájáról.

Kiss Ervin Gábor „lábadozó kékek" címmel jelentkező válogatása olyan festményeit és kollázsait mutatja be, melyek – ahogy arra a cím is utal – nem nélkülözik a rá jellemző líraiságot, ám a valósággal az eddigieknél kevésbé önfeledt viszonyt ápolnak. Az absztraktba mosódó figurák nyugtalanabb formát öltenek, a táj elemeinek otthonossága felbomlik, megjelenik a gesztusok diktálta rend és a képredukció.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!