London

2017.10.20. 06:54

Nagyszabású kiállításon emlékeznek az első Harry Potter-kötetre

A tárlatra már elővételben rekordszámú, mintegy 30 ezer belépőjegyet vásároltak.

Az első Harry Potter-kötet megjelenésének huszadik évfordulója alkalmából nyílik pénteken kiállítás Londonban, amelyen J. K. Rowling varázsvilágának számos relikviája mellett a varázslás történetével kapcsolatos dokumentumok és műtárgyak is szerepelnek.

A Harry Potter: A History of Magic (Harry Potter: A mágia története) című kiállítást a British Library rendezte a Harry Potter és a bölcsek köve című regény kiadásának évfordulójára.

A tárlaton a nyolcéves Alice Newton feljegyzése is látható, amit apjának, a Bloomsbury kiadó egyik főnökének írt:

„Szerintem ez az egyik legjobb könyv, amit egy 8-9 éves elolvashat”.

A Bloomsbury a ragyogó kritikának köszönhetően adta ki a Harry Potter és a bölcsek köve című regényt 1997-ben, amelyet hat folytatás követett. A regényfolyam világszerte hatalmas sikert aratott és meg is filmesítették.

„A Harry Potter-történetek mágiája mögött történelmi hagyományok sokasága rejlik, amelyekkel J. K. Rowling tisztában volt”

– mondta el Alexander Lock, a kiállítás egyik kurátora.

Számos ritka könyv és kézirat tekinthető meg a tárlaton, amelyek a varázslás folklórjával foglalkoznak, de varázslóüst, boszorkányseprű és kristálygömb is van a kiállított tárgyak között.

A Potter-történet születését Rowling sok vázlata, rajza, a Roxfort varázslóiskolában oktatott tantárgyak felsorolása és a Roxfort térképe is illusztrálja.

A kiállítás anyagát a Roxfort tantárgyai szerint rendezték el, külön szobát kapott egyebek mellett a bájitaltan, a sötét varázslatok kivédése vagy a legendás lények gondozása.

Az egyes szekciókban azok a tárgyi emlékek is megjelennek, amelyeket Rowling belevont a kitalált varázslóvilágba. A bájitaltannal foglalkozó teremben például a British Múzeumtól kölcsönkapott bronzkori üst is látható.

A február 28-áig megtekinthető kiállításra már elővételben rekordszámú, mintegy 30 ezer belépőjegyet vásároltak.

A tárlatot később New Yorkban is bemutatják.

Borítókép: MTI/EPA/Manuel Lopez

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!