Kultúra

2015.12.15. 17:09

Mp3-lejátszó helyett

Dunaújváros - Mint arról korábban már beszámoltunk, Oláh Dezső és Oláh Péter igazi örömzenével lepte meg hallgatóságát a helyi zeneiskolában rendezett jótékonysági koncerten.

Szabó Szabolcs

Mindenkinek egy Oláh Pétert! - javasolta a hétfő esti, a kárpátaljai Gát település megsegítésére rendezett koncert félidejében a Junior Prima-díjas zongoraművész Oláh Dezső. Ugyanis, a zenésztárs bőgősfenoméntől nem tudott olyan kombinációt kérni, amelyre Péterünk ne bólintott volna egyértelműen. A Sándor Frigyes Zeneiskola pedagógusaként is dolgozó Oláh Dezső ki is egészítette kívánságát, egy pontos meghatározással, minek is Mp3 és a többi digitális zenei kütyü, ha ilyen bőgős muzsikál az ember mellett. A páros Magánbeszélgetések című összeállításában megmutatták, kiválóan uralják hangszerüket és egyaránt otthon vannak a kortárs dzsessz, a régi magyar slágerek (pl: Seres Rezső: Szomorú Vasárnap), a klasszikus komolyzene és a magyar népdalok világában. E zenei univerzumok között pedig olyan sikerrel utaztatták a teljesen elvarázsol közönséget, hogy a hallgatóság a kétszeri visszatapsolás után is extra ráadást követelt.

Oláh Péter és Oláh Dezső sajnos nem lehet ott minden magyar háztartásban, így nem marad más mint a fent említett zenei kütyük, no, és reményteljesen várakozás, a következő Magánbeszélgetésre.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!