Mi a baj a médiatörvénnyel?

Orbán Viktor itt kijelentette, hogy Magyarországon sajtószabadság van, sőt, e szabadság mellett nyertek, kétharmados többséget szerezve a választásokon. Egy másik kijelentése az volt a kormányfőnek, hogy Magyarországon kommunista sajtótörvény volt, és most, a kétharmados felhatalmazás tette lehetővé, hogy ezen változtassanak, s természetesen védte az új törvényt.

Nem kívánunk a törvény körüli politikai csatározásokban részt venni, sőt, nagyon sajnáljuk, hogy nem szakmai, hanem a törvény tartalmát illetően jelentős tévedésekkel teli, s a tartalmi lényegről elterelő politikai vita zajlik, aminek lényegét az olvasó nem is érti, hiszen a törvényt nem ismeri.

Szakmai véleményünk azonban igenis van az új médiatörvényről.

A saját ismereteink alapján, a minőségi, független helyi lapok szerkesztésének nézőpontjából megközelítve megpróbáljuk összefoglalni, hogy mi változott az új törvényben az előzőhöz, az 1986-ban, tehát a rendszerváltás előtt alkotott sajtótörvényhez viszonyítva.

Megjegyezzük, eddig is betartottuk a törvényeket, tiszteltük a szakmai etikai szabályokat, tehát úgy gondoljuk, nincs félnivalónk e téren a jövőben sem. De hogy a munkánk ezzel a szabályozással nehezedett, az írott sajtó szabadsága korlátozódni fog, azt sajnos már látjuk.

Fontos tudni, január elsejével két, a sajtóval és a médiával foglalkozó törvény lett hatályos. Az egyik a sajtószabadságról és a médiatartalmak alapvető szabályairól szóló törvény, amit az ősszel fogadott el az Országgyűlés, a másik pedig a médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról alkotott törvény, amit december 21-én hajnalban szavaztak meg a képviselők. A sajtószabadságról szóló törvény adja meg a tartalmi elvárásokra vonatkozó szabályokat, a médiatörvény pedig ezek megszegéséről, ezenkívül a médiatanácsról, a Közszolgálati Közalapítványról, a közösségi médiaszolgáltatásról, a közszolgálati médiaszolgáltatásról, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóságról rendelkezik.

VÁLTOZÁSOK

A sajtószabadságról szóló törvény a korábban érvényben lévőhöz viszonyítva lényegesen megváltozott. Tény, az új médiatörvény hozott pozitívumokat is az elektronikus média számára, aminek elsősorban a nézők és a hallgatók élvezik az előnyét, és egy sor területen a működést is szükségszerűen szabályozta, viszont a nyomtatott és az írott internetes sajtó esetében eddig nem létező hatósági tartalomellenőrzésre kerül majd sor.

A törvény kimondja, hogy jogrendünk elismeri és védi a sajtó szabadságát, valamint biztosítja sokszínűségét, független az államtól, bármely szervezettől és érdekcsoporttól. Sőt, új elem a törvényben, hogy az újságírók, a szerkesztőségek jogosultak még a médiatartalom- szolgáltató tulajdonosától való szakmai függetlenségre és a médiatartalmak befolyásolására irányuló tulajdonosi vagy támogatói nyomásgyakorlással szembeni védelemre is. Tehát senki és semmi nem tilthatja, hogy az olvasók az őket érintő fontos kérdésekben ne tájékozódhassanak. Ugyanakkor ezzel a szabadsággal élve senki sem követhet el bűncselekményt vagy bűncselekmény elkövetésére való felhívást, nem sértheti a közerkölcsöt, valamint nem járhat mások személyhez fűződő jogainak sérelmével.

VITATHATÓ

Itt azonban meg kell jegyezni, hogy ezek a követelmények nem egyértelműek, hiszen például a közerkölcs, az emberi méltóság vagy a magánélet megsértése tipikusan olyan fogalmak, amelyeknek a meghatározása komoly jogelméleti vitákat okozhat, és nem tudni, hogy hol a határ. Ki mondja meg például konkrétan, hogy mi „közerkölcsös”, és mi nem az, és folytathatnánk... A sajtónak látszólag kedvez az információszolgáltatás kötelezettségéről szóló jogszabály, amely rögzíti: az állami és önkormányzati szervek, intézmények, a tisztségviselők, a hivatalos és közfeladatot ellátó személyek, továbbá az állami vagy önkormányzati többségi tulajdonban lévő gazdasági társaságok vezetői „a szükséges felvilágosításoknak és adatoknak a kért határidőben történő rendelkezésre bocsátásával kötelesek elősegíteni az újságírók tájékoztatási feladatának elvégzését”. Hasonló paragrafus a régi törvényben is volt, ennek érvényesítése azonban nem könnyű. A gyakorlatból tudjuk, hogy ezernyi okkal hátráltatták a sajtó munkáját, főleg azok, akiket valamilyen kényes ügyben kérdeztünk. A sajtószabadságról szóló törvény most is előírja, hogy a nyilatkozó személynek - annak kérelmére - meg kell mutatni az általa elmondottak írásos változatát, de azt csak akkor lehet visszavonni, ha a szerző érdemben megváltoztatta a nyilatkozatot és a változtatás a nyilatkozó számára sérelmes lett. Más okok miatt ez nem lehetséges. Sajnos a „sérelmes” törvényi kitétel minden esetben elégséges a nyilatkozat visszavonására. A törvény szövegéből ugyanis az következik, hogy ha a leírtakat a nyilatkozó magára nézve sérelmesnek tartja, úgy a nyilatkozatát visszavonja és kész. Indokolnia sem kell. A nyilatkozótól való teljes kiszolgáltatottságtól azért védi a sajtót, hogy a visszavonás a közzétételt megelőzően kellő időben történjen meg, a kései tiltással a nyilatkozó nem okozhat a médiaszolgáltató számára aránytalan sérelmet.

Szólnunk kell az újságíró információforrásainak felfedéséről szóló paragrafusok negatív változásáról is. Ezentúl például ki kell adni a forrást abban az esetben is, ha az információforrás megnevezéséhez közérdek fűződik. A korábbi rendelkezés szerint a bírósági eljárás során, a büntetőeljárásról szóló törvényben egzakt módon meghatározott folyamat során, bírósági ítélettel vagy végzéssel kötelezték az újságírót az információs forrás felfedésére. A most életbe lépett új törvény ezeket a korlátokat felszámolta. Ezek az új szabályok nagyon jelentős visszalépést jelentenek még az 1986-os sajtótörvényhez képest is! A közérdeket sem lehet ugyanis pontosan, behatárolható módon meghatározni. Nehéz egyértelműen eldönteni például azt, hogy a történések nyilvánosságra kerülése érdekében az informátor anonimitásának megvédése-e az erősebb érdek vagy valami másnak van nagyobb súlya a mérlegen.

KÖTELEZETTSÉGEK

A sajtó jogai után nézzük a kötelezettségeit. Lényegi különbség a két új törvény között a sajtó kötelezettségei és a közszolgálati média kötelezettségei között van. A sajtó, de az összes médiatartalom-szolgáltató kötelezettsége a hiteles, gyors, pontos tájékoztatás. Az írott sajtó esetében ez lényegét tekintve nem is változott a korábbi törvényhez viszonyítva. A közszolgálati média esetében azonban további előírásokat kell betartani, egészen pontosan ők sokoldalúan, tényszerűen, időszerűen, tárgyilagosan és kiegyensúlyozottan kötelesek tájékoztatni. Nos, azt, hogy a tájékoztatás kiegyensúlyozott-e, nehéz egzakt módon mérni, ennek a gyakorlati megközelítései nincsenek kidolgozva. Az eddig is természetes volt - nemcsak a törvény miatt, hanem írott vagy íratlan szakmai szabályok önkéntes betartása okán -, hogy a minőségi, köztük a megyei sajtó tiszteletben tartotta az emberi jogokat, az emberi méltóságot.

 Mindig is alapvető volt számunkra, hogy ne sértsünk magánélethez és más, személyhez fűződő jogokat. Ügyeltünk arra, hogy még véletlenül se károsítsuk a kiskorúak szellemi, lelki, erkölcsi vagy fizikai fejlődését. A sajtószabadságról szóló törvény világossá tette, hogy előírásai az internetes újságra és hírportálokra is vonatkoznak. Tehát mindaz, amit eddig röviden vázoltunk, az internetre is érvényes. Azt azonban a hatóság nem tudja meghatározni, hogy mindezek konkrétan mikre vonatkoznak az on-line-on. Ami az interneten is egyértelmű, a felnőttek részére szóló tartalmaknál alapvető előírás a 18 éven felülieknek szóló fotók, videók stb. jelzése. Hogy az on-line blogok is sajtótartalomnak számítanak- e, ezekért is a kiadó felel-e, még vita tárgya.

HATÓSÁG

Összességében tehát az eddigiekben vázoltak arra engednek következtetni, hogy a rendszerváltás előtti puha diktatúrában született törvényhez viszonyítva az új szabályozás nem könnyíti meg a nyomtatott sajtó helyzetét. A lényegi, s a számunkra elfogadhatatlan szigorítás azonban az, hogy az írott sajtó tartalmaira bevezették a hatósági felügyeletet, s az ehhez párosított, milliós pénzügyi szankciókról szóló fenyegetést. A nem országos lapok esetében a bírság ötmillió forint is lehet. Az EU-ban a nyomtatott sajtó tartalmára vonatkozóan sehol sincs ilyen hatósági szabályozás. Eddig a sajtótartalmakkal kapcsolatos jogi viták közvetlenül a bíróságok elé kerültek. Az ember azt gondolná, hogy annyi ilyen vita volt, hogy a bíróságok nem bírták már a munkát, kellett egy előszűrő, egy alacsonyabb hatósági szint, ahol ezekkel a jövőben foglalkoznak majd.

Nos, lapcsoportunk öt szerkesztősége ellen, négy megyében, mintegy hétszázezer olvasót tekintve az elmúlt évben összesen tizenkét sajtópert indítottak, s ezek közül mindössze kettőt veszítettünk el. Tehát az eljárások alacsonyabb hatósági szintre süllyesztését ez nem indokolta. Mi történik ezután? A bíróság előtt eddig mindig tudtuk, hogy kivel álltunk szemben, ki és milyen ok miatt kért már a bírósághoz fordulás előtt elégtételt tőlünk. Sőt, megvolt annak a kockázata is, például egy nem vagyoni kártérítési perben, hogy a felperes, ha veszített, az illetékek miatt sok pénzt volt köteles fizetni a beperelt kiadónak. Ezentúl annak, akinek valami nem tetszik az újságban, ezt a szerkesztőségnek meg sem kell mondania, közvetlenül fordulhat a médiahatósághoz, s a szerv úgy járhat el a szerkesztőséggel szemben, hogy a „feljelentő” anonim maradhat, hiszen kérheti adatai zárt kezelését. Félreértés ne essék, nem az olvasói kritikától félünk, hiszen kifejezetten örültünk eddig is annak, ha olvasóinknak véleménye volt a munkánkról, az ilyen leveleket rendre közöltük lapjainkban. De itt most másmilyen veszélyt rejt a törvény. A sajtó oldaláról nézve ismét névtelen feljelentőkkel állhatunk majd szemben, mint ahogy a múlt rendszerben is jó párszor. A szerkesztőségek számára eddig rendszeresen névtelen leveleket írogatók, a minősíthetetlen hangnemben gyalázkodók közvetlenül a hatósághoz fordulhatnak, hiszen a névtelenséget a hivatal a törvény szerint szavatolja számukra. És megkezdődhet a hivatali vizsgálatok végtelen sora.

ÖNCENZÚRA

Ez, továbbá a milliós bírságolási fenyegetettség öncenzúrához vezet. Az újságíró a könnyebb, a semmi veszéllyel nem járó utat választja majd, amikor témát választ, vagy amikor fogalmaz. Nem túlzás tehát az, amikor azt állítjuk, hogy az előző törvény nagyobb szabadságot adott, mint amilyen a polgári demokrácia védelmére hivatott sajtó médiatörvény szerinti szabadsága lesz.

A médiaszolgáltatási törvény írott sajtóra vonatkozó hatósági tartalmi szabályozása július 1-jével lép hatályba. Reméljük, az uniós felülvizsgálatot követően be sem vezetik (vagy pedig nem ilyen formában) az írott sajtónál és az on-line hírtartalmaknál ezt az intézményt. Mert a hatóság döntései ellen a lényeget illetően még bíróságokhoz sem lehet fordulni. A médiatanács hatósági határozata ellen ugyanis nincs helye fellebbezésnek, csupán felülvizsgálatnak. A közigazgatási ügyekben eljáró bíró pedig csak azt mérlegeli, hogy a médiatanács hatósági határozatában helyesen alkalmazta-e a médiatörvény eljárásjogi szabályait. Az, hogy a bírságot megalapozó döntés tartalmi érvrendszere alapos volt-e, nem vizsgálható, s ez egy újabb kiszolgáltatottságot jelent. Mindez olyan folyamatokat indít el a sajtó működésénél, ami az újságírókat anélkül is korlátozza, hogy erre tételes tiltások születtek volna.

Röviden: 

■ senki és semmi nem tilthatja, hogy az olvasók tájékozódhassanak
■ az informátor anonimitásának megvédése-e az erősebb érdek vagy valami más?
■ a minőségi sajtó tiszteletben tartotta az emberi jogokat, az emberi méltóságot
■ a hatóság sem tudja: a szabályozások konkrétan mikre vonatkoznak az on-line-on
■ az írott sajtónál eddig nem létező hatósági tartalomellenőrzés történik
■ Európában a nyomtatott sajtótartalmaknál nincs hatósági ellenőrzés
■ ismét névtelen feljelentőkkel állhatunk majd szemben
■ a hatóság határozata ellen nincs helye fellebbezésnek