telt házas lesz

2019.07.09. 07:00

Már a nulladik nap is tömeget vonzott a Rockmaratonon

A tegnap délelőtt tíz órai kapunyitás előtt úgy nézett ki a Szigeti út, hogy egy teljes sávot elzárva a halászcsárdáig ért a várakozó sor vége.

Balla Tibor, Tóth Alexandra

20190708 Rock Maraton Duanújváros Szalki-sziget ZsE DH Megnyílt a 2019-es Rockmarton fesztivál Dunaújvárosban

Az ötödik dunaújvárosi Rockmaraton Fesztiválra sorban álló rockerek és punkok lakonikus nyugalommal várták a sorukat, ki-ki vérmérséklete szerint szórakoztatta magát és a környezetét, akadt, aki horgászszékben, komfortosan üldögélt. Végighaladva a sor mellett jó pár féle zenei és öltözködési stílussal találkozhatott az arra járó, és megkaphatta a mindenkinek járó mosolyt és üdvözlést. Aztán – némi pirotechnikai segédlettel az új impozáns kapu tetején – 10 órakor Varga Zoltán főszervező celebrálásával elkezdődött a visszaszámlálás.

Helyére kerül a sokat jelentő csuklószalag
Haverok, sör, buli, vidámság. Gond?

Kinyíltak a kordonok, és a szerencsés elsők futva közelítették meg a pénztárakat, hogy aztán immár a belépést garantáló karszalag birtokában egy gyors csomagátvizsgálást követően galoppban igyekezzenek lefoglalni a legjobb sátorhelyeket, ahol közel a fürdő, csendesebb a zene és persze árnyékban van. Ezekért komoly küzdelem folyik.

Hajdú István sátrat ver

Így volt ezzel Hajdú István is, aki barátnőjével pár perccel a kapunyitás után már egy fa árnyékában fűzte a sátorvasat a helyére. A Maratonsoundra – ahogy ő nevezi – nem először érkezett, már a számát sem tudja, talán nyolcadik, még Pécsen kezdődött a kapcsolatuk, mert szeretik ezt a fílinget. Ez a rockerek találkozóhelye, és ezt nagyra értékeli, mert szerinte ezen kívül nincs semmi. Főként a szabadstrandot kedveli. Abban biztos, hogy végignyomják az egész hetet, mert nekik a csúcs a tíznapos fesztivál volt. Hogy mennyire bármi megtörténhet a maratonon, jól példázza, hogy miközben az egyre szomjasabb sátorállítóval beszélgettünk, egy punk figura közbevágott, hogy találtak egy írógépet. És tényleg, ott virított a hóna alatt.

Beach nyaralni jött

Beach cilindere kivirított az elsők között rohanók közül. Feltételeztük, hogy már tegnap este letáborozott, hogy a legelsők között jusson be, de elárulta, csalt kicsit. A cimborái már egy napja itt voltak, és foglalták a helyet. Mivel sokan eléjük rohantak, úgy gondolta, visszaveszi a helyét. Jobban sikerült, bár egy kis lökdösődés volt az ára. A békéscsabai fiatalembert hét éve szippantotta be a Rockmaraton, akkor még Pécsett. Majdnem sikerült a fix helyükre verni a sátrat, csak pár méterrel szorultak ki. Arra a kérdésre, hogy melyik a favorit zenekar a fesztiválon, azt feleli: Nyaralni jöttem.

A Rockervonat zsúfolt volt a fesztiválozóktól

A Rockervonat háromnegyed 11-kor indult el a Déliből, és pár perces késéssel zsúfolásig tömve fesztiválozókkal meg is érkezett. A színes társaság már ekkor nem volt szomjas, de ettől függetlenül is hozták a már megszokott közvetlen, vidám, bárkivel lepacsizós stílust. Itt nem nagyon kell könyörögni senkinek, hogy nyilatkozzanak pár szóban, sőt, mint ahogy Gábor, Aliz és Jani is tették, le is szólítják az embert, ha jegyzetfüzet és fényképezőgép van nála. A vidám trió főleg black és death metálban utazik, de mint ahogy sokan mások, ők is elsősorban a hangulat, a barátok és az általában hibátlan hangulat miatt érkeznek ide hosszú évek óta Vas megyéből. Utánuk arra gondoltunk, az a maraton sem indulhat sajátos punk humor nélkül, szóval két igazán színes srácot is megkérdeztünk a peronon, hogy mégis mi járatban erre. Leskó és Tilápia a messzi északról, nevesen Miskolcról érkeztek hozzánk és egymás szavába vágva sorolták, hogy miket fognak okvetlen meghallgatni. Ezúton is küldjük a fiúk pacsiját a Tisztán a Cél felé és az Eger HC tagjainak. Reméljük, még összefutunk velük.

Extrémek, exhibicionisták, extrovertáltak – ők így érzik jól magukat

Ma este minden játszik, avagy út a csajmetáltól a deathcore-ig

A legtöbb esetben megfigyelhető valamiféle tematizálás a fellépők sorában, de ma úgy tűnik, minden játszik. A Hammerworld nagyszínpadot a the Ideas nyitja majd, a magyar csapat kissé teátrális, de nagyon profi szimfonikus metált játszik, majd pedig a Tales of Evening következik. A nagyszínpad a Metal Churchel és a Gloryhammerral száll még be az estébe, végül a Rhapsody zárja a bulit. Mindeközben a Barba Negra színpadon elszabadul a szent punk őrület, a teljesség igénye nélkül Purgen, Prosectura, Hétköznapi Csalódások és a The Exploited zenél. Az Aréna színpadát inkább rétegzenekarok uralják szinte minden nap, s ma sem lesz másképp. Vulvath­rone, az Infest, a Dying Fetus és a legendás Vader okoz majd tömegszerencsétlenséget a sátorban egyéb furcsaságok mellett. A Metál.hu sátor a ranglétra eleje, itt feltörekvő, de nem kevésbé egyszerű zenekarok mutatják meg, hogy övék a jövő Éhenkórászok, Macskanadrág, Fegyelmező Részleg, Nemecsek és még sokan mások tolják a bulit hajnalig. Ma már Off-programok is lesznek a korán ébredőknek, a tanya a koncertek kezdetéig lefoglalja a rockereket.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában