Kultúra

2007.02.06. 03:27

Madarász Viktor utolsó festményei

Budapest (mti) - Madarász Viktor, a magyar romantikus történeti festészet legjelentősebb mestere hagyatékából látható kiállítás szombattól a Budapesti Történeti Múzeum Metszettárában - közölte az intézmény az MTI-vel.

Szabó Szabolcs

A tárlaton a művész utolsó alkotói korszakában festett képei, valamint személyéhez kötődő tárgyak, köztük festőállványa és levelei láthatóak - mondta Mojzes Ildikó, a hagyatékot őrző Rákospalotai Múzeum vezetője az MTI-nek. Ismertetése szerint Madarász Viktor (1830-1917) festményeinek többsége portré, de történelmi tárgyú képeiből is jó néhány szerepel a bemutatón. Az alkotások között említette például az igazgató azt az arcmást, amelyet a művész Kossuth Lajos fényképe alapján festett, illetve a Petőfi halálát megörökítő olajfestményt. A május tizedikéig megtekinthető tárlat igazi különlegessége, hogy Madarász Viktor csaknem húsz képe együtt látható az alkotó lánya, a szintén festőművész Adeline mintegy húsz grafikájával, akvarelljével - tette hozzá az intézményvezető. A festő utolsó alkotói korszakának huszonkét festményét, valamint a személyéhez kötődő használati tárgyakat az idős korát a XV. kerületben töltő Madarász Adeline ajándékozta még az 1960-as évek elején - saját műalkotásaival, grafikáival és akvarelljeivel együtt - a Rákospalotai Múzeumnak. A helytörténeti gyűjtemény gazdag anyagát időszaki vándorkiállításokon az ország több múzeumában láthatta már a közönség. Madarász Adeline alkotásait viszont, egy XV. kerületi kiállítástól eltekintve, most tekinthetik meg először az érdeklődők.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!