A Gárdonyi Géza Általános Iskola alapítványát segítik

2019.05.31. 08:00

Kiállítás az iskola tanulóinak támogatásáért

Hagyományteremtő szándékkal nyílt meg az Együtt egymásért című kiállítás tegnap délután a Gárdonyi Géza Általános Iskolában.

Tóth Alexandra

A paravánokat az intézmény tehetséges dolgozóinak munkái díszítették, amelyeket megvásárolva az iskola alapítványát támogathatják.

– Az alapítvány nem az iskoláról, hanem az iskola tanulóiról szól – meséli dr. Horváth­né Lázár Gabriella tanárnő, akinek munkái szintén megtekinthetők és megvásárolhatók az iskolában. – Az alapítvány a befolyt összegből versenyek nevezési díjára, osztálykirándulásokra, diákjaink utaztatására, a tehetségek gondozására, hátrányos helyzetű tanulóink támogatására fordít majd. – teszi hozzá.

Rohó méltatta a kiállítókat
Fotó: Laczkó Izabella/Dunaújvárosi Hírlap

A karitatív céllal rendezett mini-tárlat ötlete a sokak által csak „Zumba Robiként” ismert gárdonyis pedagógus, Szerecz Róbert fejéből pattant ki, növendékei pedig egy rövidke táncos műsorral is készültek a megnyitóra.

A kislányok Edó képeiben gyönyörködnek

A kiállítókat Rohonczy Roho István képzőművész, rajztanár méltatta. Roho az egyik kiállító, Edó kapcsán arról beszélt, mit is jelent az őstehetség. Van, aki hosszú éveken át tanul, hogy minőségi művek kerüljenek ki a kezei alól és van, aki csak hozzáfog és érzi, benne van, zsigerből jön. Edó ilyen. Képei között színes festményeket, fekete-fehér grafikákat és vegyes technikával készült alkotásokat találunk a kiállításon. Dr. Horváthné Lázár Gabriella művészetének két arcába engedett betekintést. Vannak rajzai, amik a valóság leképezésére fókuszálnak, úgymond terápiás célból készültek, és akadnak, amik egy teljesen más, szürreális világba kalauzolnak bennünket. A kiállított képeket az alkotóktól vásárolhatjuk meg.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában