hagyomány

2019.07.03. 19:03

Kerek évfordulót ünnepel az Ezer Székely Leány Napja

A rendezvény nem veszített időszerűségéből, sőt, a közelmúlt eseményei csak még aktuálisabbá tették.

Forrás: MW

Újdonságokkal is várja szombaton az Ezer Székely Leány Napja a népviselet és a néphagyományok őrzőit, tisztelőit Csíkszeredában és Csíksomlyón. Az eseményt megelőző napon tartják a Székely Népviselet Napját és Toborzó elnevezéssel ráhangoló programok sora várja az érdeklődőket pénteken – írja a Maszol.

Ma is időszerű a rendezvény

Az első alkalommal 1931-ben megrendezett Ezer Székely Leány Napját egy történelmi tragédiát követő sokkhatás hívta életre annak idején – emelte ki az eseményt felvezető sajtóeseményen Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármestere. A városvezető kihangsúlyozta, hogy a rendezvény nem veszített időszerűségéből, sőt, a közelmúlt eseményei csak még aktuálisabbá tették. Ráduly Róbert Kálmán úgy fogalmazott:

nem könnyű feladat székely ruhába felöltözni, sokan akár évekig nem is öltik magukra.

A polgármester szerint ugyanakkor az igazi feladatot a székely nők végzik el, amikor előkészítik a népviseletet családtagjaik számára. A székely város vezetője felhívta a figyelmet, hogy bárki, aki a rendezvény programjain színpadra, vagy „mikrofon-közelbe” kerül, lehetőség szerint teljes népviseletet vegyen magára megtisztelve ezzel az eseményt, a népviseletet és önmagát is. Ráduly Róbert Kálmán kiemelte, 1990-es újraindulása óta a 30. Ezer Székely Leány Napja lesz az idei, és időszerűnek tartja egy dokumentumfilm elkészítését ebből az alkalomból.

Az esemény önkormányzati társ-házigazdája, Csíkszentgyörgy polgármestere, György József kihangsúlyozta, hogy az elindulása után alig néhány évvel betiltott rendezvény 1990-es újraindítását követően minden évben részt vesz a község lakossága az eseményen. Az újraindítást követően azonnal önszerveződően érkeztek a csíkszentgyörgyi résztvevők Csíksomlyóra és lelkesedésük azóta is töretlen.

Visszatér a szentmise a Nyeregbe

Füleki Zoltán, Csíkszereda alpolgármestere elmondta, hogy újdonság lesz az előző évekhez képest, hogy az esemény egyik fontos mozzanata, a szentmise visszaköltözik a rendezvény fő helyszínére, a Hármashalom-oltárhoz. Hét év után tér vissza a rendezvényhez kapcsolódó szentmise a Kis- és Nagy Somlyó hegyek közötti hegynyeregbe, ahol 2002-től 2012-ig tartották. Az alpolgármester úgy fogalmazott, hogy a rendezvény jó alkalom

„megmutatni, mennyien vagyunk és egységesen kiállni a hagyományaink mellett”.

András Mihály a főszervező Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes igazgatója kiemelte, hogy az események középpontjában továbbra is az Ezer Székely Leány Napja kell legyen. Az igazgató rítus jellegűnek nevezte az eseményt, amely „egy szakrális térben zajlik” és amelyre nagy szeretettel várnak mindenkit népviseletben, vagy anélkül. András Mihály bízik abban, hogy

sok jelenleg külföldön dolgozó fiatal is hazalátogat erre az eseményre és a „lelki szálak” elérik őket is, elgondolkodtatva talán a hazatérésen a távol élőket.

Gábos Bakó Rozál az együttes szervező munkatársa kiemelte, hogy a 2017-ben az András Alapítvány által kezdeményezett Székely Népviselet Napja alkalmából ebben az évben is várják a fotókat, beszámolókat olyan egyénektől, munkaközösségektől, baráti társaságoktól, akik pénteken magukra öltik a székely népviseletet.

Szintén pénteken „Toborzó” címmel ünnepre hangoló programokra várnak mindenkit Csíkszeredába a Szabadság térre. A színpadon fellép a Tolna megyei Bukovinai Székelyek Egyesített Népdalköre, a hajdúnánási Aranyszalma Néptáncegyüttes, a nyárádszeredai Bekecs Néptáncegyüttes, a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes, valamint a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes tanítványai a környező települések több néptánccsoportjából.

A szervező kiemelte, hogy szombaton külön sátorba várják a gyerekeket, akiket többféle játékos foglalkozáson vehetnek részt és kézműves-mesterségekkel ismerkedhetnek. Szintén külön sátorban zajlik majd a hagyományos népviselet-mustra, a legszebb népviseleteket díjazni is fogják a szombati nap végén.

Az idei mottó: „Hazajönni”

Lőrincz Mária a szintén szervező Ezer Székely Leány Napja Alapítvány képviselője elmondta, hogy az idei év mottója: „Hazajönni”. Az alapítvány ezzel a rendezvénnyel is azt szorgalmazza, hogy

a távol élő fiatalok lehetőség szerint térjenek haza szülőföldjükre és itthon alapítsanak családot.

Lőrincz Mária a szombati nap programjával kapcsolatosan megemlítette, hogy meg fognak emlékezni László Pálról, Csíkszereda egykori polgármesteréről is, aki 1990-ben újraélesztette a kommunizmus évtizedei alatt betiltott rendezvényt.

A Maszol megtudta, hogy az alapítvány idén is megajándékozza egy gyermek népviselettel a nap első székely szülöttjét. A rendezvény programja megtalálható Csíkszereda város polgármesteri hivatalának honlapján.

Borítókép: maszol.ro / Az Ezer Székely Leány Napja 2018-ban | fotó: Pál Zoltán

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában