hagyományörző program

2019.06.19. 17:00

Kántor Találkozó Perkátán

Június 16-án, immár nyolcadik alkalommal szervezték meg Perkátán a Megyei Kántor Találkozó elnevezésű programot.

Horváth Dóra

Az eseményre a gyülekező 14 órától a Győry-kastély dísztermében volt, ahova a Székesfehérvári Egyházmegye Kántorképzőjének jelenlegi és már végzett hallgatóit várták. Az idei évben 20 fő érkezett az eseményre, melyet Wasztl János, székesegyházi karnagy, a kántorképző igazgatója vezényelt le.

A közös próbán Somogyi Anna, a perkátai Vox Caritatis Egyházi Kórus vezetője köszöntötte a vendégeket, s örömét fejezte ki, hogy nyolcadik alkalommal is ellátogattak a kántorok a településre, hogy együtt énekeljenek a tanévzáró, Te Deum szentmisén, majd Bozai Márton, Perkáta plébánosa is szólt néhány üdvözlő szót. Az eseményre meghívást kapott Pámer Ottó, Perkáta nyugdíjazott plébánosa is, aki örömmel vett részt a színvonalas programon.

A hangulatos próbát követően átsétáltak a résztvevők a római katolikus templomba, ahol szintén Wasztl János látta el a kántor karnagyi szolgálatot. A felemelő hangulatú szentmisét követően a szervezők agapéra invitálták meg a vendégeket, ahol lehetőség nyílt a kötetlen, jó hangulatú beszélgetésre is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!