felhívás

2019.07.03. 14:51

Július 12-ig várják a jelentkezőket az Anna-bál prímásversenyére

Az első helyezett nettó 1 millió forint díjazásban részesül, a második 500 ezer, a harmadik 300 ezer forintot kap.

Balatonfüred, 2018. július 22. Roby Lakatos hegedûvirtuóz koncertet ad a 193. Anna-bál közönségének a balatonfüredi Anna Grand Hotel dísztermében 2018. július 22-én. MTI Fotó: Mónus Márton

Forrás: MTI

Fotó: Mónus Márton

Július 12-ig várják a 16 és 35 év közötti, klasszikus cigányzenei hagyományt művelő hegedűsök jelentkezését a balatonfüredi Anna-bál prímásversenyére, amelyet a bál előtti héten, július 23-án és 24-én tartanak – közölték a szervezők szerdán.

A balatonfüredi önkormányzat és a Hagyományok Háza Anna-bál prímásversenyén minden jelentkezőnek két versenyszámot kell előadnia, egy kötelezőt és egy szabadon választottat, egyenként öt-öt percben.

A kötelező műsorszáma Lavotta János,Lavotta első szerelme című műve. Emellett a jelentkezőknek a következő művekből kell még egyet választaniuk öt perc időtartamban: Reményi Ede Repülj fecském, Vittorio Monti Csárdás, Pablo de Sarasate Cigányosan.

A szabadon választott műsorszámban a jelentkezők az általuk legkedveltebb magyar nótacsokrot adhatják elő öt-hat percben.

Kísérőzenekarról a verseny szervezői gondoskodnak.

Az első helyezett nettó 1 millió forint díjazásban részesül, a második 500 ezer, a harmadik 300 ezer forintot kap. A nyertes ezen kívül felléphet a 195. Anna-bálon is. Különdíj lesz a Rácz Pál hegedűkészítő mester által felajánlott hegedű.

Július 24-én este a legjobb produkciókból és meghívott előadók műsorszámaiból gálakoncert lesz a Gyógy téren felállított nagyszínpadon.

A versenyre július 12-én éjfélig lehet jelentkezni a Hagyományok Háza honlapján található jelentkezési lap kitöltésével.

Borítókép: illusztráció / Roby Lakatos hegedűvirtuóz koncertet ad a 193. Anna-bál közönségének a balatonfüredi Anna Grand Hotel dísztermében 2018. július 22-én.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában