Kultúra

2014.11.03. 16:41

Jézus életéről festett képeken

Dunaújváros-Budapest – A nevezetes tárlatot most Újpesten állítják ki egy galériában, mielőtt országjárásra indul.

Pekarek János

Már többször beszámoltunk a Jézus élete című festménykiállításról, amelyen Aknay János, ef. Zámbó István és Tábori Csaba munkái mutatják be a Megváltó életének nevezetes mozzanatait. A kiállítás az ősszel nyílott a budai Magdolna-toronyban.

A kiállítás Tábori Csaba által tervezett meghívója. Fotó: Reprodukció, A. G.

Mint a kiállítás menedzsere, Matula Péter lapunknak elmondta: a tárlatból vándorkiállítást szerveznek. A fővárosi helyszínek után minden megyeszékhelyen kiállítják, iskolai rajzpályázatokkal egybekötve. Hasonló kiállítást terveznek a szervezők külön Dunaújvárosban is, 2015. tavaszán.

Az ősbemutató, azaz a Magdolna-toronybeli kiállítás után tegnap, november 3-án Újpesten nyílott tárlat a három művész Jézus életével foglalkozó alkotásaiból. Az Éden völgye galériában hétfőn este ötkor nyitotta meg a kiállítást dr. Szigeti Jenő egyháztörténész.

A tárlat november 27-ig tekinthető meg a Görgey utca 10-ben, hétfőtől péntekig 14 és 18 óra között.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!