2019-ben visszatérnek

2017.12.04. 08:37

Japánban turnézott az Operaház

Miklósa Erika, Rost Andrea és Edita Gruberovával közösen lépett fel a szigetországban a Magyar Állami Operaház. A társulat a Lammermoori Lucia és A denvér műveket mutatta be. A záró hangversenyen az Opera Zenekara Ingrid Fujiko Hemming japán zongoraművész közreműködésével adott koncertet.

Az Opera együttesei és szólistái Japánban a most zárult turnét megelőzően már összesen kétszáz előadással és húsz koncerttel vitték hírét a magyar operajátszásnak, és értek el komoly sikereket a korábbi meghívások alkalmával – írja a kultura.hu. Az idei turnén részt vett százötven művész húsz helyszínen huszonhárom előadást mutatott be, melyből tizennyolc operaelőadás és öt zenekari koncert volt.

Az Opera művészei a csaknem egy hónap során összesen 5600 kilométert tettek meg a szigetországban, előadásaikat pedig 20 500 néző láthatta, három alakalommal a patinás Tokyo Bunka Kaikanban, továbbá Oszakában, Fukuokában és Nagojában is. Műsoron a Szabó Máté által tavaly színpadra állított Lammermoori Lucia és Szinetár Miklós: A denevér című klasszikus operettrendezése szerepelt, utóbbi tizenhat év után látogatott ismét Japánba.

Donizetti hallhatatlan művét hét alkalommal láthatta a japán közönség Edita Gruberová, Miklósa Erika és Rost Andrea címszereplésével. Ifjabb Johann Strauss operettje tizenegyszer szerepelt a műsoron, amelyben a magyar sztárok közül Rosalindát Rost Andrea négyszer, Adélt Miklósa Erika nyolc alkalommal formálja meg.

A további szólistaszerepeket is kiváló magyar énekesek – Meláth Andrea, Miksch Adrienn, Szakács Ildikó, Tallós Andrea, Várhelyi Éva, Wittinger Gertrúd, Balczó Péter, Bakó Antal, Bátki Fazekas Zoltán, Cser Krisztián, Egri Sándor, Horváth István, Kálmándy Mihály, Kelemen Zoltán, Kovács István, Kovácsházi István, Megyesi Zoltán, Szappanos Tibor és Ujvári Gergely – alakították.

Az Opera Ének- és Zenekarát Kovács János, Peter Valentovič és Kocsár Balázs vezényelte. Az idei Japán turnét is egy már hagyományosnak tekinthető, négy koncertből álló hangversenysorozat zárta, melyen az Opera Zenekara Mozart, Beethoven, Brahms, Johann Strauss és Liszt műveit adta elő. A Mario Košik és Kovács János által dirigált estek közül hármon alkalommal is, a Magyarországon is rendszeresen fellépő, világhírű zongoraművész, Ingrid Fujiko Hemming volt az est szólistája.

A tervek szerint az Opera 2019-ben ismét visszatér a szigetországba.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!