Kultúra

2015.02.24. 17:58

Irodalombarátok a Bartók aulában

Dunaújváros – Főként Wass Albert életművéből szemezgettek hétfőn este a Bartók aulában rendezett zenés irodalmi est fellépői.

Szabó Szabolcs

Pótszékes „telt ház" fogadta a fellépőket hétfőn este, lapzártánkkal egyidőben a Bartók aulában, ahol ezúttal fiatal és rutinosabb vers- és prózamondók közös előadása várta az érdeklődőket.

A közel kétórás műsorfolyamot szép erdélyi népdalok és klipbejátszás is színesítette. Mivel az irodalmi este szervezői már korábban jelezték, hogy hétfői műsorokkal csatlakozni kívánnak az idén több mint hatvan településen jelentkező Wass Albert felolvasó-maratonhoz, így a program gerincét az 1908-ban született erdélyi író munkássága adta. A közönség számos ismert verset, novellát, mesét, regényrészletet hallhatott a felkészült előadók tolmácsolásában.

Fiatal verselők a színpadon, a fellépő diákok műsorát is nagy tapssal jutalmazta a közönség. Fotó: A. G.

Így helyet kapott a műsorban az 1947-ben született költemény a Magyar cirkusz, és Wass Albert talán legismertebb, 1959-ben, amerikai emigrációja alatt írt nagy sikerű regénye

A funtineli boszorkány egy emblematikus részlete is. A négy részre tagolt esten további jeles magyar írók-költők szerzeményei is felcsendültek – József Attila, Radnóti Miklós, Ady Endre, Kriza János szerzeményei is gazdagították a jól szerkesztett irodalmi est programját.

A közönség többször is tapssal jutalmazta a fellépőket: az Írisz Versszínpad tagjait, a Széchenyi István Gimnázium színjátszói, az erdélyi népdalokat is előadó Illés Nórát, valamint Kiss-Ughy Grétát, Rácz Ildikót, Rejtő Hajnalkát és a Bartók Kamaraszínház két jeles művészét Polgár Lillát és Gasparik Gábort.

A színház irodalmi kínálatához kapcsolódó további hír, hogy a Háy János író vezette Vendégsében című műsorban március 2-án Szálinger Balázs író-szerkesztővel találkozhatnak majd az érdeklődők.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!