Kultúra

2012.08.13. 09:35

Hantos: jurta-napok és díjugratás

Hantos - A jurtaépítésben úttörők, 1989-ben kapták ajándékba a míves kazah jurtát. Akkor rendezték az első falunapot, és azóta következetesen Jurta-napoknak nevezik augusztusi rendezvényeiket.

V. Varga József

Bolye Ferenc, a Faluvédő és Kulturális Egyesület elnöke és Koncz Ferenc, a legendás zenészfamília feje szent kötelességének tartja, hogy minden évben álljon a jurta. Bár ez, már nem az a jurta: kalandosan alakult a sorsa, azután elöregedet - de itt a pályázaton nyert új, amelyet szombaton reggel Horváth Attila irányításával és számos önkéntes segítségével, mintegy kétórás munkával állítottak fel. Immár Hantos szimbólumává vált egykori őseink többfunkciós lakhelye.

A hét végi falunapok nyitányaként egyébként a Rock péntek elnevezésű esti-éji dupla koncert szolgált - számolt be az eseményről Fischer József polgármester. A színpadon a fehérvári Passz és a Scylla banda dübörgött.

A vaddisznópörkölt-főző versenyben tucatnyi csapat mutathatta meg szombaton a szakácstudományát. A pálmát, pontosabban a fődíjat a mezőfalvi önkéntes tűzoltók vitték el, megelőzve a helyi népdalkörösök és a fiatalok csapatát, Kertész Mihály, illetve Tauz Balázs válogatott alakulatát. Balázsék kispályás futballban is kitettek magukért - a Jurta-kupa a hantosi srácoknak dukált.

Bemutatót tartott a mezőfalvi tűzoltóság, a művelődési házban megnyitották a faluból elszármazott Endrey-Nagy Attila festőművész kiállítását, jó ebédhez szólt a nóta a Koncz zenekarral. Délután népzenei és néptáncos műsorszámok sorjáztak, este a Seregélyesi Színjátszó Kör az István, a király című rockoperát mutatta be nagy sikerrel. A szabadtéri bálban a Koncz Rock húzta a talpalávalót, meglepetésvendégként a Piás Nővérkék mulattattak.

A megyei díjugrató bajnokság 4. fordulóját vasárnap rendezték meg a lovaspályán, délután az erős emberek is megmérettették magukat.  

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!