Kultúra

2012.01.12. 16:17

''Fapados'', de lesz Magyar Filmszemle

Budapest - Állami támogatás nélkül, február 2. és 5. között rendezik meg a 43. Magyar Filmszemlét. A vetítések helyszíne az Uránia Nemzeti Filmszínház és a Toldi mozi lesz – jelentette be a Magyar Filmművészek Szövetsége.

Benedek Bálint

Az idén az állam nem támogatja a magyar filmek hagyományos seregszemléjét, a Magyar Filmművészek Szövetsége azonban fontosnak tartja a sokszínű és élő magyar filmművészet bemutatását, ezért „saját erőből” és összefogásból igyekeznek megrendezni. Pénz híján a filmszemle minden protokollt nélkülöző, „fapados” rendezvény lesz, s a jelenlegi helyzetben a magyar filmkészítők áldozatkészségét, egyben a szakma iránti szeretetét bizonyítja – hangsúlyozta a szövetség közleménye. 

Mint megtudtuk, előzsűrizést, versenyt nem, csak ősbemutatókat tartanak és arra sem lesz lehetőség, hogy a korábban bemutatott filmeket „utánjátszásban” vetítsék. Az eddigiekhez hasonlóan a játékfilmek és dokumentumfilmek mellett tudományos-ismeretterjesztő, animációs és kisjátékfilmeket, kísérleti film produkciókat is megtekinthetnek az érdeklődők. A filmszemlének ezúttal csupán néhány külföldi vendége lesz. A filmszemle teljes programját a jövő hét elején hozzák nyilvánosságra. A mozijegyek egységesen 600 forintba kerülnek.

Játékfilmek listája:

- Deák Krisztina: Aglaja

- Fancsikai Péter: jp.co.de

- Fliegauf Benedek: Csak a szél

- Jeles András, Kocsis Ágnes, Török Ferenc, Szabó Simon, Mészáros Márta, Forgács Péter, Siroki László, Pálfi György, Fliegauf Benedek, Salamon András, Jancsó Miklós: Magyarország 2011

- Pálfi György: Final cut - Hölgyeim és uraim

- Szabó István: Az ajtó

- Török Ferenc: Isztambul

- Cserhalmi Sára: Drága besúgott barátaim (befejezés alatt)

- Vidnyánszky Attila: Szarvassá változott fiú (befejezés alatt)
A szervezők remélik, hogy ezek az alkotások is elkészülnek addigra és szerepelhetnek majd a programban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!