Az Újpart évtizede - Azonnal nagyhatású, s lassabban ható munkák

Tízéves a dunaújvárosi Újpart Művészeti Egyesület, s ebből az alkalomból nagyszabású...

Szóval, tízéves az Újpart, és a város művészeti életének színe-java...

Tehát az Újpart tízéves, ezért reprezentatív...

Mindegy. Hát nem mindegy? Kiállítás nyílott a Kortárs Művészeti Intézetben pénteken este hatkor. El kell menni és meg kell nézni.

A körítés, az ok csak néhány tucatnyi embert érdekel. A lényeg, hogy vannak ott művek: festmények, szobrok, objektek, fotók, amelyek vagy beszélnek önmagukért, vagy valóban mindegy minden.

Az Újpart egyébként egy érdekes képződmény a helyi (a magyar?) művészeti életben – de erről majd később érdemes eszmét cserélni, visszatérni a tényekre, az egykori szándékokra és a mai helyzetre, a művészek külön, egyéni pályájára és az egyesület közös útjára.

De most, a tárlat idején erről nem érdemes beszélni.

Néhány kiállító: Rohonczi István, Páhi-Fekete Noémi, Kelemen Marián Éva és Kosztolányi György Fotó: Ady Géza

Helyben vagyunk! : ez a kiállítás címe, és ez (ahogyan a megnyitót felvezető Deák Nóra, a KMI igazgatója említette, jelentheti akár a helybenjárást is, de jelentheti azt, hogy erősen kötődnek a helyhez a kiállító és az Újpart Művészeti Egyesületet alkotó alkotók...

- A KMI ezzel a kiállítással szeretne kedveskedni a művészeknek, azoknak is, akik már nem tagjai az egyesületnek, abban a reményben, hogy majd újra tagjai lesznek - mondta az igazgató.

Nem elfogulatlan nézők: a Vachter-házaspár között Martinkó Mara. Kiállító művészek hozzátartozói...

Magát a megnyitó beszédet stílszerűen Petrányi Zsolt tartotta, aki az Újpart alakítása idején vezette a KMI-t. S akinek (mint Deák Nórától tudjuk) személyesen is jelentős szerepe volt abban, hogy ez az egylet megalakult. Egy általa 2004-ben vezetett beszélgetés-sorozat nyomán jött létre az Újpart, mint a művészek érdekvédelmi szervezete.

Petrányi (aki ma a Nagyar Nemzeti Galéria munkatársa) beszédében kijelentette: a dunaújvárosi művészek, ha így, ha úgy, közösséget tudnak alkotni! Itt a művészek élete összeszövődik, mindenki ismeri az előtte járók gondjait, azt hiszi, hogy az ő élete más, de persze nem, mondta.

Bár Dunaújváros nem túl nagy város, de az országban művészeti életét tekintve nagyon fontos hely, az egyik legnagyobb! jelentette ki Petrányi Zsolt. Leszögezte: folytatni kell az összetartást, mert messziről látszik, hogy ez mennyire ritka, mennyire értékes!

A tárlaton huszonhét művész állít ki: Balla Attila, Cyránski Mária, Csikós Árpád, Eke Annamária, Éri Jenő, Feltóti Sándor, Füredi Tamás, Gombos István, Horváth Tibor, Ihász János, Kaszás Tamás Tibor, Kelemen Marián Éva, Keserue Zsolt, Kiss Anna, Kiss Ervin Gábor, ifj. Koffán Károly, Kosztolányi György, Lipics Vilmos, Martinkó Márk, Móder Rezső, Molnár Gábor, Páhi Péter, Páhi-Fekete Noémi, Rajcsányi Artúr, Rohonczi István, Vachter János, Várnai Gyula.

A művek esztétikai értékére, jelentőségére később visszatérünk. Megjegyzendő, hogy ezt a kiállítást a KMI dolgozói egy hét alatt (!) rendezték be: gyakorlatilag reggeltől estig (és estétől reggelig...) tartó munkával, művészettörténésztől a teremőrig.

Én csak két dolgot említek külön bár szinte mindegyik kiállító művészt személyesen ismerem, legtöbbjükkel kifejezetten jó viszonyban állok. Ám rám a legnagyobb hatást Feltóti Sándornak a közelmúltban elhunyt Farkas Mihály festőművészről készült fekete-fehér fénykép-portréja tette. Nyilván nem függetlenül attól, hogy a bibliai megjelenésű művész már nem lehet közöttünk. A lehunyt szemmel alvó? merengő? festőt kőbevésett arcú prófétaként ábrázoló képről többen azt mondták: olyan, mintha halotti maszk lenne. Akárhogy is: Farkas már legenda.

Eszem ágában sincs leszólni a művészeket, akár helybeliek, akár nem. Még csak nem is tartozom állandó sleppjükbe. Viszont a közelükben élve kénytelen-kelletlen részese vagyok az ő életük egy részének ugyanúgy, mint a város élete egy részének.

Ezért lepett meg a messziről jött ember, Petrányi Zsolt mondása, hogy itt milyen jó közösség van!

Hm. Lehet, hogy másutt rosszabb?