Író-olvasó találkozó

2019.03.27. 11:00

Évek óta olvassák őt a suliban

Bosnyák Viktória író, műfordító volt a Móricz Zsigmond Általános Iskola alsósainak rendezett tegnapi író-olvasó találkozó vendége, aki alaposan megmozgatta a résztvevők agyát és testét az egyórás találkán.

Pekarek János

Nem véletlenül, hiszen (mint mondta) ez már az 1077. ilyen találkozója volt az elmúlt tizenhat év alatt, amikor legalább nyolcvanezer, a könyveit olvasó kisdiákkal találkozott.

Bosnyák Viktória emlékezetes találkozója Fotó: Hankusz Kálmán / Dunaújvárosi Hírlap

– Az lenne a jó buli, ha egyszer egyszerre találkozhatnék újra ezzel a nyolcvanezer gyerekkel! – jelentette ki a már harminckönyves író, aki tízéves lányai kedvéért írta meg első történetét, és a könyvfolyam megállíthatatlannak látszik. Viktória (aki rögtön letegeződött a jelenlévőkkel) előbb kérdésekre válaszolt, majd A nagy szinonima-hadjárat című műve alapján két táborra osztotta a megjelenteket és megvívta velük „a nagy dunaújvárosi szinonima-hadjáratot”. Ami döntetlennel végződött – mégis mindkét csapat győzött.

A Móriczban pénteken lesz a hagyományos Meseéjszaka, amikor Bosnyák Viktória Mantyusok 2. című könyvét játsszák majd el.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában