Kultúra

2017.01.26. 19:35

Hangok és szavak - Pápai Erika önálló estje Dunaföldváron

Dunaföldvár – Pápai Erika Jászai Mari-díjas színművész Hangok és szavak című önálló estjét kapták ajándékba a dunaföldváriak a magyar kultúra napján.

L. Mészáros Irma

Pápai Erika 1985-ben végzett Iglódi István osztályában. Pályáját a József Attila Színházban kezdte, majd 1986-tól a Vígszínház társulatának tagja volt. 2000-től szabadfoglalkozású színművész, különböző színházak produkcióiban lép fel. A színésznőt ezt megelőzően az elmúlt évi földvári Nyári színház Egy darabot a szívemből című musical anyafigurájának hiteles alakítójaként láthattuk. A mostani előadóesten ez a hitelesség erősödött a személyességgel és az őszinteséggel.

Pápai Erika a magyar kultúra napján rendezett ünnepségen lépett fel Dunaföldváron, és produkciójával elvarázsolta közönségét

Nemcsak egy színésznő állt a színpadon, hanem egy ember, aki úgy idézte fel pályája huszonöt évét, hogy emléket állított a rá nagy hatással lévő színészóriásoknak, Mezei Máriának és Kaszás Attilának. Egy érzékeny ember, aki a bizonyára megélt mélységekről és magasságokról szólt saját és mások szavaival.

Pápai Erika prózai szakon végzett drámai színésznőként, de nagyon korán az operett és a musical hozta meg számára a sikert. Harmadévesként úgy szerepelt a Csárdáskirálynőben, hogy maga még nem látott operettet.

Most mesélt a két, már eltávozott színésztárssal való kapcsolatáról, a közösen játszott szerepekről, és énekelt dalt a Padlásból, a West Side Storyból, valamint operettet és a zongorán kísérő fiatal Kovács Adrián zeneszerző-karmester újonnan született dalát Weöres Sándor Valse triste című versére.

Az előadást zongorán kísérte a fiatal Kovács Adrián zeneszerző-karmester
Fotó: Zsedrovits Enikő

Elhangzott Kosztolányi Dezső, Bereményi Géza és Mezei Mária egy-egy szép írása. Emberi sorsokról és tragédiákról szólt tiszta emberi hangon. Előadásában nem volt semmi művi allűr, semmi túlzás. Esztétikus, vonzó megjelenés, szép beszéd, remek énekhang. De nem csak ez. Pápai Erika üzenettel jött a nézőihez. Hozzánk beszélt, mintha egy baráti társaságban osztaná meg élményeit, dilemmáit, emlékeit. Mi pedig hallgattuk, mert - ahogy Mezei Mária írta - hozott valamit a hegyekből: hitet és szeretetet.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!