Kultúra

2016.10.10. 18:55

Együtt töltötték a délutánt

Dunaújváros- A Pannon Oktatási Központ szombaton délután rendezte meg az immár hagyományossá vált Családi Napját.

Balla Tibor

Nem kell túl nagy bátorság kijelenteni, a Pannon Oktatási Központban megadják a módját a dolgoknak.


A Spartan Cheerleaders akrobatikus mutatványától sokaknak elállt még a lélegzete is, olyan veszélyesnek látszottak a feladatok Fotó: Ady Géza

Borgulya Zoltán igazgató megnyitóbeszédében elmondta, az iskola és a család összefogásának erősítésére hozták létre évekkel ezelőtt a Családi Napot, ahol a diákok, a tanárok és a szülők könnyedebb formában kerülhetnek közelebb egymáshoz, hiszen a diákok fejlődése, előmenetele az iskola és a család közös felelőssége. Carl Gustav Jungot idézte, aki a nevelő személyeket összefoglalóan fáknak nevezi, akik a gyümölcsöt érlelik, nevelik, amelynek végső célja az érettség(i). Külön köszöntötte az intézmény gólyáit, a kilencedikeseket, akik először vehettek részt a közösségkovácsoló rendezvényen. Baráth Gyula nevelési igazgató-helyettes ajánlotta a megjelentek figyelmébe Násztor Pétert, aki bemutatta a YFU (Youth For Understanding) Hungary cserediák szervezet munkáját, ecsetelve, hogy az Argentínában, egy családnál eltöltött év után felsőfokú nyelvvizsgát tett spanyol nyelvből, amit ma is tanít. Magával hozott egy német cserediákot is, aki ékes magyarsággal mesélt arról, neki mit jelentett az az egy év, amit Nyékládházán töltött.

Persze a családi napon nem csak komoly dolgok történtek. A tornateremben a Spartan Cheerleaders csapatának lélegzetelállító akrobatikus sportbemutatóját izgulhatták végig a szülők, majd Falusi Mariann és Weisz Viktor vezényelte le a játékos vetélkedőt, amely Csőgér Sándor és Rabi Andrea csapatának kemény küzdelmét hozta. A két vendég természetesen nem csak játékot vezetni érkezett, hiszen alapvetően mégiscsak zenészek. Kiadós koncerttel ajándékozták meg a családi nap közönségét. Őket az iskola zenekara, a Karolina Road követte, ám egy közös Guns N Roses szám is belefért még.

A gyümölcsöt, a gyereket érlelik, nevelik, amelynek végső célja az érettség(i)

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!