2006.11.17. 03:29
Egy mese, felnőtteknek
Székesfehérvár - Gabriel Garcia Márquez Száz év magány című - nincs, nem lehet jobb szó rá - zseniális regényét bizonyos időszakonként kényszeresen újraolvassa az ember. S újra rácsodálkozik.
Mert mint minden nagy műnél, mindig talál benne valami újat. Ráadásul Márquez hatására kicsit megbékél a világgal is. A kolumbiai író stílusát szokták mágikus realizmusnak is nevezni, tény: legenda és valóság, mítosz és történelem, költőiség és néha már-már földhözragadt profanitás utánozhatatlan keveréke ez a szövevényes családregény. Már-már istenkísértés volt színre vinni, ám néhány éve Schwajda György színművet írt belőle. Sikereset. Ez az átirat az alapja a Vörösmarty Színház előadásának is, amelyet szerdán mutattak be a Pelikán Kamaraszínházban. A rendező Réczei Tamás, aki szintén megírta a maga színpadi verzióját a regényből. Kiderült azonban, hogy Schwajda György változata jogilag védett, és csak azt szabad bemutatni Magyarországon. Az ő engedélyével kicsit változtattak a darabon, s a fehérvári produkcióba beemelték a regény néhány további elemét. A teljességet persze botorság lenne számon kérni.
- Semmikép nem lehet azzal az igénnyel fellépni, hogy a regényt a maga egészében színpadra vigyük. Schwajda is például csak az első 150 oldallal foglalkozott igazán mélyen. Ő ajánlotta azt is, hogy a képregényekhez hasonlóan dolgozzuk fel. Mi nem ezt a megoldást választottuk, inkább megpróbálunk különböző sejtelmeket, érzelmeket felkelteni a nézőben, aztán kihúzzuk a dugót a kádból, s hagyjuk, hogy a jelenet végét ő képzelje el, ő fejezze be. A mi változatunk narratív filmhez hasonlít, valaki elbeszéli az életét, és közben fel-felidézzük azt, amiről mesél. De nem azt mutatjuk be, amit kokrétan elmond, hanem azt, a történtek milyen hatással voltak azokra, akik az eseményeknél jelen voltak.
A központi figura, a mesélő a nagymama, Ursula Iguarán, akit Drahota Andrea alakít. Róla tudjuk meg a történet során a legtöbbet, s ő az a kiválasztott hős, akihez a többiek és a mesék kapcsolódnak. Mert az előadás a rendező szerint olyan, mint egy nagy mese, felnőtteknek, melyben a mágikus realizmust és a profanitást inkább csak érzékeltetik, a nézők képzeletére bízzák. Ezért is szól inkább felnőtteknek, no meg azért, mert eljátszik a történelmi síkokkal, és fájdalmas események is szabdalják a Buendia család életét. Melynek öt generációja közül a fehérvári előadás az első fel- és lemenőiről mesél.
A színpadi Száz év magány nagyon sokat bíz a nézők fantáziájára, mágikus képzeletére. Erre utal a díszlet is, Daróczi Sándor munkája. Réczei Tamás úgy véli, még soha nem játszották be annyira a Pelikán Kamaraszínház színpadát, nézőterét, galériáit, egyszóval egészét, mint a Száz év magányban. A közönség, a néző úgy érezheti, ő is ott van a Buendia-házban, a családban.
A szereplők: Bata János (José Arcadio Buendia), Horváth Virgil (Aureliano), Váradi Eszter Sára (Amaranta), Gulyás Sándor (Arcadio), Brunner Márta (Rebeca), Gerner Csaba (Melchiades), Nagy Adrienn (Pilar/Visitacion), Keller János (Pietro Crespi), Várfi Sándor (Moscote), Budaházy Árpád (Kereskedő/Prudencio), Krajcsi Nikolette (Cigánylány/Remedios), Lénárt Dávid (az utolsó Buendia). Ők felelnek azért, hogy a nézők fantáziája valóban szárnyaljon.Kihúzzuk a dugót a kádból, s hagyjuk, hogy
a jelenet végét
a néző képzelje el
Mert mint minden nagy műnél, mindig talál benne valami újat. Ráadásul Márquez hatására kicsit megbékél a világgal is. A kolumbiai író stílusát szokták mágikus realizmusnak is nevezni, tény: legenda és valóság, mítosz és történelem, költőiség és néha már-már földhözragadt profanitás utánozhatatlan keveréke ez a szövevényes családregény. Már-már istenkísértés volt színre vinni, ám néhány éve Schwajda György színművet írt belőle. Sikereset. Ez az átirat az alapja a Vörösmarty Színház előadásának is, amelyet szerdán mutattak be a Pelikán Kamaraszínházban. A rendező Réczei Tamás, aki szintén megírta a maga színpadi verzióját a regényből. Kiderült azonban, hogy Schwajda György változata jogilag védett, és csak azt szabad bemutatni Magyarországon. Az ő engedélyével kicsit változtattak a darabon, s a fehérvári produkcióba beemelték a regény néhány további elemét. A teljességet persze botorság lenne számon kérni.
- Semmikép nem lehet azzal az igénnyel fellépni, hogy a regényt a maga egészében színpadra vigyük. Schwajda is például csak az első 150 oldallal foglalkozott igazán mélyen. Ő ajánlotta azt is, hogy a képregényekhez hasonlóan dolgozzuk fel. Mi nem ezt a megoldást választottuk, inkább megpróbálunk különböző sejtelmeket, érzelmeket felkelteni a nézőben, aztán kihúzzuk a dugót a kádból, s hagyjuk, hogy a jelenet végét ő képzelje el, ő fejezze be. A mi változatunk narratív filmhez hasonlít, valaki elbeszéli az életét, és közben fel-felidézzük azt, amiről mesél. De nem azt mutatjuk be, amit kokrétan elmond, hanem azt, a történtek milyen hatással voltak azokra, akik az eseményeknél jelen voltak.
A központi figura, a mesélő a nagymama, Ursula Iguarán, akit Drahota Andrea alakít. Róla tudjuk meg a történet során a legtöbbet, s ő az a kiválasztott hős, akihez a többiek és a mesék kapcsolódnak. Mert az előadás a rendező szerint olyan, mint egy nagy mese, felnőtteknek, melyben a mágikus realizmust és a profanitást inkább csak érzékeltetik, a nézők képzeletére bízzák. Ezért is szól inkább felnőtteknek, no meg azért, mert eljátszik a történelmi síkokkal, és fájdalmas események is szabdalják a Buendia család életét. Melynek öt generációja közül a fehérvári előadás az első fel- és lemenőiről mesél.
A színpadi Száz év magány nagyon sokat bíz a nézők fantáziájára, mágikus képzeletére. Erre utal a díszlet is, Daróczi Sándor munkája. Réczei Tamás úgy véli, még soha nem játszották be annyira a Pelikán Kamaraszínház színpadát, nézőterét, galériáit, egyszóval egészét, mint a Száz év magányban. A közönség, a néző úgy érezheti, ő is ott van a Buendia-házban, a családban.
A szereplők: Bata János (José Arcadio Buendia), Horváth Virgil (Aureliano), Váradi Eszter Sára (Amaranta), Gulyás Sándor (Arcadio), Brunner Márta (Rebeca), Gerner Csaba (Melchiades), Nagy Adrienn (Pilar/Visitacion), Keller János (Pietro Crespi), Várfi Sándor (Moscote), Budaházy Árpád (Kereskedő/Prudencio), Krajcsi Nikolette (Cigánylány/Remedios), Lénárt Dávid (az utolsó Buendia). Ők felelnek azért, hogy a nézők fantáziája valóban szárnyaljon.Kihúzzuk a dugót a kádból, s hagyjuk, hogy
a jelenet végét
a néző képzelje el
- Semmikép nem lehet azzal az igénnyel fellépni, hogy a regényt a maga egészében színpadra vigyük. Schwajda is például csak az első 150 oldallal foglalkozott igazán mélyen. Ő ajánlotta azt is, hogy a képregényekhez hasonlóan dolgozzuk fel. Mi nem ezt a megoldást választottuk, inkább megpróbálunk különböző sejtelmeket, érzelmeket felkelteni a nézőben, aztán kihúzzuk a dugót a kádból, s hagyjuk, hogy a jelenet végét ő képzelje el, ő fejezze be. A mi változatunk narratív filmhez hasonlít, valaki elbeszéli az életét, és közben fel-felidézzük azt, amiről mesél. De nem azt mutatjuk be, amit kokrétan elmond, hanem azt, a történtek milyen hatással voltak azokra, akik az eseményeknél jelen voltak.
A központi figura, a mesélő a nagymama, Ursula Iguarán, akit Drahota Andrea alakít. Róla tudjuk meg a történet során a legtöbbet, s ő az a kiválasztott hős, akihez a többiek és a mesék kapcsolódnak. Mert az előadás a rendező szerint olyan, mint egy nagy mese, felnőtteknek, melyben a mágikus realizmust és a profanitást inkább csak érzékeltetik, a nézők képzeletére bízzák. Ezért is szól inkább felnőtteknek, no meg azért, mert eljátszik a történelmi síkokkal, és fájdalmas események is szabdalják a Buendia család életét. Melynek öt generációja közül a fehérvári előadás az első fel- és lemenőiről mesél.
A színpadi Száz év magány nagyon sokat bíz a nézők fantáziájára, mágikus képzeletére. Erre utal a díszlet is, Daróczi Sándor munkája. Réczei Tamás úgy véli, még soha nem játszották be annyira a Pelikán Kamaraszínház színpadát, nézőterét, galériáit, egyszóval egészét, mint a Száz év magányban. A közönség, a néző úgy érezheti, ő is ott van a Buendia-házban, a családban.
A szereplők: Bata János (José Arcadio Buendia), Horváth Virgil (Aureliano), Váradi Eszter Sára (Amaranta), Gulyás Sándor (Arcadio), Brunner Márta (Rebeca), Gerner Csaba (Melchiades), Nagy Adrienn (Pilar/Visitacion), Keller János (Pietro Crespi), Várfi Sándor (Moscote), Budaházy Árpád (Kereskedő/Prudencio), Krajcsi Nikolette (Cigánylány/Remedios), Lénárt Dávid (az utolsó Buendia). Ők felelnek azért, hogy a nézők fantáziája valóban szárnyaljon.Kihúzzuk a dugót a kádból, s hagyjuk, hogy
a jelenet végét
a néző képzelje el
- Semmikép nem lehet azzal az igénnyel fellépni, hogy a regényt a maga egészében színpadra vigyük. Schwajda is például csak az első 150 oldallal foglalkozott igazán mélyen. Ő ajánlotta azt is, hogy a képregényekhez hasonlóan dolgozzuk fel. Mi nem ezt a megoldást választottuk, inkább megpróbálunk különböző sejtelmeket, érzelmeket felkelteni a nézőben, aztán kihúzzuk a dugót a kádból, s hagyjuk, hogy a jelenet végét ő képzelje el, ő fejezze be. A mi változatunk narratív filmhez hasonlít, valaki elbeszéli az életét, és közben fel-felidézzük azt, amiről mesél. De nem azt mutatjuk be, amit kokrétan elmond, hanem azt, a történtek milyen hatással voltak azokra, akik az eseményeknél jelen voltak.
A központi figura, a mesélő a nagymama, Ursula Iguarán, akit Drahota Andrea alakít. Róla tudjuk meg a történet során a legtöbbet, s ő az a kiválasztott hős, akihez a többiek és a mesék kapcsolódnak. Mert az előadás a rendező szerint olyan, mint egy nagy mese, felnőtteknek, melyben a mágikus realizmust és a profanitást inkább csak érzékeltetik, a nézők képzeletére bízzák. Ezért is szól inkább felnőtteknek, no meg azért, mert eljátszik a történelmi síkokkal, és fájdalmas események is szabdalják a Buendia család életét. Melynek öt generációja közül a fehérvári előadás az első fel- és lemenőiről mesél.
A színpadi Száz év magány nagyon sokat bíz a nézők fantáziájára, mágikus képzeletére. Erre utal a díszlet is, Daróczi Sándor munkája. Réczei Tamás úgy véli, még soha nem játszották be annyira a Pelikán Kamaraszínház színpadát, nézőterét, galériáit, egyszóval egészét, mint a Száz év magányban. A közönség, a néző úgy érezheti, ő is ott van a Buendia-házban, a családban.
A szereplők: Bata János (José Arcadio Buendia), Horváth Virgil (Aureliano), Váradi Eszter Sára (Amaranta), Gulyás Sándor (Arcadio), Brunner Márta (Rebeca), Gerner Csaba (Melchiades), Nagy Adrienn (Pilar/Visitacion), Keller János (Pietro Crespi), Várfi Sándor (Moscote), Budaházy Árpád (Kereskedő/Prudencio), Krajcsi Nikolette (Cigánylány/Remedios), Lénárt Dávid (az utolsó Buendia). Ők felelnek azért, hogy a nézők fantáziája valóban szárnyaljon.Kihúzzuk a dugót a kádból, s hagyjuk, hogy
a jelenet végét
a néző képzelje el
A központi figura, a mesélő a nagymama, Ursula Iguarán, akit Drahota Andrea alakít. Róla tudjuk meg a történet során a legtöbbet, s ő az a kiválasztott hős, akihez a többiek és a mesék kapcsolódnak. Mert az előadás a rendező szerint olyan, mint egy nagy mese, felnőtteknek, melyben a mágikus realizmust és a profanitást inkább csak érzékeltetik, a nézők képzeletére bízzák. Ezért is szól inkább felnőtteknek, no meg azért, mert eljátszik a történelmi síkokkal, és fájdalmas események is szabdalják a Buendia család életét. Melynek öt generációja közül a fehérvári előadás az első fel- és lemenőiről mesél.
A színpadi Száz év magány nagyon sokat bíz a nézők fantáziájára, mágikus képzeletére. Erre utal a díszlet is, Daróczi Sándor munkája. Réczei Tamás úgy véli, még soha nem játszották be annyira a Pelikán Kamaraszínház színpadát, nézőterét, galériáit, egyszóval egészét, mint a Száz év magányban. A közönség, a néző úgy érezheti, ő is ott van a Buendia-házban, a családban.
A szereplők: Bata János (José Arcadio Buendia), Horváth Virgil (Aureliano), Váradi Eszter Sára (Amaranta), Gulyás Sándor (Arcadio), Brunner Márta (Rebeca), Gerner Csaba (Melchiades), Nagy Adrienn (Pilar/Visitacion), Keller János (Pietro Crespi), Várfi Sándor (Moscote), Budaházy Árpád (Kereskedő/Prudencio), Krajcsi Nikolette (Cigánylány/Remedios), Lénárt Dávid (az utolsó Buendia). Ők felelnek azért, hogy a nézők fantáziája valóban szárnyaljon.Kihúzzuk a dugót a kádból, s hagyjuk, hogy
a jelenet végét
a néző képzelje el
A központi figura, a mesélő a nagymama, Ursula Iguarán, akit Drahota Andrea alakít. Róla tudjuk meg a történet során a legtöbbet, s ő az a kiválasztott hős, akihez a többiek és a mesék kapcsolódnak. Mert az előadás a rendező szerint olyan, mint egy nagy mese, felnőtteknek, melyben a mágikus realizmust és a profanitást inkább csak érzékeltetik, a nézők képzeletére bízzák. Ezért is szól inkább felnőtteknek, no meg azért, mert eljátszik a történelmi síkokkal, és fájdalmas események is szabdalják a Buendia család életét. Melynek öt generációja közül a fehérvári előadás az első fel- és lemenőiről mesél.
A színpadi Száz év magány nagyon sokat bíz a nézők fantáziájára, mágikus képzeletére. Erre utal a díszlet is, Daróczi Sándor munkája. Réczei Tamás úgy véli, még soha nem játszották be annyira a Pelikán Kamaraszínház színpadát, nézőterét, galériáit, egyszóval egészét, mint a Száz év magányban. A közönség, a néző úgy érezheti, ő is ott van a Buendia-házban, a családban.
A szereplők: Bata János (José Arcadio Buendia), Horváth Virgil (Aureliano), Váradi Eszter Sára (Amaranta), Gulyás Sándor (Arcadio), Brunner Márta (Rebeca), Gerner Csaba (Melchiades), Nagy Adrienn (Pilar/Visitacion), Keller János (Pietro Crespi), Várfi Sándor (Moscote), Budaházy Árpád (Kereskedő/Prudencio), Krajcsi Nikolette (Cigánylány/Remedios), Lénárt Dávid (az utolsó Buendia). Ők felelnek azért, hogy a nézők fantáziája valóban szárnyaljon.Kihúzzuk a dugót a kádból, s hagyjuk, hogy
a jelenet végét
a néző képzelje el
A színpadi Száz év magány nagyon sokat bíz a nézők fantáziájára, mágikus képzeletére. Erre utal a díszlet is, Daróczi Sándor munkája. Réczei Tamás úgy véli, még soha nem játszották be annyira a Pelikán Kamaraszínház színpadát, nézőterét, galériáit, egyszóval egészét, mint a Száz év magányban. A közönség, a néző úgy érezheti, ő is ott van a Buendia-házban, a családban.
A szereplők: Bata János (José Arcadio Buendia), Horváth Virgil (Aureliano), Váradi Eszter Sára (Amaranta), Gulyás Sándor (Arcadio), Brunner Márta (Rebeca), Gerner Csaba (Melchiades), Nagy Adrienn (Pilar/Visitacion), Keller János (Pietro Crespi), Várfi Sándor (Moscote), Budaházy Árpád (Kereskedő/Prudencio), Krajcsi Nikolette (Cigánylány/Remedios), Lénárt Dávid (az utolsó Buendia). Ők felelnek azért, hogy a nézők fantáziája valóban szárnyaljon.Kihúzzuk a dugót a kádból, s hagyjuk, hogy
a jelenet végét
a néző képzelje el
A színpadi Száz év magány nagyon sokat bíz a nézők fantáziájára, mágikus képzeletére. Erre utal a díszlet is, Daróczi Sándor munkája. Réczei Tamás úgy véli, még soha nem játszották be annyira a Pelikán Kamaraszínház színpadát, nézőterét, galériáit, egyszóval egészét, mint a Száz év magányban. A közönség, a néző úgy érezheti, ő is ott van a Buendia-házban, a családban.
A szereplők: Bata János (José Arcadio Buendia), Horváth Virgil (Aureliano), Váradi Eszter Sára (Amaranta), Gulyás Sándor (Arcadio), Brunner Márta (Rebeca), Gerner Csaba (Melchiades), Nagy Adrienn (Pilar/Visitacion), Keller János (Pietro Crespi), Várfi Sándor (Moscote), Budaházy Árpád (Kereskedő/Prudencio), Krajcsi Nikolette (Cigánylány/Remedios), Lénárt Dávid (az utolsó Buendia). Ők felelnek azért, hogy a nézők fantáziája valóban szárnyaljon.Kihúzzuk a dugót a kádból, s hagyjuk, hogy
a jelenet végét
a néző képzelje el
A szereplők: Bata János (José Arcadio Buendia), Horváth Virgil (Aureliano), Váradi Eszter Sára (Amaranta), Gulyás Sándor (Arcadio), Brunner Márta (Rebeca), Gerner Csaba (Melchiades), Nagy Adrienn (Pilar/Visitacion), Keller János (Pietro Crespi), Várfi Sándor (Moscote), Budaházy Árpád (Kereskedő/Prudencio), Krajcsi Nikolette (Cigánylány/Remedios), Lénárt Dávid (az utolsó Buendia). Ők felelnek azért, hogy a nézők fantáziája valóban szárnyaljon.Kihúzzuk a dugót a kádból, s hagyjuk, hogy
a jelenet végét
a néző képzelje el
A szereplők: Bata János (José Arcadio Buendia), Horváth Virgil (Aureliano), Váradi Eszter Sára (Amaranta), Gulyás Sándor (Arcadio), Brunner Márta (Rebeca), Gerner Csaba (Melchiades), Nagy Adrienn (Pilar/Visitacion), Keller János (Pietro Crespi), Várfi Sándor (Moscote), Budaházy Árpád (Kereskedő/Prudencio), Krajcsi Nikolette (Cigánylány/Remedios), Lénárt Dávid (az utolsó Buendia). Ők felelnek azért, hogy a nézők fantáziája valóban szárnyaljon.Kihúzzuk a dugót a kádból, s hagyjuk, hogy
a jelenet végét
a néző képzelje el
a jelenet végét
a néző képzelje el
a jelenet végét
a néző képzelje el
a néző képzelje el
a néző képzelje el
