22°
11°

Baglyas Erika: a kulturális munkás a társadalom láthatatlan része

A dunaföldvári kötődésű Baglyas Erika egyik művét beválogatták a Boston Center for the Arts Mills Galériájának pár héttel ezelőtt megnyílt kiállítására.

Erika számára unalmas lenne egy életen át egy műfajban dolgozni, éveken át képeket festeni, követ faragni. Az élet sokszínűbb ennél
Fotó: Runyai Gábor

A Budapesten élő alkotó a kortárs magyar képzőművészet középgenerációjának egyik jelentős szereplője. Az elmúlt években ösztöndíjasként megfordult Rómában, Lisszabonban, Berlinben és New York-ban. Műveivel 2001 óta vesz részt kiállításokon. Munkái szerepelnek például az Antal-Lusztig Gyűjteményben, a székesfehérvári Szent István Király Múzeum, a Miskolci Galéria, a Szlovák Nemzeti Galéria és a Lisszaboni Önkormányzat gyűjteményében is.

– Miként kerül egy magyar képzőművész munkája külföldre, most éppen Bostonba?

– A bostoni galéria pályázatára jelentkeztem, s a kurátor, Susan Metrican, több mint négyszáz beküldött alkotás közül válogatott ki ötvenhatot, köztük az én The Meaning of Safety (A biztonság jelentése) című indigórajzomat. Amikor beadsz egy pályázatot, sosem tudhatod, sikerül-e, mindez szerencse kérdése is. De az fontos, hogy az ember a szakterületén nemzetközi mércével mérje magát.

– Nagy út a vidéki kisvárosból Bostonba kerülni! Hogy indult a képzőművészeti pályád?

– Földvári parasztcsaládból származom, s ma is pontosan tudom, hogy az alapértékeim itt gyökereznek. A dunaföldvári gimnáziumban érettségiztem. Ifj. Koffán Károlynál tanultam rajzolni azokban az években. Sokat köszönhetek neki. Ott egy másfajta szemlélettel, létformával, egy számomra különleges világgal találkoztam. Kulturális esszencia volt ez, fontos startkő. Mivel jól rajzoltam, ráadásul a matematikát is szerettem, természetes volt, hogy az építészmérnöki pálya jött szóba. Közvetlen családi környezetemben senki nem volt művész, így ez még csak fel sem merült. A pécsi műszaki főiskolán azonban hamar rájöttem, hogy nem ez az én utam. Aztán a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karára kerülvén szinte ittam Aknai Tamás művészettörténész szavait a kortárs képzőművészet órákon, s ekkor már tudtam, hogy ez az én világom. Később a Magyar Képzőművészeti Egyetem Doktori Iskolájába jártam, szakmai ösztöndíjakat nyertem el.

– Munkáid gyakran társadalmi, filozófiai, szociológiai vagy pszichológiai kérdések, elvont fogalmak képi megjelenései. A hétköznapi ember számára különösek: anyagukban, megjelenési formájukban és üzenetükben is.

– Számomra unalmas lenne egy életen át egy műfajban dolgozni, éveken át képeket festeni vagy követ faragni. Az élet sokszínűbb ennél, és én is kíváncsibb természet vagyok. Bár az egyetemen festészetet tanultam, számomra általában fontos a konceptuális kiindulópont. Ez lehet személyes élmény, társadalmi jelenség vagy akár egy fogalmi probléma. S hogy ez milyen műfajban vagy anyagban ölt testet végül, az változó. Lehet objekt, performance, installáció, fotó, videó, rajz; anyagát tekintve rézöntvény, de akár szappan is. Művészként az anyagra úgy tekintek, mint puszta matériára, ami a koncepció alá rendelődik. Például a debreceni MODEM-ben jelenleg is látható egy az Antal-Lusztig gyűjteményből válogatott kiállítás. Egy korábbi, „test” tematikájú kiállításra nagyméretű szappantömbökből készítettem egy installációt (Ami marad, 2010), mert számomra a szappan a test hiányáról szól, s kifejeződik benne a test mulandóságának szimbóluma is. Több száz kiló háziszappant főztünk le Orosházán, táblákba formáltuk őket, amelyek mint sztélék állnak most a térben. A táblákban a betűk formájának a hiánya jelenít meg egy szöveget, amit a látogató lépésről-lépésre haladva olvashat el. Az általam készített művek, ahogy a kortársművészeti alkotások általában, többsíkú értelmezést igyekeznek teremteni.

– Miért kapcsolódnak oly sokszor a tárgyaidhoz szövegek, szavak?

– Szeretem a nyelvet. A szöveg, a szó számomra vizuális kép. Csak érdekességként: az agy is egy vizuális képre reagál, amikor például szöveget olvasunk. A szavak kicsomagolják a világot, mélyebb, új összefüggéseket tárnak fel. Olykor valami paradoxont fejeznek ki az adott vizuális kontextusban.

– Alkotásaidnak egy részét nem galériákban láthatta közönség, hanem alternatív terekben vagy köztéren, és sokszor nem tárgyak ezek, hanem akciók, vagy pusztán szövegek.

– Igen, körülbelül egy évtizeddel ezelőtt több ilyen akcióm volt. Az egyik, Dunaújvárosban egy public art kiállításhoz kapcsolódóan: a Vasműbe vezető kerékpárútra festettem fel Fernando Pessoa, portugál író egyik mondatának átiratát: Magányom lemondásból fakad. A Vasmű számomra nemcsak azért fontos hely, mert édesapám ott tanulta ki a lakatos szakmát, hanem azért is, mert a gyerekkorom felnőtt környezete is ott dolgozott napi három műszakban. Az empátia, a szolidaritás fontos kulcsfogalmak a társadalmi kérdéseket érintő alkotások létrehozása során. Ezek a public art akciók a mindennapi rutinból igyekeznek kimozdítani a járókelőket. Amikor készítettem, nagyon sokan megálltak, nyitottak, érdeklődőek voltak. Mondhatják, hogy ez a járdán lévő mondat nem műalkotás. De mindenképpen egy gesztus, s annak, akit megérint, fontos élmény. Ennyit akartak elérni ezek a köztéri projektek: élményt generálni az emberekben. Ehhez képest másodlagos, hogy művészetnek tekintjük-e őket.

– Utóbbi munkáid indigórajzok. Honnan jött az ötlet?

– Az MKE doktori képzésén a kutatási témámban azt a társadalmi traumát vizsgálom, amit a Kádár-rendszer anomáliái idéztek elő az emberi gondolkodásban. A szolidaritás hiányára vagy az elhallgatás jelenségére gondolok akár egy családban, akár egy nagyobb közösségben. Az indigó lapok olyan alapanyagok számomra, amelyek ehhez a vizsgált időszakhoz kapcsolódnak. A sokszorosításra használt indigóval gépelték le több példányban az ügynökjelentéseket éppúgy, mint a szamizdat kiadványokat. Tavaly önálló kiállításom volt a Viltin Galériában, ahol a többféle médium között készítettem egy óriási pecsétet NEVER AGAIN (Soha többé) felirattal. Ekkor szerettem bele az indigótinta színébe, anyagába, Indigo mood (Indigó kedv) lett a kiállítás címe. Aztán gyűjteni kezdtem a használt indigólapokat, amelyek különösek, hiszen valaki – a hetvenes vagy nyolcvanas években – írt már velük. Maga a szöveg ugyan nincs meg, de a közvetítő indigó őrzi a gépelés lenyomatát. Átsatírozással ezek az írott tartalmak újra átvihetőek egy üres lapra, miközben így el is tüntetem a múlt nyomait. A másolat másolatának a másolatát hozom létre, amit művészeti szempontból eredeti műalkotásnak tekintünk.

– Idén még egy új munkába fogtál. Egy design márkát vezetsz be, DOT for You névvel. Ez bemutatkozhat majd a Római Magyar Akadémia Galériájában is.

– Tíz olasz és tíz magyar tervezőt hívtak meg erre a design kiállításra az Open Design Italia és a Római Magyar Akadémia szervezésében. A márkám fő profilja egyedi, limitált példányszámú, kézzel készült noteszek, vázlatfüzetek, határidőnaplók, amelyek létrehozását lelkes társakkal, kreatív műhelyekkel végzem, mint ahogy a korábbi tárgyaim készítésekor is más szakemberekkel dolgoztam együtt. Januárig látható majd a tárlat Rómában. Ezek a design termékek azért fontosak számomra, mert a létrehozásuk hasonlóan kreatív munka, mint a képzőművészet, ugyanakkor reményeim szerint, megélhetésként is tudok majd erre számítani.

– Képeiden erős a feszültség, töprengésre késztetik, sokszor borzolják a nézőt. Nem mindig olyanok, amelyekkel szívesen szembesülünk a nappalink falán. Miből él a kortárs képzőművész?

– A kulturális munkás, nevezzük magunkat így, a társadalom láthatatlan része, szellemi szabadfoglalkozásúként nehezen illeszthető a gazdasági rendszerbe. Hullámvölgyek, hullámhegyek követik egymást. Amikor elnyersz egy ösztöndíjat, az nyújt némi fellélegzést pár hónapra. Hosszú évek óta egy lakberendezési üzletnek bútorokat újítok fel. Pár éve óraadóként néhány szemeszteren át tanítottam a MOME-n, rendszeresen cikkeket írok művészeti szaklapoknak. Az idei nyáron egy gyönyörű kúria mennyezetére festettem egy korhű seccot Mádon. Most éppen a Kossuth Mauzóleum kőrestaurálási folyamataiban segédkezünk egy művész barátommal. Ha szabad akarsz lenni, és közben élethivatásszerűen a pályán maradni, akkor ez az ára.



Legolvasottabb

1
Lángra kapott egy hétvégi ház Dunaújvárosban!
2
Épülnek az okos zebrák Dunaújvárosban!
3
Verekedésbe torkollott a közlekedési konfliktus Dunaújvárosban
4
Új üzemmel gazdagodott Dunaföldvár
5
Már kézben vannak az első jogosítványok
Hazai pályán a Dunaferr
Gróf András
Pénteken este érkezik a Bőny-Szavill Consulting
történelmi helyzet / 4 órája
Katalónia elnöke csütörtökön kihirdetheti a függetlenséget
De csak akkor, ha a spanyol kormány felfüggeszti a térség autonómiáját.
Gyász
/"Beteg teste elpihent már, de lelke még velünk jár. Mert nem hal meg, kit eltemetnek. Örökké él, kit igazán szeretnek."/ Mély fájdalommal tudatjuk, hogy *VÉGH LAJOS* 67 éves korában türelemmel viselt súlyos betegségben elhunyt. Búcsúztatója 2017. október 20-án, pénteken 11.30-kor lesz a dunaújvárosi temető ravatalozójában. Gyászolják felesége, gyermekei, menye és az Óvári és Végh család
kézilabda / 6 órája
Siófoki önbizalom
csoportbeosztás / 6 órája
Európa krémje
Gallai Péter
Medálokat is hoztak Mórról / 6 órája
A nyári szünet máris úszóversenyek
Gallai Péter
Egy edzésen lehet, jobban elfáradnak / 6 órája
Nem volt velük egy súlycsoportban a Tatabánya
GALLAI PÉTER
jégkorong / 7 órája
A dunaújvárosi jégkorongcsapat nem játszott rosszul
AGÁRDY CSABA
Petőfi egészségnapok / 7 órája
Önfeledt játék, sok tanulással egybekötve
Pekarek János