Hagyományt teremtene a Fontana Női Kar

2018.06.15. 10:30

Daloló szerda – nyáresti koncert Nagyvenyimen

Június 13-án 17 órától dalkedvelőkkel telt meg a nagyvenyimi katolikus templom. A hagyományteremtő céllal indított rendezvényen a házigazda Fontana Női Kar mellett fellépett a Gyöngy­virág Női Kar Adonyból.

Horváth László

Az együttesek fellépése között Horváth Péter fuvolajátéka színesítette az előadást dr. Bodolai György zongorakíséretével.

A koncert végén Péter Katát, a házigazdák karnagyát kérdeztük.

Horváth Pétert, dr. Bodolai Györgyöt, a Fontana Női Kart és az adonyi Gyöngyvirág Női Kart szerdán remek nyáresti koncerten hallgathattuk Fotók: HorváthLászló

– Spontán ötlet nyomán először szerveztük meg ­Daloló szerda című programunkat. Mindenképpen szerettünk volna egy tavaszi koncertet tartani több kórussal együtt.Az első alkalommal az adonyi női kar volt a partnerünk, kiegészítve Horváth Péter fuvola- és dr. Bodolai György zongorajátékával. Jövő tavasszal folytatnánk újabb kórusok részvételével. Reméljük, hasonlóan szép élményeket gyűjthet a zenekedvelő közönség – mondta a koncert utáni vendéglátásnál Péter Kata a Fontana Női Kar vezetője.

Nagyvenyimen tehát lesz folytatása a hangulatos, zenés nyáresti koncerteknek. A mostaninak pedig igazán üdítő kulturális programként tapsolhattunk ebben a nagy kánikulában.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában