Kultúra

2016.12.28. 16:55

Boór János - Alig ötszáz lépésre az otthontól

Dunaújváros - Boór Jánost ma, nyolcvanegy éves korában már bácsizhatnám. Nem azért, mintha engedné vagy szeretné, de már nem pazarol energiát arra, hogy tiltakozzon ellene.

Pekarek János

Több súlyos betegség után, nehezen mozogva, az idősotthon harmadik emeleti szobájába szorulva (alig ötszáz lépésre az otthonától), amikor alig tud felállni, tehát szinte csak az létezik számára, ami a fejében vagy karnyújtásnyira van: a könyv az ablakpárkányon már túl messze - ilyenkor az ember már nem törődik lényegtelen dolgokkal.

Legyen bácsi.

Olvastad a Ready Made című 2013-as kötetemhez Németh Tibor esszéje nyomán írott bevezetőmet? Mindenképpen olvasd el. Ready Made. Készen talált tárgy. Műalkotássá nyilvánított használati tárgy.

Azért csinálom ezeket, mert a fejlődés annyi mindent fölöslegessé tesz. Olyanokat dobunk ki, amik valamikor fontosak voltak. Nemzedékek nőnek fel úgy, hogy fogalmuk sincs arról, mennyi minden volt előttük. Maradjon fenn legalább valami.

Részlet a bevezetőből: Nem nagy művészet ez, csak ötlet és szándék, valami kifundált valóságérzet, valami, ami mellett más elmegy, én meg azt szeretném, hogy rápillantson, netán megálljon és elgondolkozzon, hogy minden, amit a természet, a fejlődés ősidők óta alkotott és ránk hagyott, esztétikai élményt kölcsönözhet.

Csak ennyit szeretne. Nem sok. Majdnem minden.

Boór János már nemigen megy sehová. Legfeljebb gondolatban. De úgy messze. Nagyon messze  Fotó: Zsedrovits Enikő

Boór János térformáló képességének köszönhetően ezeknek az egyszerű tárgyaknak egyszer csak tere, levegője lesz, egy külön világot teremtenek maguk köré a formák. (Szentes Ottokár festőművész megnyitója Boór János egyik kiállításán.)

E jobbára kerekes székben szorongó bácsi igazán tudja, hogy ebben a redimédben mi micsoda. Előszállási uradalmi főgépész, későbbi baracsi kovács gyerekeként építésztechnikusnak kezdett tanulni, aztán két év múltán kért anyjától száz forintot, hogy felutazhasson Pestre, elintézni a minisztériumban, hagyják őt gépipari technikumba járni. Mindig jó szakember szerettem volna lenni. 1953-at írtak, és ő apja miatt akkor osztályidegen kulákgyereknek számított. Elintézte.

Később rádióműszerész lett, izgatta a mikrohullám, elvégezte hát a Kandó Kálmán Műszaki Főiskolát, de nem diplomázott. 1957-től él Dunaújvárosban, 59-től 95-ig a MüM 316-os intézetnél, vagyis a Dunaferr középiskolában tanított szakoktatóként, majd műszaki tanárként: ehhez elvégezte a helyi főiskola megfelelő szakát is. 1995-ben egy szép napon nyugdíjba ment. Másnap a karjába omlott és meghalt a felesége.

Mehettem volna az Egyujjasba borozni és borongani. Inkább játszani kezdtem a szavakkal: verseket írtam. Három kötetem jelent meg.

Meg egy riportkötete: évekig volt a vasmű hetilapjának külsős riportere. Mellette fotózott. Alkotótáborokba járt. Kiállításokra, pályázatokra dolgozott. És ő volt a HA4YV: ez a rádióamatőr hívójele. Nagyon sok tanítványa, ismerőse, alkotótársa, barátja van. Néhányan látogatják. Lánya, unokája társaságában ünnepelte a karácsonyt.

Ül az ablaknál, mereng a vasmű, az erdő, az antennák, az ég felé. Figyeli a fényeket, formákat, színeket, hangulatokat. Unatkozik?

Elviekben igen. Mázlim, hogy szeretek olvasni. Rejtvényt fejteni. Néha írok. De többnyire csak vakarom... Feri barátommal szoktunk meglógni néha. Olyankor haza tol. Ott vannak a szellemi szorulásaim: vagyis a szobraim, a képeim. A könyveim. A rádióamatőr felszerelésem. Vagy elmegyünk a Munkásotthonba. Ott is otthon vagyok. Gondolatban néha messzebbre szököm. Még messzebbre. Annál is messzebbre. Gondolatban.

Nem tartja magát művésznek. Inkább alkotó embernek. Soha nem akart többnek látszani. Mottója Hegedűs Gézától való: Az életemmel játszom felnőtt módra. Kihasználja búcsúzó kézfogásomat: a parolába kapaszkodva felkászálódik a kerekes székből.

Kimegyek a folyosóra. Megnézem, vajon mi lesz a vacsora.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!