indul a jegyértékesítés

2019.08.09. 12:13

Bemutatták a Szegedi Szabadtéri Játékok 2020-as műsorát

Az operától kezdve a zenés és a prózai darabokon át a családi előadásokig összesen kilenc produkciót tűz műsorára a fesztivál.

Herczeg Tamás, a fesztivál igazgatója a következő évad műsorát bemutató sajtótájékoztatón elmondta, bár még három produkció, összesen tíz előadás van hátra a fesztivál idei programjából az elmúlt évekhez hasonlóan már augusztusban meghirdetik a következő évad műsorát, és elindul a jegyértékesítés.

A jövő évi fesztivál 2020. június 26-án az Ajándékkoncerttel indul a Dóm téren, ahol a Szegedi Szimfonikus Zenekar mellett szólistákat is hallhat majd a közönség.

Huszonnyolc évvel ezelőtt Szegeden mutatta be a Rockszínház a Jézus Krisztus Szupersztár című rockoperát, a premier meghatározó szerepet játszott a hazai musicaljátszás történetében. A darabot jövőre július 3-tól tűzik műsorra.

Folytatódik a fesztivál Shakespeare-sorozata, július 24-től a Sok hűhó semmiért című vígjátékot láthatják majd a nézők.

Egy év kihagyás után 2020. július 31-én és augusztus 1-jén visszatér Szegedre a népszerű filmvígjáték, az Apáca show színpadi változata.

1965-ben szintén a Szegedi Szabadtéri Játékokon tartották Bernstein West Side story-jának magyarországi bemutatóját. Minden idők legtöbb Oscar-díjjal kitüntetett musicalje augusztus 14-től szerepel jövőre a fesztivál műsorán.

A felújítás után idén nyáron teljes értékű játszóhelyként nyitott újra az Újszegedi Szabadtéri Színpad, amely a prózai előadások mellett helyet ad az operáknak és a fiatalabb korosztálynak szóló produkcióknak is – emelte ki a színházi szakember.

Újszegeden mutatják be 2020. július 17-én Händel Agrippina című művét – tette hozzá Herczeg Tamás, megjegyezve: korábban nem igazán volt példa arra, hogy barokk operát játszottak volna a fesztiválon.

A fővárosi Katona József Színházban és Miskolcon is láthatta már a közönség Tadeusz Slobodzianek A mi osztályunk című színdarabját, amely jövőre július 24-től szerepel a fesztivál programjában.

Tavaly a Reök-színpadon játszották Moliere Úrhatnám polgár című vígjátékát, amely sikert aratott, de amelyet csak kevesen láthattak. A produkció felújítását augusztus 7-től tűzik műsorra.

Az idei évhez hasonlóan a jövő évadot is az Erkel Színházban 16 éve nagy sikerrel játszott családi mesebalett, a Hófehérke és a hét törpe zárja. A Harangozó Gyula koreografálta mű 2020. augusztus 21-től látható.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában