Kultúra

2016.02.11. 19:49

Rudasos diákok is segítik a színház Mirandolina című darabjának előkészületeit

Dunaújváros – Jövő héten mutatkozik be a Bartók új előadása, Goldoni Mirandolina című vígjátéka.

Szabó Szabolcs

Hősködés, indulat, hiúság, féltékenység – a darab ajánlója szerint mindezeket (is) ígéri a Bartók jövő héten bemutatkozó friss előadása, a Mirandolina, amelyről tegnap tartottak sajtótájékoztatót a teátrum kávézójában. Goldoni vígjátékát Király Attila rendezésében, Lapis Erika, Makranczi Zalán és Kiss Attila szereplésével láthatja majd a nagyérdemű. Az előadás egyik különlegessége, hogy a darab marketingtervét és annak végrehajtását a Rudas középiskola diákjaira bízta a teátrum. Ma délután villámcsődületre is várják az érdeklődőket a Dózsa mozi előtt.

Marketingből jeles - ötven rudasos diák dolgozott a Bartók-Rudas közös munkáján

Több szempontból is rendhagyó sajtótájékoztatón adott számot soros friss darabjából tegnap délelőtt a Bartók Kamaraszínház.

A jelenlévők egyrészt megtudhatták, hogy a próbáról történő késés a társulati tagoknak percenként egy ezresükbe fáj, így a Mirandolina című vígjáték rendezője, Király Attila is csak pár percnyi felmentést kapott a tájékoztató elején.

- Goldoni örökérvényű művét áthelyeztük az 1910-es évek elejére. Amellett, hogy a darab szándékaink szerint megtartja vígjáték jellegét, plusz némi társadalomkritikát is csempésztünk az előadásba. Bízunk benne, örömmel fogadja majd a dunaújvárosi közönség - fogalmazott Király Attila, aki színészként és rendezőként is visszatérő alkotónak számít már Bartók Kamaraszínházban.

Mint arról már január elején is olvashattak lapunkban, a Rudas középiskola és a teátrum együttműködésének köszönhetően a február 19-én este bemutatkozó Mirandolina teljes marketing akcióját a rudasos diákokra bízta a színház.

A közös munka az év eleji olvasópróbákkal kezdődött és jelenleg is tart.

Ennek keretében például ma délután fél négytől egy különleges flashmob várja majd a városlakókat a Dózsa mozi előtti téren.

- Sokszor, sokan beszélnek a duális képzés nyújtotta lehetőségekről és előnyökről. Mindennek egyik remek példája a színházzal történő munkakapcsolat, amelynek keretében diákjaink valós, kreatív feladatokkal szembesülhettek az elmúlt hetekben és a közeljövőben arról is pontos képet kaphatunk, hogy milyen munkát is végeztek, hány színházkedvelőt sikerült megszólítaniuk - mondta el Szemenyei István, a Rudas igazgatója. Orbán Mária, a Rudas gyakorlati oktatás vezetője hozzátette, önkéntes alapon közel ötven diákjuk tíz pedagógus segítségével dolgozott a Mirandolina marketingtervén.

A teátrum és a középiskola kapcsolata a színházi évad zárultával sem ér majd véget, hiszen a tanulók nyári gyakorlatuk egy részét is teljesíthetik a Bartók nyári programjain. Dr. Borsós Beáta a színház igazgatója úgy vélekedett, a kulturális intézmények előtt álló egyik legnagyobb kihívás, hogy a mai digitális világban, miként csábítsák be programjaikra a fiatalabb generációkat. Ebben is segítettek a rudasos diákok, akik számos innovatív és kreatív ötlettel támogatták a színház munkáját és a Mirandolina című előadás előkészületeit. A Mirandolina tehát majd február 19-én mutatkozik be a Bartók színházban. A főbb szerepekben többek között Lapis Erikát, Sipos Verát, Kiss Attilát, Makranczi Zalántó, Fritz Attilát láthatja majd a közönség.

 



 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!