Kultúra

2017.04.18. 15:55

Azok a boldog békeidők - kiállítás Perkátán

Perkáta -Velocipéd replikával, verklis emberrel és kisasszonyokkal találkozhattak a Győry-kastélyban a történelmi témájú kiállítás megnyitóján a vendégek.

Horváth Dóra

Azok a boldog békeidők címmel nyílt a kort idéző, eredeti tárgyakból álló, színvonalas kiállítás Perkátán április 11-én. A Perkátai Általános Művelődési Központ, a 42. Állomás Kulturális Egyesület, valamint dr. Baráth Károly és Rajcsányi László magángyűjtők által összeállított expó megnyitója számos különlegességet tartogatott a látogatók számára. A megnyitón a művelődési központ két dolgozója bámulatos, korhű ruhákban fogadta az érkezőket, s Ring István verklijátékkal tette még hangulatosabbá a rendezvényt. Somogyi Balázs, Perkáta polgármestere kiemelte az egyesület és a két magángyűjtő értékteremtő munkáját. Hangsúlyozta a kutatómunka fontosságát, amelyet több személlyel közösen végeznek, és hogy ennek köszönhetően sokkal többet tudnak a település múltjáról napjainkban. A polgármester bemutatta még a Perkátai Értéktár füzetet, amit szintén az egyesület adott ki, és amelyből az egykori perkátai tanyákat ismerheti meg az olvasó.

A kiállítás megnyitóján Somogyi Balázs (b), Pavlicsek Nikolett, Ring István, Fórizs Csilla, Bogó Anikó és Rajcsányi László Fotó: Horváth Dóra

A kiállításon Bogó Anikó, a Perkátai Általános Művelődési Központ igazgatója, történész beszélt a monarchia időszakáról. Előadásában kitért a kiegyezés előzményeire, a Deák Ferenc által vezetett passzív ellenállás szerepére, s az új államforma létrejöttére. Elmondta, hogy a kiegyezés időszakában a legnagyobb magyar városok elnyerték mai látképüket, s az ipari termelés, a mezőgazdaság is ebben az időben ugrásszerűen fejlődött, a kutatások, a szellemi élet is magas színvonalon volt a korban.

A kiállításon számos érdekes eszköz látható, egyebek között egy velocipéd replika és egy eredeti gramofon. A tárlat rendhagyó törtélemórák megtartására is lehetőséget teremt. Az "Azok a boldog békeidők" kiállítás június 30-ig tekinthető meg a perkátai Győry-kastély épületében.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!