Kultúra

2015.09.17. 14:03

Az év jelentős műeseménye

Dunaújváros - Tíz éve alakult meg az Újpart Művészeti Egyesület: évfordulós kiállításuk este hatkor kezdődik a KMI-ben.

Pekarek János

Szeptember 18-án  este hat órakor kezdődik az Újpart Művészeti Egyesület jubileumi tárlata a Kortárs Művészeti Intézetben. A jeles alkotói egylet ugyanis éppen tíz esztendővel ezelőtt alakult meg.

Ezen idő alatt számos kiváló személyiség működött közre és főleg: együtt a társaságban. Sajnos, már olyan is van, aki ezt nem folytathatja: idén kellett végső búcsút vennünk Farkas Mihály festőművésztől. Aki azonban mégis ott lesz a tárlaton: több portrét is elhoztak róla a művésztársak, és a kiállítás hivatalos megnyitóján is ott szerepel, többedmagával, épp egy sajátos pingpongmeccs közben...

Kiss Gábor Fotó: Zsedrovits Enikő

Huszonhét művész állítja ki alkotásait a tárlaton, amely október 9-ig lesz látogatható a KMI helyiségeiben.

A tárlatot az intézet egykori igazgatója, Petrányi Zsolt Ph.D. művészettörténész nyitja meg. Nekünk, dunaújvárosiaknak nincs más dolgunk, mint hogy élvezzük a,látványt, illetve a megnyitó mindig sajátos, de ezúttal bizonyára a korábbiaknál is izgalmasabb hangulatát. Elvégre olyan, a városban élő, a városhoz kötődő művészek lesznek jelen, remélhetően fizikai valóságukban is, akiknek útja nagyon sokfelé ágazott a városból, szellemileg is, és valóságosan is. Művészi jelenlétük pedig soha nem csak a városra korlátozódott: hazai és külföldi kiállításokon, nemzetközi művészeti eseményeken is is jelentős!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!