interjú Őze Áronnal

2018.05.13. 08:00

Alternatívát nyitni és nyújtani a tehetséges gyerekeknek

A Séta program nyertese, Kolbert Márió egy kétrészes nagyinterjúval érdemelte ki a győzelmet. Beszélgetőtársa Őze Áron, a Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza igazgatója volt. Ennek alkalmából kérdeztük a teátrum vezetőjét.

Balla Tibor

Nem okozott meglepetést, amikor Márió megkereste?

– Nem. Én nagyon szeretem a bátorságot. Ismertem is őt, hiszen játszik a Valahol Európában című darabunkban. A színpadi munka során nagyon sok minden kiderül. Ahogy hozzááll a munkához, ahogy figyel az emberre, ahogy dolgozik. Gyerekekkel színpadon dolgozni tömény pedagógia. Láttam, hogy ő nagyon komoly fiatalember, aki amit csinál, azt a lehetőségeihez képest maximálisan csinálja, és rendkívül nagy alázat és szorgalom lakozik benne. Az ő életében ez igenis nagy dolog, hogy engem megszólított, és az is nagy dolog, hogy mintegy két órát beszélgettünk. Ez lényeges, hogy az életünkből, az időnkből az ilyeneknek teret adjunk, mert fontos. Nyilván életemben számos interjút adtam már, de néha az ilyen bátor kezdeményezésekből, vagy „szűz tollakból” sokkal több minden születik.

Ha két órát szán az értékes idejéből egy fiatalemberre, az jelent valamit.

– Hát persze. Most átvette ezt a díjat Márió. Jó érzés, hogy annak, hogy eljutott eddig a díjig, hogy ezt kiérdemelte, én is részese vagyok valamennyire. De ezen felül sokkal fontosabb, hogy olyanhoz adtam, ha úgy tetszik a hitelemet, ami az ő életében egy rendkívül fontos valami, és egy lényeges indulópontja lehet az ő pályájának, hiszen ezzel komolyan foglalkozik. Különben is, egy fiatalembert, aki jelentkezik, miért hajtanék el? Miért ne vegyem komolyan? Pont az ilyen megkereséseket kell iszonyatosan komolyan venni. Pontosan azért, mert az ő számára ez egy sokkal fontosabb dolog, mint amikor egy rutinos, tapasztalt újságíró keresi meg az embert, és még éppenséggel nem is kellőképpen felkészült. Ilyenben is volt jó párszor részem. Azt gondolom, hogy kutya kötelességem fogadni.

Ez Őze Áron személyes indíttatása, vagy Őze Áron igazgató befektetése a jövőbe?

– Ez teljesen személyes indíttatás. Minden, ami befektetésem a jövőbe, az mind teljesen személyes indíttatásból jön. Minden, ami túlbonyolított, manipulált gondolatokból, vagy érzésekből származott, az sosem sült el olyan jól életem során, mint a személyes indíttatásaimból jövő.

Őze Áron, a Bartók igazgatója „kegyelt” helyzetbe szeretné hozni a tehetséges fiatalokat Fotó: Hankusz Kálmán

A gyermek-ifjúsági vonal a színpadon úgy tűnik, jó választás volt, egymást követik a gyermekszereplős bemutatók.

– Igen. Egyszerűen elképesztő, hogy milyen tehetséges fiatalokat és ebből a szempontból nagyon jó oktatást találtunk Dunaújvárosban. Amit itt látok, hogy az oktatásban a tanárok, a vezető pedagógusok odafigyelnek a gyerekekre. Ez annyiból is biztosan személyes indíttatás, hogy én is olyan szakközépiskolában végeztem, ami ugyan a fővárosban volt, de annyira lokális értékekkel rendelkezett, mint hogy ha egy vidéki iskola lett volna.

Amikor a Valahol Európábant elkezdtük, átmentünk a Móriczba, az igazgatónővel leültünk, és elmondtuk, hogy mely gyerekekről lenne szó, egytől egyig szinte mindenkiről tudott mindent. Mi, mint színház próbatáblát, próbarendet küldtünk az iskolának, a tanári kar, az osztályfőnökök, az igazgatás látta táblázatba foglalva, hogy mikor mit csinál a gyerek a színházunkban, és folyamatosan figyelemmel is követték. Tud működni a kapcsolat egy oktatási és egy kulturális intézmény között. Már a második nagyszínpadi darabon vagyunk túl gyerekekkel. Közben lett egy színi stúdiónk is a Violin művészeti iskolával karöltve.

Egy színházi részleg, ahol két korosztállyal foglalkozunk specifikusan színházi szempontból. Őközülük tudunk elsősorban meríteni, vagy inkább ott nézünk körül elsőként. A Lélekharang című darabunkba két diákunk be is került. Nagyon izgalmas, nagyon jó velük dolgozni. Öröm hallani azt az egészen friss és szinte naiv és bájos, de közben éppen ezáltal iszonyatosan erős megszólalást, jelenlétet, amit a színpadon csinálnak. Nem beszélve arról, hogy csapatban dolgoznak, mint például most a Lúzer rádióban is, ahol nagyon sok fiatal van. Most már elárulhatom a titkot, jövőre az Oliver! musicallal készülünk, amelyben megint csak harminc gyerek lesz a színpadon egyszerre. Ezt a vonalat folytatjuk. Ilyen szempontból, ha ennek a városnak van jövője – márpedig úgy gondolom, hogy van –, akkor őbennük van, ebben a korosztályban, a fiatalságban. Hogy ne a határon túl keressék a boldogulást.

Ezt az ifjúsági pörgést, ami jelen van az iskolákban, meg ezt az iszonyatosan tiszta és egyszerű tehetséget, amit észlelünk, ezt idézőjelben ki is használjuk és meg is mutatjuk. Úgyhogy ez egy működő dolog, biztos vagyok benne. A Lúzer rádió premierjén nagy örömünkre itt volt Böszörményi Gyula, az író, aki az előadás után már fel is ajánlotta a következő zenés mesedarabját, ami a jövő évad után valószínű színpadra fog kerülni, megint csak számos gyerekszereplővel. A két évad alatt már több olyan diákunk is van, akiken érződik, hogy meg lettek a színházzal „fertőzve”. Pataki Zsófi, aki a Valahol Európában női főszerepét játssza, jövőre a Színművészeti Egyetemre készül, és nagy örömömre felkértek, hogy készítsem fel a felvételire.

Több választ kaptam már, de úgy érzem, a valódi válasz még lappang, hogy miért olyan fontos önnek a fiatalok, a tehetség gondozása?

– Több oka van ennek. Nem csak az, hogy van két fiam, egy tizenhat éves és egy hatéves. Az is valószínű, ahogy már említettem, hogy milyen középiskolából jövök, és ott ugyanilyen „kegyelt” helyzetben lehettem faiparis diákként, mint amilyet én is szeretnék nekik. Színházi szempontból alternatívát nyitni és nyújtani ezeknek a tehetséges gyerekeknek. Aztán azért is, mert a jövő közönsége is itt kezdődik. Volt egy plakát, ami nagyon megfogott. Egy fiatalember volt rajta, aki mosolygott. A felirat az volt: Ő fog eltartani. Azt gondolom, hogy a színház egyik fontos lényege az, hogy egy lélekben és gondolatokban nyitott generációt neveljen föl és teremtsen meg a jövő számára. A színház mint eszköz egy nagyon jól működő dolog. Van még egy olyan szempont ebben, hogy roppant jó érzés olyan gyerekekkel dolgozni, akik még teljesen őszinték és tiszták. De nagy felelősség is. Nekem, ha a manipulációból, és egy csomó mindenből, ami így is, úgy is körülveszi az embert, elegem van, a színházi munka közben pihenem ki magam. Ezt, hogy ha gyerekek között tehetem meg, akkor az tripla feltöltődés. A tanítás is jelen lesz az életemben a Violinban például, de én három osztályt már végigcsináltam a Nemzeti Színiakadémián, meg voltam segédtanár a főiskolán. Mindig azt mondtam, és azt mondom most is, hogy az ember visz valami tapasztalatot, megpróbálja átadni, valami jelzőtáblákat kirakni az út szélére. Még akkor is, ha zsák­utca, menjen be, majd kint várom, úgyis visszafordul, de neki végig kell mennie. Valami ilyesmi az oktatás, tanítás. De hogy én mindig többet kaptam ezektől a gyerekektől a tanítás során, mint sok esetben amit adni tudtam, abban egészen biztos vagyok. Ez egy nagyon lényegi motiváció. Arról nem beszélve, és ez már befektetés is, és nagyon komoly közönséggeneráló ereje van. Eljönnek a szülők, a nagyszülők, a rokonok. Én nem hiszek csak abban, hogy ifjúsági, vagy művész, vagy bulvár színházat kell csinálni. Színházat kell csinálni, és ami ezt összefoglalja, családi színházat, amiben több generáció van egyszerre jelen. Ezt mindig is nagyon szerettem. Már a Pesti Magyar Színházban is ifjúsági és családi koncepciót hirdettünk meg. A hatszázötven fős nézőtér tele volt családonként három generációval egyszerre, és mindenki kapott abból az előadásból. Azt hiszem, ezek az igazán értékes ifjúsági előadások.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában