Hangulatok és érzelmek színekkel

2018.11.19. 19:00

Akril és akvarell tájképek, csendéletek fogadták a látogatókat a könyvtárban

Új tárlat nyílt a múlt héten a dunaföldvári Berze-Nagy Ilona Városi Könyvtárban Impressziók címmel.

L. Mészáros Irma

Két fiatal alkotó, Farkas-Huszka Rózsa és Langné Baranyi Edina akril, akvarell tájképei, csendéletei fogadták a látogatókat. A festményeken pillanatnyi benyomások rögzítésével hangulatok és érzelmek gazdagsága, a színek és formák szépsége fejeződik ki.

Mindketten a Szegedi Tudományegyetemen végeztek képi ábrázolás szakon, Rózsa a vizuális- és környezetkultúra szakon mesterdiplomát is szerzett. A két alkotó számára új lakóhelyük, a Bács-Kiskun megyei Solt hozta meg a barátságot és egymás művészi ösztönzését.

Nagy volt az érdeklődés a megnyitón a két alkotó közös tárlata iránt
Fotó: L. Mészáros Irma

Farkas-Huszka Rózsa eddig Szegeden, Sopronban, Dunaföldváron és Kalocsán mutatkozott be tárlaton. A Dunaföldváron látható alkotásai az utóbbi két évben készültek. Érzést, hangulatot színekkel kifejezni – ez a fő ösztönzője. Tűzzománc technikával is csendéletet hozott a kiállításra. Amikor a témaválasztásról beszélgetve az almákat ábrázoló képek előtt állunk, kiderül, hogy csak a művészet nyelvén szereti az almát. A gyümölcsben is a forma és a szín szépsége fogta meg. A Napsugár Idősek Otthonában mentálhigiénés munkatársként töltött munkaidő után úgy teljes számára az élet, ha a képzőművészettel is foglalkozik. Ismereteit, a művészet szeretetét szívesen továbbadja gondozottjainak, sőt a Levendula Alapfokú Művészeti Iskolában tűzzománc szakkört is vezet.

Langné Baranyai Edina idén diplomázott. De ő is már több kiállításon vett részt – Szegeden, Dunaföldváron és Kalocsán. Edinát az absztrakt világ vonzza, kontrasztos színeivel a természetbe vetíti belső érzéseit. Szeret kísérletezni, az akrilt időnként szokatlan alapra használja. Most kisgyermekével tölti a napjai nagy részét, s számára is feltöltődés a lopott órák művészi alkotómunkája.

A tárlatot Lőz Jánosné rajztanár nyitotta meg. A rendezvényen hegedűn közreműködött Pataki Zsófia és Patakiné Cseharovszky Renáta. A kiállítás november végéig tekinthető meg a könyvtár nyitvatartási idejében.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában