mesterségek ünnepe

2019.08.01. 13:41

A tradicionális lábbelik lesznek a középpontban

Több nemzet tradicionális lábbelijét is bemutatják augusztus 17. és 20. között a budai Várban a Mesterségek Ünnepén – közölte a Népművészeti Egyesületek Szövetségének ügyvezető igazgatója.

Igyártó Gabriella kiemelte, hogy az idei rendezvény középpontjában a lábbeli lesz, ezen belül is a szegedi papucs. Ehhez kapcsolódóan kiállításokkal várják az érdeklődőket, akik cipőkészítésben is kipróbálhatják magukat.

A 33. alkalommal megrendezett eseményen több mint ezer kiállító és több mint száz látványműhely vesz részt.

Emellett koncertekkel is készülnek a látogatóknak – tette hozzá csütörtökön az M1 aktuális csatornán.

Vihar Judit, a Magyar-Japán Baráti Társaság elnöke elmondta, hogy Japán és Magyarország diplomáciai kapcsolatfelvételének 150. évfordulója alkalmából

a Mesterségek Ünnepének díszvendége idén Japán lesz.

A rendezvényre több mint húsz japán mesterember érkezik, akik többek között bemutatják a pecsétkészítést és a fametszetkészítést, interaktív programok keretében pedig például origamizni is tanítanak – tette hozzá.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában