film és mozgókép

2019.11.22. 14:12

A magyaroknak is erős történeteik vannak

Káel Csaba szerint máig nem dolgoztuk fel a nagy történelmi sikereinket és kataklizmáinkat, ezért a fiataloknak sem tudtuk kellőképpen átadni őket. A kormánybiztos amerikai típusú zsánerfilmek helyett több rólunk szóló alkotást és európai koprodukciót látna szívesen.

Miskolc, 2019. szeptember 21. Káel Csaba filmrendezõ, filmügyi biztos a 16. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál díjátadó gáláján 2019. szeptember 21-én. MTI/Vajda János

Forrás: MTI

Fotó: Vajda János

Káel Csaba eredetileg mérnök végzettségű. Második diplomáját a Színház- és Filmművészeti Főiskola film- és tévérendező szakán szerezte. Nyolc éve vezeti a Müpát, de ezalatt sem veszítette el kapcsolatát a filmes szakmájával.

A Mandinernek adott interjújában arról beszélt, hogy a kinevezése óta eltelt időszakban lényegében elkezdte felmérni, milyen állapotban van a mozgóképipar. Terveivel kapcsolatban elmondta,

fontos nyitni a nem filmes mozgóképkultúra felé, és ami még lényegesebb: felállítani egy rendszerszintű ágazatot, amely kiszámíthatóságot hoz a szakmának.

Hangsúlyozta: fontosnak tartja a fesztiválsikereket, hiszen fókuszba hozzák a magyar filmet, ugyanakkor – mint mondta – nem ez az egyetlen fokmérője a sikernek.

„Igazán az számít, hogy minél több rólunk szóló alkotás szülessen. Hogy újra dolgozzuk fel saját sorsunkat, és a film nyelvén beszéljünk személyes történeteinkről. Annyi kibeszéletlen, feldolgozatlan élményünk van, amelyhez óriási lehetőségeket kínál a mozgókép. Utoljára a hatvanas évek filmes aranykorában születtek nagy számban ilyen érvényű alkotások” – emelte ki Káel Csaba.

Hozzátette: eltökélt szándéka, hogy újraélesszék a közép-európai térséggel való együttműködést.

„A közös történelmi-kulturális örökségünk elképesztően erős, szinte üvölt a koprodukcióért”

- fogalmazott.

Kitért rá, hogy az európai mozi legfőbb jellemzőjének azt tartja, hogy sajátos nemzeti karakterekről mesélnek.

„Csakhogy ma az amerikai filmipar és általában Amerika jelenléte olyannyira domináns, hogy elfelejtünk a saját életünkről gondolkodni”

- mondta.

Káel Csaba úgy vélte, fantasztikus színészeink vannak, fontos lenne a mozgóképes lehetőségeken keresztül még inkább reflektorfénybe helyezni őket. Ezenkívül – mondta – a színházakkal való együttműködést is erősíteni kell, és gyakorlatiasabbá tenni az oktatást.

A Mandiner cikke itt olvasható.

Borítókép: Káel Csaba

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában