Kultúra

2012.09.17. 09:31

A fiatal város nagy ünnepe

Martonvásár - Ezres nagyságrendben érkeztek az érdeklődők a hétvégi helyi Kukorica-Búza-Sör Fesztiválra. Deák Bill Gyula közel másfél órával tovább volt színpadon a tervezettnél.

Klecska Ernő

A rendezvénysorozat még csütörtökön kezdődött el. A Martonvásár gazdasági kincsei sörtől a kukoricáig című kiállítást, amit csapolt sör és kukoricából készült ételek kóstolójával "bolondítottak meg", Gaál Ágnes, az  MTA ATK gazdasági igazgatója nyitotta meg a  Pajta Galériában. A kiállítás hétfő 18 óráig még megtekinthető.

Pénteken a Bencsik Sándor emléknapot tartották meg: ott szabadtéri játékok, kézműves foglalkozások, családi filmvetítés, a Szivárvány és a Bananas zenekarok koncertje várta a látogatókat. A legnagyobb várakozás a Deák Bill Blues Bandot övezte - Deák Bill Gyula, a Király olyan jól érezte magát, hogy az eredetileg tervezett időnél jó másfél órával tovább maradt.

Szombaton  reggel 7 órától a hagyományossá vált termelői vásár várta a korán kelőket. 14 órától szüreti felvonulás indult, ahol a művészeti iskola tánccsoportjaival, a Százszorszép Táncegyüttessel, a Zorica Táncegyüttessel (Ercsi), a Martonvásári Fúvószenekarral, és a Szent László Völgye Lovas Egyesülettel vonulhattak a nézelődők is.

Délután háromkor a várva várt kukorica főzőverseny kezdődött, ahová a nevezők saját tányért és evőeszközt vittek. Öt  órakor a Szalonna zenekar adott koncertet,  őket a Frutti Dance Tánccsoport követte.  18.30-kor indult a vetélkedő-, a sörivó és a  kukoricaevő verseny, majd a Dance Studio Nagy-Kuthy bemutatója és a Szép Porta díjak átadása. Aki még ekkor is bírta, a Zoltán Erika Táncstúdió műsorát, majd a Strokes ütőegyüttes   és a Fix Band zenekar fellépését nézhette meg.

A 23 órakor színpadra lépő Janicsák Veca fergeteges műsorát százak - egyes becslés szerint több mint hatszázan - nézték meg. Hatalmas volt a siker. Állítólag sokan csak hajnal felé értek haza.

A vasárnap ezek után már csak a levezetés volt. 14 órakor a Martonvásár-Sárosd ifjúsági, 16 órától pedig a Martonvásár-Sárosd felnőtt labdarúgó mérkőzés dobta fel a hangulatot. Martonvásáron sokáig emlékezetes marad ez a hétvége.

 

Az a bűvös "hetes"

Lassan kicsi lesz a martonvásári rendezvényudvar. Tavaly - nehogy megsértődjön valaki, csak költő kép! - alig lézengtek páran a "területen", a mostani hétvégén viszont gyakorlatilag moccanni is alig lehetett az egykori gépállomáson.

Abban, hogy ennyien voltak, minden bizonnyal nagy szerepe volt  a nagy neveknek, hiszen Deák Bill Gyula és Janicsák Veca ennél nagyobb csarnokokat is képes megtölteni. Ahhoz azonban, hogy a többi rendezvény is tömegeket csábítson a városba,  a helyi szervezőknek, Brunszvik-Beethoven Rendezvényszervező Központ és Könyvtár kollektívájának is "ki kellett vágni a rezet".

Sikerült nekik.

Martonvásár, amely hét éve lett város, most kezd igazán azzá válni. A Magyar Tudományos Akadémia bázisán induló egyetemi képzés, a valóban városias, a környező településekről is tömegeket vonzó, a szó rosszalló értelmében vett provincializmust mellőző események - ezek mind ennek a folyamatnak a jelei. (Azt nem mondom, hogy "felkerül a térképre", mert így nem igaz, de ez mégis csak egy más minőség, ezt be kell látni!)

Martonvásár azt is megmutatja most, hogy a választási kampányokban sokak által rendre leszólt uniós projektcsokor, az úgynevezett Leader, milyen tartalmas is lehet.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!