Kultúra

2017.02.08. 20:27

Örömből készült

Dunaújváros - Joggal beemelt múltidézéssel is nyitott Smuk Imre Spontán realizmus című önálló festménykiállítása korábbi több évtizedes állomáshelyén, a Bartók aulában.

Szabó Szabolcs

Kevés alkotó kap annyi őszinte figyelmet és boldogságbonbont kiállításmegnyitóján, mint amennyivel találkozhatott tegnap délután Smuk Imre, akit most „csak” alkotóként címkézünk.

Pedig. Mint arra köszöntőjében Boda András zsurnaliszta is kitért, hősünk kiemelt szerepet játszott abban, hogy Dunaújvárosban megcombosodott a színjátszás és a színházi kultúra.

Talán éppen ezért is köszöntötte egykori művészeti vezetőjét látható örömmel a teátrum két jeles művésze, Tőkés Nikolett és Polgár Lilla is. Smuk Imre visszatérő vendége a Bartók kiállítóterének, ezúttal festményeit tárta a nagyközönség elé, amelyről a házigazda Rohonczi ROHO István csak így fogalmazott: sugárzik róluk, belőlük a derű.

A Spontán realizmus címet viselő gyűjtés minden darabkájából kiragyog, hogy örömből született - tehetséggel és bátorsággal.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!