Sorsátírás zárt ajtó mögött - Örkény István Kulcskeresők című darabja a Bartók társulatától

„Én, amióta írok, a kezdettől mostanáig, voltaképpen mindig ugyanarról írtam. A mi korunkról és benne mirólunk, a mi népünk jelenéről. Ebbe születtem, ebben éltem, ezt tartom fontosnak. Voltaképpen úgy is mondhatnám, hogy arról írok, hogy milyenek vagyunk mi, magyarok. Ezt tudniillik mi magunk se látjuk mindig tisztán. Van úgy, hogy alábecsüljük magunkat, és akkor elfog egy kisebbrendűségi érzés, van úgy, hogy túlbecsüljük magunkat, és akkor azt álmodjuk, hogy mindent jobban tudunk mindenki másnál. Márpedig egy kis népnél életkérdés, hogy fel tudja mérni azt, hogy mire képes, mire futja az erejéből, és hol van a korlát, ahonnan nincs tovább." – felelte a Kulcskeresők dilemmáit firtató kérdésre egy vele készült interjúban Örkény István, még 1975-ben. Ekkor debütált a darab, amelyet a Szolnoki Városi Tanács felkérésére írt. Küzdelmesen és nehezen: Örkény azon is eltöprengett, hogy inkább visszaadja az írásra kapott előleget.

Végül megírta, kétszer is. Az 1977-es, Major Tamás-féle „nemzetis" bemutatóra már jócskán átírta a Kulcskeresők első felvonását. Később elismerte, az eredetit jobban szerette. A Kulcskeresőkről már debütálásakor megállapították az erre avatottak, hogy remekmű, mégsem aratott olyan léptékű hazai és nemzetközi sikert, mint a Tóték, vagy a Macskajáték.

Ritkán játszott darab, talán mert a Kulcskeresőkhöz igen nehéz megtalálni azt a megoldókulcsot, amely valóban kibontja e bravúros tragikomédia minden fontos rétegét. A Kulcskeresők a kudarcról, a kudarchalmozásról szól. Arról, hogy a kis, apró mindennapi bukásainkból csendes, aztán hangos őrületek lesznek. De belakhatók ezek is, szépen és otthonosan. Csak kellő megalkuvás, túlélési reményből kelesztett illúzió és némi pezsgő szükségeltetik hozzá.

Király Attila rendező, aki díszletért is felelt, meghagyta kulcskeresőit a múlt század '70-es éveiben – hisz Örkény népe sem sokat változott. A ma már édeskés retrónak számít miliőben verődik össze az önsorsrontók szerethető csapata. A permanens aggódó és kezdő gyógyszerfüggő pilótafeleség Nelli (Lapis Erika), a haldokló nejétől menekülő Mekkmester Benedek (Horváth Virgil), az anyja sorsmintáját szépen lekövető Katinka (Páder Petra), a spagettin és krumplin élő egyedülálló hősszerelmes Erika (Polgár Lilla), a mesteri jótevő-manipulátor Bolyongó (Jászberényi Gábor), a kudarcos közösségünk sorsát egy bravúros, köztemetőnél rögtönzött landolással megváltoztató Fóris pilóta (Kiss Attila).

A sorsok és kudarcok felfejtésére egy bezárt ajtó és a kényszerű összezártság ad lehetőséget. Örkény világa, annak sajátos humora és megrázó drámaisága pontos adagolásban bomlik ki a Bartók Kulcskeresőkjében. Átérezzük Nelli és a pilótánk bukni látszó házasságát, Benedek ezermester halálos menekülését, Erika örökre elrendelt magányát és Katinka bizonytalanságát. Bolyongó taktikus problémamegoldása és családterápiája minket is átejt. Vagy pusztán csak elfogadjuk, hogy igenis van jogunk kudarcainkból túlélést barkácsolni, hiszen: „ha jön a vonat, akkor aláfeküdni, vagy felülni rá; az kettő!" Mondhatnánk szabadságharcnak is a Bolyongó vezette csoportos sorsátírást, amely inkább az élhető illúziót és a sokadik pezsgőt választja, mint a kudarcos szembenézést, amelyet a darab zárásában a rádióból mindannyiszor izgágasása miatt elbocsátott fiatal riporter Bodó (Fritz Attila) kínál. Közben egyre hangosabban üvölt a Szép vagy, gyönyörű vagy, Magyarország...című operett részlet. Király Attila korábban így foglalta össze a darabbal kapcsolatos kihívásokat: Örkény Kulcskeresőkje egy remekmű, a Bartókban pedig közel vagyunk a tökéletes szereposztályhoz, márcsak az a kérdés: meg tudom-e rendezni? Hát, sikerült!

A Bartók előadása egy érvényes és figyelemre méltó kísérlet, hogy átadja Örkény darabjának gondolatiságát és üzenetét. A teátrum saját bemutatóival kapcsolatba rendre felemlegettük korábban azt a plusz erőfeszítést, munkát, amit az alkotók egy-egy előadáshoz közösségként is hozzápakolnak. Nincs ez másként a Kulcskeresőknél sem, amely bár bővelkedik szép és emlékezetes színészi teljesítményekben, azért mégis egy jól összerakott csapatmunka eredménye.