Kultúra

2014.06.23. 14:10

Mondattanoda - Szövegelő rímszerkesztők a Kortársban

Újabb remek, építő programmal jelentkezik pénteken este a Szüret-csapata. Ezúttal szövegipari munkások a házban: azaz jön az első városi slam poetry bajnokság.

Szabó Szabolcs

– A Szüret 2.0 után (Páhi Péterrel a főszerepben – a szerk.) helyi középiskolások kerestek meg minket, hogy mit is szólnánk egy helyi slam poetry bajnoksághoz. A szervezők részéről igenlő válasz született, hiszen a Szüret-sorozat részben kapcsolódik e művészeti ághoz is. Simon Márton, aki a Szüret 2.0 egyik karizmatikus fellépője volt az elsők között jelezte, hogy csatlakozik a kezdeményezéshez. Az országos slam poetry közösség két másik emblematikus figurája is itt lesz: Pion István és Színész Bob személyében – mondta el lapunk megkeresésére Farkas Bogi főszervező.

Az országos kitekintésű szövegipari bajnokságra 15 helyi erő is nevezett, így számos megfejtést hallgathatmajd az érzékeny füllel bíró tábor Dunaújváros mélylélektanáról a Kortárs Művészeti Intézetben pénteken este 18 órától. A beugróval minden jegyváltó a program továbbélését támogatja.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!